Vulkán kitörés, idő utazás, melyik dimenzióban is vagyok most??

Ami tegnap történt, először feldolgozásra került. Gondolkodtam rajta, hogy egyáltalán megírjam-e, de valami azt súgta belülről, hogy igen.

Majd ahogy olvasod a sorokat, elképzelhető, hogy olyan érzésed lesz, olyan gondolatod támad, hogy teljesen megbuggyantam, ne lepődj meg, én is így gondolom.

A hajnali ceremónia a szokásos kerékvágásban halad, reggeli zöld tea, és még mindig nem unom a mangót.

Reggel 6-kor már jegyzetelek Raya kezdő óráján, 7 órakor pedig Prasant órája veszi kezdetét (Guruji fia).
Csak pihenő, fekvő pózok vannak, teljesen meglepett, csak légzés figyelés és persze közben azért megy a filozófia ezerrel.
Fekszem a földön henger párnákon, hallgatom, amit mond, néha elszakad a cérna és belealszom, fölébredek és folytatom, olyan mintha párhuzamosan egy másik síkon is jelen lennék, mégis itt vagyok.
Óra után gondoltam kimegyek egy teára és utána folytatom a saját gyakorlásomat. Ahogy kifele tartok, Guruji is megjön, és a szokásos módon meghajolok, letérdelek, fejem a földre hajtom. Ő mosolyog, mint általában -olyan jó a közelében lenni! :)

Ahogy a bejáratot elhagyom, nos, kezdetét veszi valami, egy történet, több történet..... nem tudom, hogy mi.

A könnyeim elerednek, és olyan zokogás tör ki belőlem, hogy elmondhatatlan. Sétálok az utcán, és zokogok, miközben semmi okom nincs rá. Olyan jól indult a nap, jól érzem itt magam, tehát semmi okom nem lenne sírdogálni, zokogni meg végképp.
A jóga kezdetét veszi, a tisztulás elindul. A mélyebb rétegekbe hatolva, megérintve az érzelem testet, a mentális oldalt, olyan tudat alatti elfojtások, emlékek, képek és történetek jönnek, hogy követni is alig vagyok képes.
Emberek, arcok, életek, múlt, jövő, konfliktusok, boldog pillanatok. Leülök egy padra, és bármennyire is akarom irányítani, ezúttal nem tudom, csak sírok és sírok.
Néhány ember megkérdezi, segíthetnek-e. Mi baj van? Mi történt??
Válaszolni nem tudok, pontosan azért, mert nem történt semmi, vagyis történt még régen, sok minden történt, ami ebben a pillanatban még nekem is sok.

Elsétálok a templomig, ahol Ganesha üldögél, hangos mantrázás közepette.

Leülök, hallgatom a nyugtató mantrákat, becsukom a szemem és abban a pillanatban egy kép, majd egy történet veszi kezdetét. -Megszűnök létezni, belemerülök a történetbe.

Egy kislány születését látom, valahol egy mennyeien csodás, színes helyen, mintha nem is a földön lenne.

Megszületik a fény oltalmában és szeretet veszi körül. Már egész pici korában hiper érzékeny a negatív energiákra, és ha nem a fényt és teljességet tapasztalja, akkor máris betegség alakul ki nála.
Folyamatosan érzi az égi jelenlétet, ugyanakkor az árnyék is kísérti néha napján.
A családban harmóniára törekednek, mivel megvalósítani nem tudják, ezért egy fátyol mögé rejtőznek, kívülről minden szépnek látszik, olyan fényes, példa jellegű.
Amikor egy gyönyörű almába harapsz, és a belső része fekete -így tudnám jellemezni.
A szokás, a minta, ha bármi bajod van, az valójában nem létezik. Ásd el jó mélyre, ne foglalkozz vele, ne beszélj róla, a külvilág felé ne mutasd, egy színdarab van jelen.
Minden rendben, minden szép és jó.

A kislány minden nap hosszasan imádkozik, könyörög Istenhez, hogy hozzon békét, harmóniát, őszinteséget. Hozza el az igazi szeretetet, ahol az emberek mernek szeretni, mernek a problémákkal is szembe nézni. Megoldani közösen a gondjaikat, és nem egymás ellen fordulni.

A szeretetlenség és az agresszió, a meg nem értettség teljesen beteggé tették a lelkét, nem adta föl, imádkozott, és csak imádkozott.
Volt, hogy éjszakákon át sírt, legszívesebben belehalt volna a fájdalmába, néha föladta.
Néha úgy érezte, nincs is Isten, hiszen olyan kitartóan imádkozik, mégsem hallgatja meg őt, nem segíti őt.
Úgy gondolta, ha valóban létezik, akkor nem engedné meg, hogy sötét és negatív erők létezzenek, hiszen maga a teremtő mindennél és mindenkinél erősebb.

Aztán egy kis idő elteltével újra visszatalált, és újra érezte az égi jelenlétet.

Most már azért kezdett imádkozni, hogy adjon erőt, kitartást és hitet, hogy az árnyék ne tudja megérinteni, megtámadni. Hiszen a kívülről érkező sötétség valójában belül is létezik, a vonzás törvénye alapján, ami bennünk van, azt vonzzuk.
Így hát a napi imák mellett, kérdéseket tett föl, amikre szeretett volna választ kapni. Ha elfogadja a sötétséget, akkor nem vonzza többé?? Ha tökéletesen levédi magát, akkor nem tud megérintődni
Nagyon sokszor álmában jöttek válaszok a kérdéseire, a polaritás együtt létezik, nincs egyik a másik nélkül.
Néha megértette, voltak szép napok, ugyanakkor a kísértés mindig ott volt.
Amikor felnőtté vált, és megérett rá, eljött a tanulás ideje.
A tanítója sok kérdésére válaszolt, amikre korábban nem kapott választ.
Megerősítette a hitében, önbizalmában, felkészítette a nagy útra, ami kívülről befelé vezet, nem pedig fordítva.

A tanítás hosszú, hosszú éveken át tartott, és csakis kizárólag a szív rezgésein keresztül történt.

Csak akkor érkezett meg a mondanivaló, ha a lakatok, láncok és kulcsok egy adott pillanatban ki tudták nyitni a lezárt ajtókat, el tudták engedni a falakat. -Szépen lassan leestek a láncok, kinyíltak az ajtók, és így már szívből szívbe tudott áramolni a szeretet, az elfogadás, az alázat.

Amikor már szabad utat kapott a szeretet, a tanító elküldte tanítványát, hogy áramoltasd és tanítsd, vidd tovább a szeretet útját, a szív útját, ragyogj, repülj, légy boldog.

Nyisd a szíveket, ahogy én is nyitottalak téged, törd át a korlátokat, amik a szeretet útjába álnak.
Olvaszd ki a megfagyott szíveket, adj megnyugvást a háborgó léleknek, adj biztonságot az érzelmileg instabil embereknek, hallgasd meg, akinek abban a pillanatban arra van szüksége.
Vidd tovább a szívedben a szeretetet és ébreszd föl az embereket.
A történet itt a végére érkezett.

Olyan élő volt, hogy minden egyes mozzanata megrázott.

Mosolyogva sétálok vissza gyakorolni, és érzem, hogy ma valahogy sokkal könnyebben fog menni a gyakorlás, mint eddig. :)