Henna party - ilyen lagzit sem értek még Egyiptomban, menyasszony nélkül zajlik :)

Május 28 henna party a férjem családjánál.

Egyiptomi szokások szerint, esküvő előtt 1-2 nappal a leendő házasokat hennával festik be (egymás nevét és különböző motívumokat, szimbólumokat rajzolnak, majd a napon megszárítkóznak. :)

A mi esetünkben picit másként történt, mivel teljesen kiszámíthatatlan volt, hogy mikorra lesznek készen a papírok, és mikor tudunk összeházasodni, így abban maradtunk a szülőkkel, hogy majd, amikor lezajlott minden, akkor tartják meg nélkülem a henna partit.
És miért nélkülem??

Amikor elmesélték, hogyan zajlik, akkor megbeszéltem a férjemmel, hogy ne haragudjon, de én nem szeretnék részt venni rajta ebben a formában. Nagy nehezen elfogadták, és valamilyen szinten megértették, hogy nekem valóban nem lenne buli, ha ott lennék.

Az utcán zajlik minden, feldíszítik az utcának azt a részét, ahol mulatnak. Felöltöztetik a székeket, nagyon csini fodros rucikba, asztalok gyönyörűen megterítve.
A várt vendégek száma 500 fő. Alkohol fogyasztás 0. Helyette becsúszik némi fű, hasissal fűszerezve.. :)
Férfiak és nők teljesen elszeparálva egymástól.
Diszkó fény, világító színes gömbök, lámpák, és hát a szokásos üvöltő Habibi zene, ezúttal DJ által vezérelve.
A hastáncos lányoknak színpadot emelnek, és 3 csajszi ropja, rázza reggelig a sejhaját, a pasik meg olvadoznak a látványtól, tapsolnak, és férfiak a férfiakkal, nők a nőkkel táncolnak.
Magyarán, ha elmegyek, egy teljes napig nem látom a férjem, mert el vagyunk szeparálva, teljesen vad idegen nőkkel báj recseghetnék és táncolhatnék együtt úgy, hogy közben minden egyes szem rám lenne szögezve......... -hallottatok már a szemmel verésről, gondolom.

Lehet, hogy ez lett volna életem legnagyobb, legcsodásabb partija, lehet, hogy meg fogom bánni, mégis a távol maradást választottam.

Nem beszélve arról, hogy általában a legtöbb tragédia így kezdődött.
Európai nő (keresztény) elment a férje családjához egy nagyon távoli, felfedezhetetlen, kietlen vidékre, ahol esküvő után bezárták, megverték, úgy bántak vele, mint egy kutyával, majd hosszú idő után jöttek őt megmenteni a követségről. -Hát ezért fő az óvatosság, nem is beszélve arról, hogy manapság hány és hány ilyen eset megtörténik Egyiptom területén.

Ugyanakkor nagyon sok pozitív példa és jól működő házasság is van.

Nem kell mindig festeni az ördögöt a falra.
Lényeg, hogy jó érzés itthon lenni újra. Webkamerán keresztül láttam a feldíszített utcát, a színpadon pedig az én helyemen a lap top és az esküvői képek voltak kivetítve. :)
Jelen vagyok, igaz, csak virtuálisan. :)
Remélem, majd jó kis fotók és videók készülnek, és majd meg tudom nézni legalább videóról a saját esküvői második bulimat. :)

A harmadik nagy lagzit pedig majd a szüleimnél Erdélyben tartjuk meg, időpont még nincs, attól függ, hogy a kedves férjem mikor kap vízumot és költözhet Magyarországra.

Remélem, minél előbb… :)
Tehát Budapest helyett a helyszín Csíkszentmihály lett, mindenki, aki Budapesten él és hivatalos lesz, összekötheti egy jó kis kirándulással. :)

 

Az utolsó 24 óra együtt

Utolsó napunk Dahabban, erre ma reggel ébredtünk rá. Te jóságos ég, elszaladt a 3 hét, és az utolsó 24 együtt töltött óránk következik, utána haza utazom, ő is haza, pár nap múlva meg a munkahelyére, és én dettó.

Nem is ébredtem ma föl hajnalban, hasunkra sütött a nap -amióta itt vagyok, nem is aludtam még ilyen sokáig. Valószínű most erre volt szüksége a szervezetemnek.

És most, hogy már összehangolódott a bioritmusunk is, éjszaka aludt már a férjem is, elkezdődött az össze csiszolódás, és máris az elválás és külön élés következik…

Reggeli után séta a parton, majd irány a szállásra becsomagolni. Kissé kétségbeesett és szomorkás a hangulat, jó volt együtt lenni, csak egymásért lenni, és egymásba merülni. :)

A nagy betűs élet meg nem a nyaralásról szól, a mézes hetek is elmúlnak, helyt kell állni egymás mellett és kitartani akkor is, ha nem minden rózsaszín felhőben úszik körülöttünk.

Kiülünk a teraszra, beszélgetünk, felidézzük az elmúlt hetek történéseit, és jókat nevetünk.
Valóban? Biztos, hogy a feleségem vagy???
Mindkettőnknek annyira hihetetlen, hogy teljesült a nagy álmunk, amire 4 évet vártunk.
Ha feltenné a kérdést valaki, hogy na, milyen érzés??
A válaszom, hogy  nagyon jó, és olyan megnyugtató, szívmelengető érzés.
 
Fogja a kezem, csókolgatja a kezem, és nagyon szépen kér, bízzak benne, jobban, mint eddig, ígérjem meg, hogy hűséges leszek, nagyon vigyázzak magamra, eddig ő vigyázott rám, sajnos most nem tud még velem lenni, ezért mindig imádkozik értem.
Beszélünk majd minden nap, ahogy eddig is, és számoljuk a napokat a következő találkozásig.
És ha Isten gyermekáldással ajándékoz, akkor annak nagyon-nagyon örül, ha nem, akkor úgy is jó, hiszen meg van írva, ha nem most azonnal, akkor majd később.
Két fiút szeretne, még hozzá pontosan körül írja, hogy kék szemű, szőke hajú, és fehér bőrű -ezért is évek óta minden nap imádkozik… :)
Nem akarok illúzió romboló lenni, hogy valószínűleg ha kék is lesz a szeme, a bőre és haja színe majd az édesapjáéhoz lesz hasonló, bár ki tudja.
Jajjjj, csak lány ne legyen, mondja -mert akkor Kairóba kellene költöznünk, azt a nyugati erkölcstelen életet és viselkedést nem láthatná, nem nőhetne föl egy bűnös világban… :)
Én meg hallgatom és mosolygok, lehet, hogy bűnös világban élünk, de mennyire jó is az… :) bűnbe esni, meg pláne, megszegni a szabályokat… :)

Indulásra készen állunk, megérkezik a taxi, és kivisz a busz pályaudvarra. Indulás Dhabból Sharm el Sheik-be, ahol még egy találkozó vár ránk a barátaival. Hosszú ideje nem láttam őket, még a legelső találkozásunk szemtanúi voltak, ujjonganak, és nagyon őszintén örülnek nekünk.

Végig nézik a fotókat, örömükben a levegőbe dobálnak minket… -furcsa, mintha 100 éve ismerném már őket is, pedig ez a második találkozó.
Kérnek szépen, hogy nagyon-nagyon vigyázzak a férjemre, mert egy nagyon jó szívű ember, rendes srác. Becsüld meg -hangzik el többször ismételve.

Ismét elszaladt az idő, Sharm el Sheik Kairó járat indul 23:30-kor.

Most nem alszunk, nem beszélünk, egyszerűen csendben nézünk egymás szemébe, és szavak nélkül mondjuk el azt, amit szavakban kifejezni nem lehet -kevés hozzá a szó, a beszéd, mert annál magasztosabb, és kifejezhetetlen, amit érzünk.
Örülünk egymásnak, szorítjuk egymás kezét, így alig vettük észre, hogy máris megérkeztünk Kairóba és már fölkelt a nap is.

Az ellenőrzések már nem voltak annyira feltünőek, mint oda utazáskor, bele lehet jönni az itteni életbe is, gyorsan megszokja az ember a más világot, ha van benne alázat és elfogadás, és felfogja, hogy nem mindig minden úgy zajlik, ahogy azt elképzeljük.

Némi elengedés gyakorlása sem árt persze… :)

Beülünk egy kávézóba, megreggelizünk, teázgatunk, néha sírógörcs fojtogat -legszívesebben hangosan zokognék, folynak a könnyeim, ő letörli.

Indulás a reptérre, itt is van még pár óra, még egy picit tudunk beszélgetni, kiszámoljuk, hogy hányat kell aludni a következő találkozásunkig. :) Kb 40 nap, nem is olyan hosszú, gyorsan el fog menni -nyugtatgatjuk egymást… :)

Aztán, amikor a búcsúra kerül a sor, háááááát nem folytjuk el, sírunk mindketten. Igen, tudjuk, hogy nem szabad a nyilvánosság előtt és nem illik, de cseppet sem érdekel, sírunk és zokogunk, nem akarjuk elengedni egymás kezét, annyira jó volt minden nap együtt ébredni, és egymás karjaiban elaludni -neeeeeeeeee.

Az elválás szinte belemar a lelkünkbe, kezemet a szívére helyezi, majd az ő keze az én szívemhez ér.
Vidd magaddal a szívemet, és így akkor mindig együtt vagyunk, nem vagyunk egyedül soha. :)
Lassan elbúcsúznak a kezeink, a szívünket összefűzve egymásnak adtuk át, így vele utazom haza, ő meg velem. :)

 

 

Csak a jelen pillanat - a Vörös Tenger élő világa

Már reggel örömtől táncol a szívem! Újra tenger, újra halak, korallok! A relaxáció és a koncentráció adott!

Reggeli után újra teszünk egy rövid sétát a parton, majd kibéreljük a sznorizáshoz szükséges szemüveg, pipa, békatalp felszerelést csak nekem -sajnos nem sikerült meggyőzni a férjemet, hogy legalább egy percre merüljön a víz alá, és a látvány nem marad el. Majd fokozatosan… -remélem, majd legközelebb kipróbálja…

Rengeteg búvár készül a merülésre, becsobbanok énis a vízbe, és irány, neki vágok a tengernek!

A víz néhány helyen türkiz színekben pompázik, pár méterrel arrébb meg teljesen indigó kék sötét.
Hallom a saját légzésem, csak a víz van, az élő világ, megszűnök létezni.
Alma és neon zöld korallok, lila medúzák, némó halacska elsurran csücsörítve.
Egy csapat apró türkiz és ezüst színekben csillogó halraj köröz körülöttem. Együtt vannak, együtt mennek, szinte együtt lélegeznek. Ők csoportban élnek és léteznek, együtt egymásért.
Eggyé válok a vízzel, és érzem, ahogy lesimít rólam minden történetet, tisztára mos, a sejtjeimig hatol, leemel minden nehézséget és fáradtságot, amit az elmúlt napok okoztak.
Újjá születek, csecsemő vagyok, és rácsodálkozom a világra, arra a tökéletes egységre, amit az Univerzum magába foglal. Nyugalom és békesség vesz körül, nem is szeretnék még egy jó ideig kijönni a vízből.

Néha kiúszom a partra, megnyugtatni a férjem, hogy ne aggódjon, minden rendben, sőt a legnagyobb rendben van, és elmesélem az élményeimet. Most semmi nem zavarja őt sem, mindig visszaküld, hogy élvezzem, akár estig is maradjak, ha attól boldog vagyok.

Hát nem kell kétszer mondani! Visszaúszom, alattam a búvárok buborékolnak, és ámulva csodálják a színes élő világot.
Hálámat és köszönetemet árasztom ki, hogy a tengerben lehetek, és tanúja lehetek e csodának újra, és kérem, hogy adassék meg még jó pár alkalommal, hogy eggyé válhassak a tengerrel. :)

Olyan gyorsan elszalad az idő, megszűnik idő és tér -most már elég lesz.

Visszasétálunk a szállodába, fürdés, átöltözés, és vissza megyünk a Meya Meya kávézóba (100-100-at jelent). A napocska is nyugovóra tért, a földön ülve egymás karjaiban hallgatjuk tovább a tenger üzeneteit, emlékezünk -jövőképeket látunk, és egymás szemében elmerülve úszunk tovább a végtelenbe.

A színes esti fények körbe világítják a partot, a zene minden szava nekünk, rólunk szól, és nem is tudjuk szavakba önteni, mennyire boldogok és szabadok vagyunk.

Úgy szorítjuk egymást, mintha ma találkoztunk volna először és utoljára, a két szív egymásba forr, és eggyé válik… :)

 

Egy vízválasztó nap-kő kövön nem maradt

Hajnali ébredés, a szokásos reggeli rítusok, reggeli. A tenger ma csendesebb, mint az elmúlt napokban, hőség van.

Tegnap este abban maradtunk, hogy ma átbeszéljük a nézeteltéréseket, és megoldást találunk rá.

A férjem nem tud úszni, nem járt még a tengerben, nem búvárkodott, ráadásul retteg a víztől, annyira, hogy még engem sem akar a vízbe engedni.
Elmondom neki, hogy 10 éve hasonló cipőben jártam, halálfélelmem volt a tenger közelében, és mennyi munkám van benne, hogy most félelmek nélkül merülök a vízbe, akár a víz alá, és milyen sok blokkot oldottam ki magamból az elmúlt években, hogy újra a vízben is létezni tudjak. Sőt, ma már a víz elem olyan fontos nekem, mint a föld, levegő és a tűz.

Érzékeltetem, hogy mekkora öröm számomra a búvárkodás, a sznorkelezés, hogymennyire csodálatos a Vörös tenger élővilága, a színes halak, a korallok................. -persze, aki nem élte át, annak magyarázhatod, nem ugyanaz az élmény.

Majd ő van a soron, hogy ne vegyek föl fürdőruhát, mert az ő felesége vagyok, amit ő mond, azt kell csinálnom, és punktum. Itt minden nő a férjére hallgat, azt csinálja, amit mond a férje, és hát, ha a férje úgy gondolja, hogy nem, akkor nem. Nagyon fontos neki, hogy úgymond szót fogadjak, különben nem vagyok jó feleség. Hajtsam meg a fejem, és ne is álmodozzak arról, hogy én mit szeretnék, vegyem tudomásul, hogy innentől fogva csak az van, amit ő akar.

Felteszek néhány furfangos kérdést: Fontos neked esetleg az is, hogy én boldog legyek?? Persze, mondja.

Aha, újra én jövök: Nézd, az én olvasatomban a szeretet, szerelem annyit jelent, hogy hagyom szabadon a másik embert, hogy cselekedjen a szíve szerint. Örömet szerzek neki, nem pedig megfosztom minden öröm forrásától. Örülök, ha ő is örül, elfogadom, mert magamnál is jobban szeretem.
A házasság pedig kompromisszumot igényel, közös nevezőt, megtalálni azt a pontot, hogy mindenkinek jó legyen. Szerinted itt a nők, akik el vannak nyomva, boldogok??? Szabadok???? Öröm az életük ???
Gondolkodik............ elmereng..... Ááááááááááááá, nem vagyunk jók egymásnak, én nem fogadok szót neki, így ő nem érzi magát férfinak.

Őszintén elmondom, hogy mindennél jobban szeretem, így élni a továbbiakban viszont nem tudok, beszabályozva, korlátozva, tiltások alá helyezve –ez nekem nem megy. Ez nem én vagyok, ha meg elfojtom és eltiprom magam, abból meg betegség lesz, és nem úgy szeretnék meghalni, hogy belebetegedtem egy házasságba, mint ahogyan azt nagyon sokan megteszik.

A válás itt nagyon könnyű, a férj háromszor kimondja, hogy elválok és ennyi is volt.

Mondom neki, ha nem tudunk itt és most kompromisszumot kötni, akkor hajrá, mondja ki háromszor, és le van tudva. Jobb az elején tiszta vizet önteni a pohárba.
Csomagol, és készül visszamenni Kairóba. Ezek szerint ennyi volt, nem bírtuk nagyon sokáig.
Amikor a skorpió és a vízöntő-bak összecsap… :)
 
Teljes nyugalommal ülök a teraszon, és azt gondolom, hogy ha elválik tőlem ebből az okból kifolyólag, akkor nem is igazán voltak őszinték az érzelmei. Ha egy komoly váló ok az imént felsorolt történet, akkor ennek bizony így kell lennie, eddig volt egymással dolgunk.

Elmegy, még a csomagjai nélkül, majd pár óra múlva visszatér mosolyogva.

Nem szeretne elválni, velem akarja leélni az életét, úgyhogy irány a tenger sznorkelezni vagy úszni, amit csak akarok, ő majd fényképez, videóz.
Bocsánatot kér, én is, átöleljük egymást, és mintha kősziklák peregnének le a hátunkról, a genetikai magunkkal hozott dolgok összecsapása miatt.
Ahogy az asztrológia tanárom mondta, amikor összeházasodsz valakivel, akkor valójában nem ketten, hanem 6-an vagytok, a két fél mögött ott állnak a szülők is -vizuális típus vagyok, látom magam előtt, ahogy a szüleim vitatkoznak az ő szüleivel-------------áááááááááááááááááááááááááááááááá, hogyan lehet ebből kompromisszum?? Hát így. :)

Még utolsó megjegyzésképpen: egyrészes, teljesen zárt fürdő ruha van rajtam, arra még egy térdig érő kis szoknyát is fölveszek, így nem is annyira gáz, mintha spagetti pántos 2 részesben billegetném magam. :)

Ez is egyfajta kompromisszum. :)

Nyaralásunk első napja - a mese folytatódik

Fantasztikus a nagyváros zajától távol lenni, nyugalomban, csendben ébredni.

Hajnalban ébredek, kinézek az ablakon, látom a tenger csillogását, és örömömben ugrándozok, hogy 4 év után újra randizom a Vörös tengerrel.

Hatalmas teraszunk van, akár keringőzhetnénk is, sőt 15 ember jógázhatna kényelmesen. Nagyon felszabadult érzés, mert Kairóban hiányoltam az erkélyt, tisztára bezárva éreztem magam.
Hallgatom a madárkákat, és átélem, hogy mit jelent számomra a tenger. Annyira jó lenne tengerparton élni! Nem véletlen, hogy a tengerparti népek vidámabbak jóval. Itt van nekik  a tenger, a napocska, a nap által érlelt mézédes gyümölcsök, zöldségek,........... nem sorolom.

Még napfelkelte előtt gyakorlok, egyébként esélytelen ebben a hőségben.

Frissen, fitten ébresztem a férjem, hogy irány reggelizni.
Az étterem egy emelettel följebb, szintén tengerre néz, a hagyományos egyiptomi reggeli sem maradhat el, még egy magyar szállodában sem: Falafel, sült padlizsán és paprika, nyers zöldségek, full (bab krém), vörös lencse krém, sült krumpli, pita, dinnye.
Utána meg a szokásos nekem zöld, férjemnek fekete tea, ezúttal csak 2 cukorral. :)
Üldögélünk, nézelődünk, minden olyan csendes. Dahab nem egy turista-, inkább búvár paradicsom.
Nem a luxus kategória, nem látok orosz turistákat részegen üvöltözni, nagyon sok magyar, szlovák búvár van.

Reggeli után Gézánk, a tulajdonos, lekísér a partra, bemutat a búvár központban dolgozó magyar lánynak, így már mindent tudunk, mit hol találunk meg, eltévedni nem lehet, egészen picike területen fekszik Dahab.

Sétára indulunk, fényképezünk, a csapat fiatal csajszi a parton kendőben, csadorban.
Lefényképezem, gondoltam, mire a válasz: egyszerre követ ragadnak és üvöltenek, ha nem törlöm a képet, megdobálnak.
Hjujjjjjjjjjj, a férjem is meglepődik, vissza üvölt, hogy köveket le, közben mondja, hogy ja, ezek a beduin csajok kicsit őrültek.
Én inkább úgy fogalmaznék, hogy információ hiányosak, az intelligencia és nyugati kultúra nem jutott még el hozzájuk.
Azt mondják, a papa megtiltotta, hogy turisták fényképezgessék őket. Közelebb és közelebb megyünk hozzájuk, átváltanak egy kedvesebb és érdeklődőbb stílusba, kérdezik honnan jöttem, hány éves vagyok, nagyon szép vagyok, ugye a felesége vagyok........... -ezúttal megúszom a megkövezés csodáit. :)

A part tele van földön ülős meseszép kávézókkal és éttermekkel. Letelepedünk egy teára. De jó, hogy itt be lehet ülni, nemcsak pasiknak, akár éjszaka is! :) Bravo!

Alig van ember az egész településen, mintha kiirtották volna az embereket -így minden helyre minket akarnak berángatni, csak egy welcome dinkre. :) Jó pár helyre beülünk, élvezzük a tenger közelségét, enyhe szél fújdogál, ami ebben a hőségben mennyei.

Délután ebéd a teraszunkon, kedves férjem hoz ebédet kintről, valamiért ragaszkodik ahhoz, hogy itthon együnk együtt, és ne üljünk be étterembe. Ám legyen, nagyon jól elücsörgök az erkélyen akár napokig is.

Este újra útnak indulunk egy sétára, a parton elhelyezkedő kis kávézók egyszerűen nagyszerűek.
Semmi extra: rongyszőnyegek a földön, asztalok nádból, a csillárokra selyemkendők terítve minden színben, hangulatos lámpák, gyertyák, mint az ezeregy éjszaka meséibe, olyan arabosan törökös.
Földön ülünk, óriási párnák között, és kortyolgatjuk a hideg hibiszkusz teánkat. -Alkoholt egyikünk sem fogyaszt általában, a teát meg mindketten imádjuk.

Beszélgetünk, röhögcsélünk, persze a szokásos romantikus szerelemes zene sem marad el.

Egy nagyon kényes kérdést teszek föl a páromnak?? Mikor búvárkodunk, búvárkodom? Holnap??
Hogy mit csinálsz?! Szó sem lehet róla, féltelek, hogy meghalsz búvárkodás közben. Sznorkelezni azért nem mehetsz, mert ahhoz fürdő ruha kell, fürdő ruhát meg azért nem vehetsz föl, mert rajtam kívül ne nézegessen senki........... -mindezt olyan komolyan és hangsúllyal, hogy megáll bennem az ütő (ahogy a magyarok mondják).
Hűhhha, de jó, hogy újra itt vagyok, és messziről nézegethetem a tengert… :) nem lesz ez így jó...
Egyelőre nem mondok semmit, ellenben pontosan tudom, hogy meg fogom oldani, hogy beugorjak a tengerbe, bármilyen következménye is legyen.

Ha valaki a szabad akaratomba korlátoz, nemcsak nem értek egyet vele, hanem el is utasítom. :)

Itt most aztán jönnek az egymás határainak a feszegetése műsorok -ahogy a barátnőm írta nekem, kő kövön nem marad… :)

 

 

Kissé kimerítő, ugyanakkor izgalmas utazás Cairo-Dahab útvonalon

Nos, hihetetlen, mégis május 13. van. :)

Nagyon korán kelek. Most izgulnom kellene?? Nem érzem azt az adrenalint, már alig van izgalom, semmi ügyintézés, akadályokon átjutva úgy érzem, mintha megmásztam volna a Himaláját. A tetején állok, és azt kérdezem, akkor most hova tovább, és hogyan tovább??

A tegnapi ruha próba lefárasztott, eldöntöttük tegnap este, hogy ebben a hőségben nem öltözünk még be ma az igazi esküvői ruhába (öltöny, menyasszonyi ruha), bőven elég lesz a holnapi bulihoz és fényképezkedéshez.

7:30-kor elindulunk, hogy időben odaérjünk.

Jó lenne 9-kor aláírni, de majd úgy lesz, ahogy az meg van írva. :)
A párom kissé gondterhelt, elmondja, hogy ne haragudjak, a szülei nem jönnek, nem jön senki.
Úgy látom, szomorú, annak ellenére, hogy mennyire szembe szállt a családjával, és milyen erővel tartott ki értünk és állt mellettem, úgy érzem, most megosztaná az örömét a családdal is.
Nem kérdezem, hogy miért nem jönnek, és miért marad el a mára tervezett buli a családdal. Nem is akarom tudni. Sejtéseim vannak, de mind nem számít, a lényeg, hogy mi most itt vagyunk, és a szándékunk, álmunk valóra válni látszik.

Két férfi tanúra van szükségünk a sok-sok papír mellé, akik kizárólag csak férfiak lehetnek.

Az én tanúm egy kedves barát, Ahmed, aki első találkozásunk óta követte az eseményeinket, találkozásainkat, bujkálásainkat, és bíztatott, amikor már úgy éreztem, nem bírom tovább.
Köszönöm, Ahmed, a sok bíztatást, és hogy eljöttél az aláírásoddal tanúsítani az irántunk érzett tiszteletet és barátságot.
A párom tanúja pedig Mostafa, akivel 2 évig voltak együtt a katonaságnál, kitartottak a nehéz időkben (forradalom). Elmeséli a srác, hogy egyedül csak ő tudott róla, hogy velem beszél telefonon, neten a párom, mert ha más is tudta volna, akár börtönbüntetés is járhatott volna. Katona ugyanis külföldivel nem kommunikálhat, nemhogy még együtt tölt egy hetet, és napi kapcsolatban van vele (telefon, net).

Nagyokat nevetünk, várakozunk a folyosón, elviszik az összes papírunkat, aztán majd lesz valami...

Közben Rozália, aki fordítani fog nekem arabról magyarra, mesél az itteni életéről. Több, mint 20 éve itt él, és remekül beleolvadt az itteni környezetbe. :) Boldogan él a családjával, gyerekeivel, dolgozik, semmi kötöttség, bezártság, jól el van. :)

Aztán úgy 11:11 környékén behívnak, kérdezik, hogy elfogadom-e a férjemnek, a jelen lévő úriembert.

IGEN. -válaszolom. A közjegyző csajszi 5 példányban nyomtatja a papírokat, Ahmed-nek a lelkére kötöm, hogy majd nézze az órát, amikor aláírok, és néhány fotót készítsen, hogy milyen a feeling-je egy itteni házasságkötésnek, ha nem helyi és muszlim nőről van szó.
11:40-kor aláírjuk mind az 5 példányt, majd jöhet az ujjlenyomat a fotókra. Olyan vicces, szét röhögjük magunkat, ugyanakkor meg nagyon jó érzés. -Mintha hegyek omlanának le a vállainkról, olyan érzés, mintha évezredes terhektől mentesülnénk. :)

És lassan vége, laza 3 óra alatt lezavartuk a dolgokat. Irány ebédelni, a srácokkal beülünk egy étterembe, hagyományos egyiptomi étel a menü, amiből még nekem is akad néhány jó kis vega falat.

Ebéd után üldögélünk és nevetgélünk a Nílus partján, teázgatunk, rötyögünk, fotózunk.
Tikkasztó a hőség, meleg a ruha.......... nincs limuzin és csinnadratta, annál inkább fénylik a belső fény és öröm, ami kiárad és elér az emberekhez.

Lassan haza ballagunk, készülődés a holnapi napra. :)

A többit meg mindenkinek a képzelőerejére bízom, hogy mi történik velünk itt, és most a nászéjszakán… :)

 

Időutazás a kairói éjszakában-ébren vagyok, vagy álmodok??

Május 19, az utolsó napunk Egyiptom fővárosában, ezért úgy döntünk, nem pazaroljuk az időt alvásra, inkább bámuljuk a nagyvárost, és bulizunk éjszaka.

Nem tűzünk ki célokat, hogy hova menjünk, csak elindulunk, aztán majd lesz valami jelszóval hagyjunk magunkat sodródni a spontaneitás elvére alapozva.
Ha taxival szeretnénk menni, csak mi ketten, az legalább 30-60 font. A helyi nyitott mikrobuszos megoldás pedig, amivel a helyiek utaznak 1 fontért, igen viccesen fest. Menet közben lehet be- és kiszállni, egymás hegyén-hátán, ölében ülnek az emberek. Mondtam a férjemnek, hogy most már aztán végre beszállhatnánk menet közben mi is egy körre, egy bulira. :)
Valóban ezt szeretnéd?? Biztos vagy benne?? Na ná, mi sem izgalmasabb, mint úgy igazán bele kóstolni a helyi életbe, szokásokba.

Beugrunk a kis buszba, üvölt a HABIBI zene olyan hangerővel, hogy a  halláskárosodás szinte garantált.

A sofőr ritmusra ugrál az ülésen, táncolva csapkodja a mellette ülő csávó térdét, mindenki visít a röhögéstől, énekelnek és annyira örülnek, mintha aznap mindenki megnyerte volna a lottó ötöst.
Annyira csodálom ezt az életkedvet és öröm képességet! Olyan nyomorban, szegénységben és nincstelenségben élnek, hogy ha nem látom, akkor nem hiszem el –mégis, az életkedvüket nem veszítették el, viccelődnek, buliznak, teljesen jól érzik magukat.
Nem is akarok leszállni, annyira élvezem ezt a különleges utazást. Legalább 2 órát utaztunk ezzel a csuda járgánnyal, majd leszállás.

Mangót veszünk az utcán, és megesszük úgy, ahogy van, kés, tányér, és minden hozzá való nélkül. Annyira mézédes és más ízű itt a mangó, hogy Indián kívül sehol még hasonlót sem ettem. - Így még édesebbé varázsoljuk a mézes heteinket.

Aztán irány a boltba ruhát vásárolni, a férjem szerint ugyanis valami normális, egyiptomias ruhára van szükségem. Vesz nekem egy bokáig érő farmer ruhát, ami stílusban egyáltalán nem tér el az ízlésemtől, egy fekete farmert, bő hosszú ujjú fölsővel. Millió csaj van a boltban, lökdösnek, üvöltöznek, csak a szokásos.

Még jó pár ruhát felpróbálok, de nem annyira tetszik a többi, így marad a hosszú és bő farmer ruha, ami szerintem egyáltalán nem egyiptomias, ám legyen az Uram akarata (bár nekem is bejön).

Olyan jó hangulatú kávézók, teázók vannak, olyan földön ülős vízipipázós helyek, ahova szeretnék beülni, de nem lehet, mondja a férjem, mert itt csak pasiknak van hely. Amint látod, egy darab nő sem ül egyik helyen sem.

De kár, annyira sajnálom. -ez van, tiszteletben tartom a helyi szabályokat. Nem értek vele egyet, ellenben elfogadom.

Következő állomásunk a piramisokhoz vezet, éjszakai fényben pompáznak, zöld, lila és piros fénnyel vannak megvilágítva a piramisok és a szfinx. Ennyire gyönyörűen pompázó és világító állapotukban még soha nem láttam, és még hab a tortára, hogy ne csak a látvány legyen mennyei, komolyzene szól, mintha egy komoly zenei koncerten vennénk részt.

Lenyűgöz az egész, kiárad a hála a szívemből. Nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek, hálás a párom miatt, hogy megismertük egymást, és a nehézségek ellenére kitartottunk egymás mellett, egymásért.

Kérem az égiek segítségét, védelmét és támogatását a jövőre nézve is, bár tudom, nem lesz egyszerű a közös élet, mégis bizakodó vagyok, és nincsenek félelmeim.
Lassan véget ér a mai buli a piramisoknál, haza ballagunk -vagyis ezúttal riksával. :)
Indiai feeling, a különbség itt is a zene: HABIBI-HAYETI, egy kis diszkó fénnyel meg fűszerezve.
Megyünk pár kört még a mobil diszkós riksával, és hajnalodik lassan.

Jönnek a hétköznapok, mindenről teljesen másképp gondolkozunk :)

Hogy ti is derüljetek egy picit, elárulom, én már nem is tudom, hogy sírjak vagy nevessek…

Most már az utolsó előtti  napunkat töltjük Kairóban, úgy érzem, bőven elég is volt, és most már tuti, hogy képtelen lennék itt élni. :) Vasárnap Dahabba utazunk egy kis tengerparti kikapcsolódásra. VÉGREEEEEEEEE.

Nos, amikor megérkeztem, a kedves férjem elment bevásárolni, mondván, hogy akkor majd együtt főzünk, mosunk, éljük az életet, ahogy erre felé szokás.

Amikor a bevásárlásból megérkezett, azt kérdeztem, hogy hány ember jön vendégségbe, netán az egész hadsereg nálunk fog lakmározni két hétig?? Ugyanis brutál mennyiségű élelmiszert hozott haza. Már akkor láttam, hogy ebből gáz lesz, mert amit hozott, abból konkrétan szinte semmit nem fogok megenni. Nem szóltam semmit, gondosan kipakoltam, bepakoltam a hűtőbe.

Az itteni elvárások szerint minimum 3 alkalommal főtt étel kerül az asztalra a hozzá tartozó kiegészítőkkel. Most csak egy napot vázolok föl, bőven elég lesz, azt hiszem:

Reggeli: sajtos, sonkás omlett, sült krumpli, párolt zöldségek, nyers zöldségek, falafel, mivel a sült krumpli nem elég, így egy kis csipsz, sajt hegyek, egy kis halva, ami szezám krém tömény cukorral, padlizsán krém, tehina (szintén szezám), lencse krém. Ha mindezt betolták, akkor jöhet a fekete tea 4 kávéskanál cukorral, elnyomtatva dinnyével és banánnal. Leöblítve kólával, fantával, vagy éppen mangó itallal - nesze neked, ájurvédikus étrend...
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, nem számolom ki, hogy egy reggelinél hány napi kalória és szénhidrát mennyiség fogy.

Megiszom a zöld teámat egy kis dinnyével, és bőven elég, másnap egy kis szósz (padlizsán vagy lencse), pittával, salátával.

Alapvetően annyira a kaja körül forog minden nálam is otthon, hogy este eszembe jut, hogy jajj, ma még nem ettem semmit… -persze ez a másik véglet, teljesen helytelen verzió.

Sorolom tovább: tízóraira tökmag, pisztácia, kesudió, mandula zacskó számra.

Oké, gyakorolhatom a feltétel nélküli elfogadást, de valahol felelősnek érzem magam a férjem miatt, nem szeretném, ha 40 évesen feldobná a bakancsot, és ha így folytatja, hamarosan magas vérnyomás, cukorbetegség...... -nem, inkább nem gondolok bele… Legalább a kólát meg a cukrot ne fogyasztaná ilyen mennyiségben!!

Ebédre csirke vagy hal rizzsel, krumplival, kenyérrel, salátával, leves, desszert, ismét kóla, fekete tea cukorral, továbbra is 4 kévéskanállal, baklava mandulás, mogyorós, diós. -Én már komolyan a látványától is rosszul vagyok….

Megelégelte a férjem, hogy nem igazán eszem szinte semmit, és tegnap nagy örömmel mondja, hogy na, most főz nekem vega cuccot, sok-sok zöldség, olyan pörkölt szerű paradicsom szósszal.

Rosszat sejtek, amikor a vörös hagymát és fokhagymát kezdi pucolni... - jaaaajjj, nnnnnnnnnneeeeeeee, légyszi ne rakd bele, én ezt sem eszem.
Enélkül nincs semmi íze, és durr, bele a kajámba az egy fej hagymát és fokhagymát.
Jóságos ég, mi lesz itt?! Nyilván, ha bele döglök is ennem kell belőle, mert annyira édesen és lelkesen főz nekem. Fordított helyzetben, ha én is ennyit dolgoznék, és ilyen szeretettel főznék a páromnak, és ő nem enne belőle, hát nagyon rosszul esne.

Megebédelünk, betolom a hagymás-fokhagymás zöldség pörit, ami tényleg nagyon- nagyon finom, aztán durván egy óra múlva érzem, hogy jujjjjjjj, baj van...

Fölpuffadva hason fekszem a földön, párna a hasam alatt, és próbálom hasi légzéssel javítani a problémát.
Gondolom, rosszul nézhetek ki, mert teljesen bepánikol, és mondja, hogy akkor most menjünk az orvoshoz, de leginkább hívja az orvost, és telefonál is.
NNEEEEEEEEEEEEEEEE! Én soha nem megyek orvoshoz, nagyon jól vagyok, csak egy picit a gyomrom ki van. Kérlek, csörögj vissza, hogy nincs szükségem orvosra.
Nehezen meggyőzöm, hogy ne hívjon senkit, rendbe jövök hamarosan. :)

Következő kedvenc témám a TV: 4 év egyedül élés kicsit önzővé tett, bevallom. Nincs otthon televízió, nem is hiányolom, a férjem meg imádja. Legszívesebben reggelig tévézne, én meg nem akarom megváltoztatni - vagy mégis??

Hosszasan magyarázom, hogy az idegrendszer és az agy éjszaka tud pihenni a legjobban, és nem jó dolog, ha felborul a bioritmus a tv miatt… Nehezen fogadja el, de végül kikapcsolja, és egy új bioritmusra próbál átszokni, ami nem minden nap működik. Gyakran előfordul, hogy arra ébredek, hogy kilopakodott a hálóból a nappaliba, és üvölt a tévé, miközben ő alszik a tévé előtt.
Komolyan mondom, nem is tudom, mi a megoldás, ha ennyire más világból jöttünk, és hogyan lehet a kompromisszumokat kialakítani, hogy mindenkinek jó legyen…

A jövő zenéje a hogyan, gondoltam, mesélek, hogy ti is nevessetek, mert én nagyokat tudok derülni saját magamon ilyen helyzetekben. :)

 

Csodás, álomszép, kalandos, mókás nap

Május 14-et írunk, még mindig nagyon pozitív és támogató energiák vannak. :)

Egyiptomban egy picit másképp működnek a dolgok, mint a nagy Európában.

Teljesen fölösleges volt időpontot kérnünk egy szépség szalonba, ahol készül a hajam és sminkem a fotózáshoz. A hely ugyanis zárva van, nem veszik föl a telefont sem, így keresgélhetünk egy új hely után, hátha éppen nyitva lesz, és ha igen, akkor talán lesz is kedvük foglakozni velem…

A férjem gyorsan föltalálja magát, neki természetes, hogy itt így működnek a dolgok. Le is beszéli a csajszikkal, hogy max 2 órájuk van rá, hogy egyiptomivá varázsoljanak -persze, ez vicc volt, mert hát azért az durva lenne, két óra leforgása alatt.

Gyors szemöldök szedés mellé társul az arcbőr simítás, ami annyit jelent, hogy a létező összes kis szőke pihét cérnával kitépik. Csurognak a könnyeim, ők meg szakadnak a röhögéstől, hogy most először történik velem ilyesmi az életben.

Következő lépésként rám applikálják a ruhámat, és sminkelnek, méghozzá olyan erősen, hogy nem ismerek magamra. Mondják, nem aggódjak, egy visszafogott, szolid sminkem lesz, ami illik hozzám.
Na, ehhez képest be kellett magamnak mutatkoznom… :)

Utána jött a frizura készítése: a háttérben olyan műsor és színház folyik, hogy igaz, alig értek belőle valamit, én is röhögök, mert annyira műsoroznak… :)

Legalább 3,5 óra telt el, közben a férjem haza ugrott magára ölteni az ezüst öltönyét -mindjárt jövünk a haverokkal érted, mondja. A mindjárt itt legalább fél napot jelent, de nem bánom, mert én is jól el vagyok a csajokkal. :)
Ahogy végeztem, és megjöttek értem, már érzetem, hogy valami készülőben van: Kilépek az ajtón, és dobokkal, csörgőkkel nyomják az élő zenét: HABIBI. Minden szava a szerelemről szól a daloknak, a csajok pedig hujjognak nem is kicsit, a hangulat megemelkedett, MABROUK -üvölti mindenki az utcán, és mindenhol (gratulálok).

Nagyon, nagyon, nagyon felemelő érzés, nem nagyon tudom szavakba foglalni -a szívünk táncot jár, olyan delfines magas szintű örömfelhő vesz körül! Legszívesebben kibújnék a bőrömből, vagy sírnék, vagy nevetnék, magamhoz ölelnék mindenkit, annak ellenére, hogy nem is ismerem.

Irány a fotó stúdió, ahol legalább 2 órát fotóznak, beállított romantikus jelenetek, élvezzük mindketten, mosoly és mosoly. -Sajnos nem kapkodják el a dolgokat, egy hónap múlva készülnek el a képek, sehova nem rohan senki. Tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy holnap, vagy egy hónap múlva lesz kész, nem igaz??

Fotózás után irány hajókázni a Níluson, üvölt a zene, táncolunk, tapsolunk, és lebegünk a boldogságtól, az öröm szárnyain repkedünk a felhők tetején.

Hajókázás után pedig a csodás kairói esti fényeket bámuljuk, minden olyan szép, mókás, kalandos.

Buli az utcán, mindenki gratulál, táncol, és fel sem tűnik senkinek, hogy én valójában nem is egyiptomi csaj vagyok.. :)

Egy nyugodt pénteki nap, ami Egyiptomban munka szüneti napot jelent

Ma végre nem kell rohanni sehova, nem kell állandóan nézni az órát, hogy oda érjünk.

Nem is kelek nagyon hajnalok hajnalán, jó érzés kipihenten ébredni az elmúlt napok fáradalmai után.

A nagy meleg ellenére a reggeli gyakorlásom nem marad el, olyan bikram jóga feeling, már egy kutya pózban is ömlik rólam a víz, és sajnos nem az indiai párás, hanem a nagyon száraz meleg, az a tikkasztó, fullasztó fajta.

A párom még alszik, így bőven van időm mindenre, egy kis hűsítő pranayamára is.
Lassan, úgy dél körül ő is fölébred, és elkészítjük a reggelit, amit nem is nagyon értek… Nekem max zöld tea és egy kis hideg dinnye, ami most lecsúszik.
Amit ő elpusztít….. azon csak bámulok: Omlett sajttal, falafel, saláta hegyek, kenyér, sült krumpli, sajt, párolt zöldségek, nem sorolom, ha egy tizedét megenném, mentő jönne értem.
Elfogadom, nem tartok kis előadást, hogy ha így folytatja, nagyon gyorsan el fog hízni és minimum cukorbeteg lesz… -a lényeg, hogy nem akarom kiszámolni, hogy egy reggeli alatt a napi szénhidrát adagját elpusztította. Nagyban különböznek az étkezési szokásaink, az már biztos.
Nálam meg már szakmai ártalom, hogy már egy sima reggelinél is a következményekre gondolok.

Reggeli után elmondja, hogy a mai ima nagyon fontos, sőt neki még fontosabb, hogy ma vele imádkozzak.

Hűha, gondolom magamban, az szép lesz.
Szóval megtisztítjuk magunkat (mosakodás, aminek külön ceremóniája van), aztán belefogunk az általa imának elkönyvelt mozdulatok és szöveg váltakozása által kialakult szertartásba, ami szerintem meg jóga, mert benne van az Ishvara Pranidhana (Isten iránti odaadás), ráadásul uttanasana, addho mukka virasana.
A teljes odaadást, összekapcsolódást látom rajta, és ismét látom, hogy mindegy, hogy odaadással jógázom, imádkozom, a magasabb dimenziókkal, az Istennel való kommunikáció a lényeg. :)

Ima után még néhány fontos dolgot kér tőlem:

Az a kérése, ha majd meghal, akkor a szülőfalujába temettessem el, nagyon fontos, hogy bárhol is fogunk élni akkor éppen, otthon szeretne nyugovóra térni, ott ahol született.
Nagyon meglepő a téma számomra, nem is nagyon gondolkodtam még rajta, hogy majd ha eljön az utolsó pillanat, akkor hogyan szeretném az utolsó szertartásomat, és hol.
Persze rákérdez, hogy én hogyan szeretném.
Mondom neki, hogy hamvasztással és szórjatok az óceánba.
???????Nos, ezzel végképp nem tud mit kezdeni, ugyanis itt mindenkit fehér lepelbe csavarnak és temetnek el, nem szokás a hamvasztás.

Lassan már délután van, most az én imám jön gondoltam, és elkezdtem a jógámat.

Azonnal mellém szegődött és mondta, hogy akkor most ő is szeretné velem végig gyakorolni.
Délutáni fordított pózok. Mondom neki, hogy azért ezt kezdőknek nem lehet -na persze, magyarázd el ezt egy pasinak, aki 23 éves, és a vak ló bátorságával megy neki a dolgoknak…

Fejen áll (közben erőlködik, hogy ki tudja tartani), kézen áll, pincha majurasana, hiába mondom, ne erőlködjön, ne tartsa ki annyi ideig, mint én -de ő ezerrel, akaratból gyűri, én meg csak mosolygok az orrom alatt, mintha magamat látnám 10 évvel ezelőtt. Itt az élő tükör arra, hogy milyen voltam, és hogyan mentem fejjel a falnak. Nem, mintha most nagyon változott volna a helyzet, némi különbséget mégis érzékelek, némi könnyedséget azért sikerült bele vinnem a gyakorlásba, a mindennapokba. :)

Jól elfáradunk, az utolsó néhány póz kiüti nála a biztosítékot, mert hát azért padmasana és virasan nem feltétlenül akarat, hanem rugalmasság és alázat kérdése.

Megnyugtatom, hogy teljesen természetes, ha nem tudja végrehajtani, hiszen sok-sok év gyakorlása szükséges ehhez. Meséli, hogy ő kung fu edzésekre járt, akkor hajlékonyabb volt -most már jógázni fog, mert látja, hogy szükséges, és mennyire jó érzés.
A végén picit csak üldögélünk szwasztikászanába csukott szemekkel, majd a Namaste zárja a közös gyakorlást. :)

A véletlenek műve, meg volt írva, avagy mi irányítjuk az életünket???

Annyira fáradtak voltunk este, hogy a nagy zaj és dudálás ellenére, mint akit fejbe csaptak, olyan mélyen aludtunk, és fölkelni is nehezemre esett ma kivételesen.

A reggeli meditáció nem marad ki, a vizualizációval megspékelve, annak ellenére, hogy nagyon kevés időnk van. Ma minden rendben lesz, és minden szükséges papírt be fogunk szerezni, ha az Isten is úgy akarja.

Kérem az Égiek támogatását és védelmét, áldását a mai napra, és egy feltétel nélküli bizalommal, ráhagyatkozással indulunk ma útnak.

Már  8-ra megérkezünk a magyar nagykövetségre, ahol hála az Égnek nagyon kedvesen és segítő készen fogadnak, viszonylag gyorsan haladnak a dolgok.

Mosolyogva hallgatják a sztorinkat, hogy igen, lassan négy éve, hogy megismerkedtünk, és tudom, hogy nagyon sok tragikus sztori létezik, ami az elmúlt években megtörtént, én mégis maximális optimizmussal közelítem meg a mi találkozásunkat, és hiszem, hogy a két nagyon különböző kultúra összeköthető, hogy létezik egy híd, ami által össze lehet kapcsolni.

Amikor olvassátok e sorokat, érzem, hogy mosolyogtok, hogy mennyire naiv és eszement vagyok, és ez így is van. :) Én elfogadom magamat ilyen őrült nőszemélynek. :)

Időközben kiderül, hogy az ügyintéző kisasszony is Erdélyben született. :)
Hát ennyire kicsi lenne a világ?! :) Igen, ő már három éve itt él, egyiptomi a férje, és igenis boldognak láttam őt. :)
Bár ki mondta, hogy egyáltalán boldognak kellene lennünk, és egyáltalán mi az a boldogság?? Kinek mi.....

Dél körül végzünk a követségen, sok boldogságot kívánva köszön el a konzul, mi meg rohanunk ezerrel, hogy a külügyminisztérium újabb pecsétet dobjon a vallási nyilatkozatomra.

Nagy sor van, de a bácsi, akivel tegnap színházasait játszottunk, megismer. :) Hogy vagy??? - kérdezi magyarul. Újra nagy jelenetek, végül a kezemben az áhított papír, hogy én keresztény vagyok. :) Megcsókolom a papírt.
Miért?? Mert fogalma sincs senkinek, hogy mennyi időre és harcra volt szükségem kivívni, hogy én márpedig keresztény vagyok, és az is maradok.
Ha az Isten annak teremtett, azt  gondolom, túl kicsi vagyok ahhoz, hogy ezt megváltoztassam bármi, bárki kedvéért.
Nem beszélve arról, hogy az én olvasatomban minden vallásnak ugyanaz a lényege, minden út Istenhez vezet, és mindenkinek az ő Istene az egyetlen és legfontosabb.

A harmadik állomásunk a bevándorlási hivatalba vezet, ahol olyan tömeg van, hogy úgy kell át verekednünk magunkat a sok emberen.

Hogy minek nekem egy itteni tartózkodási engedély, ezt sem értem, de felvilágosítanak, hogy nagyon fontos a házassághoz az, hogy egy hónapot itt vagyok, és nem elég a turista vízum.
Ám legyen, és itt is nagyon gyorsan végzünk, ugrándozva távozunk. Nem hiszem el, hogy MINDEN PAPÍR KÉSZEN VAN!!!

Erre a párom bepörög kegyetlenül, de jó gyorsan menjünk, és házasodjunk most azonnal.

Úristen, és hogyan magyarázzam el, hogy valójában az asztrológia tanárom gondosan kinézte nekünk, hogy a bolygó állás 13-án reggel 9-kor a legjobb a házasságra....... Hajthatatlan, elindulunk, és ugrál örömében, hogy már ma a felesége leszek, már majdnem 4 évet várt erre a pillanatra.
Én meg elengedem a terveimet, az akaratomat, nem akarom befolyásolni -minden úgy van, ahogy meg van írva, vagy úgy van, ahogy teremtjük, vagy úgy van, ahogy álmodjuk?????????

Füstbe ment terv, gondoltam magamban, de hát ennyire nem lehet irányítani a dolgokat egyébként sem.

Megérkezünk, és lőn, zárva volt az iroda, csak ma 13 óráig, minden más napon 15 óráig.. :)
Most meg én örülök, hogy van még remény a 13-ra :)

Egy kis adrenalin - Hogyan gyakorolhatom a jógát Cairóban :)

Annak ellenére, hogy egy teljes listám van arról, hogy milyen papírokat kell beszerezni egy külföldinek (és már mindent elintéztem otthon), tegnap bementünk a külföldiek házassági irodájába, ahol újabb infók jöttek:

Korházba kell menni orvosi vizsgálatra…:), a bevándorlási hivatal majd pecsétel az útlevelembe, hogy itt vagyok, és házasodok (ha addig nem kapok idegösszeomlást…….. :)) A hajadoni igazolást pedig az itteni külügyminisztériumba is el kell vinni, mert egy újabb pecsét szükséges.

Kezdünk a külügyben, ahol a pasi közli, nem jó az a papaír (otthon 3 hét alatt készült el, és rengeteg volt az utánajárás). Magyaráznom kell neki kézzel-lábbal, hogy, na de uram, ez az eredeti magyar, a második oldalon az arabra fordított verzió, stb... Nos, az igazság az, hogy fölemelem a hangom, mert nem tűröm, ha valaki csak azért, mert a másiknak keresztbe akar tenni, visszaél a hatalmával. A pasi nagyon meglepődik, végig néz rajtam, és azt mondja: „Ez igen.” Elmosolyodik, és közli velem magyarul, hogy gyorsan, gyorsan, és viszontlátásra.

A lényeg a színházi jeleneteken van, mert itt nem működnek a dolgok, de ha kivered a balhét, az talán néha segít.

Következő állomás a kormányzati korház, ahol elegánsan küldenek el, mert 11-ig voltak, amúgy meg egy hét alatt készül el az orvosi igazolás a házassághoz. -Nos, itt már kezdek elbizonytalanodni, de ami segít ebben a pillanatban, az a szakaszos belégzés, és az elnyújtott, hosszú kilégzés.

Szerencsére eszembe jutnak a pranayama gyakorlatok…

Már valószínűleg az arcom is kezdett átváltozni, észrevette a párom, hogy kezd szakadni a cérna.

Ő halál nyugiban, énekelve kezelte a kialakult helyzetet: mosolyogj, nyisd ki a szíved, ha így teszel, minden rendben lesz, mert Isten segít nekünk -mondja.
Megoldom, nem kell aggódnod... :) Telefon hegyek, és máris előkerül valaki, aki segít, elvisz minket egy másik helyre, ahol vár egy fickó a kapuban, és bekísér minket.
Vérvétel, vizelet-vizsgálat, vércukorszint mérés (bárcsak érteném, hogy minek), elfogadom, nem ellenkezek.

És ha eddig nem lett volna elég, jöhet az ujjlenyomat, keresztkérdésekkel a menstruációmon át a betegségeimről, lemérik a súlyunkat, magasságunkat, majd 12 orvos aláírása szükséges, akik egyenként kérdezik meg, hogy ugye muszlim vagyok, és ha még nem, akkor ugye holnap már az leszek.

Mosolyogva bólogatok, közben az összes ott tartózkodó csecsemő nézeget, mosolyog, és jön az ölembe.
A legnehezebb pillanatok és kihívások közepette is áramlik a szeretet energia, pontosan ezt tapasztaltam, amint rám kattantak a csecsemők, és ahogyan néztek rám, mosolyogtak............. Szenzációs volt.
Hosszas korházban tartózkodás után elkészül a papírunk, és ugrálunk az örömtől, hogy na, egy nehézséggel kevesebb.

Harmadik célpont, bevándorlási hivatal: pecsét az útlevelembe, hogy most Kairóban tartózkodom 10 napig.

Igen ám, csak éppen a Tahrír téren van ez a hely, ahol a katonák több irányból lezárták az utcákat. Engedélyt kell kérnünk, hogy nekünk fontos, hadd menjünk, bármi is van, ma nekünk oda kell mennünk. Híradót nem néztünk, inkább nem is akartam megtudni, hogy mi is történhetett ott.
Nos, végre megérkezünk, és mondják, hogy zárva, egy percet késtünk, így lemaradtunk…

Itt már elfáradtam és leültem a földre, mondtam a páromnak, hogy 20 perc szünetet kérek. Hagyjon magamra, különben nem ígérem, hogy továbbra is jó fej és türelmes leszek…

A legzajosabb helyen neki kezdek a pratjahara gyakorlásának, ami az érzékszervek visszavonása.
Magamban csendben zöngetem az Om-ot, minden megszűnik körülöttem, nem hallom már a zajokat, nem kapcsolódom a mai nap történeteihez, hanem egy jóval magasabb dimenzióba érkezem, ahol valójában nem számít, hogy most házasodok vagy sem, a szerelem nem papír függő, sőt a lényeg a feltétel nélküli elfogadáson és szereteten van.

Lassan visszatérek, és újra a teljességben fürdőzve folytatom a napot… :)

Nehezen tudom megértetni a párommal, hogy mi volt ez az egész, és hogyan lehetséges 20 perc alatt ennyire frissen és vidáman visszatérve máshogy látni a világot. :) Pedig nem is álltam fejen a téren, csak egy kis meditáció Om mantrával fűszerezve a mentális tisztítás érdekében. :)

Lassan haza érünk, jól esik pihegni, pihenni, és végre újra egymásba is elmerülni. :)

A nagy kaland kezdete Kairóban

Nem is hiszem el, hogy megérkeztem, és újra landolt a gép Kairóban.

Mindig a haza érkeztem érzése tölti be a szívemet Egyiptom területén, mintha itt születtem volna (ki tudja, hány életen át kószáltam e területen. :)

És most először a párom is jöhet értem a reptérre, végre vége a 2 év katonaságának, nincs többé bujkálás, rejtőzködés, nem kell eljátszani, hogy mi nem is ismerjük egymást.

A találkozás visszafogott, errefelé nem ugrándoznak egymás nyakába nyilvánosan az emberek az utcán.

Az érintés, és minden szerelmi érzékiség helye kizárólag a hálószoba -ahogy mondják, mindennek meg van a maga helye.
Így marad a kézfogás, és a játék a szemekkel, hiszen majd fölfaljuk egymást a szemeinkkel, már a taxis csávó is észreveszi, hogy boldogság van. :)
Meg is jegyzi: nagyon örültök egymásnak. Isten adjon életetek végéig ugyanennyi örömet, mint amit most látok rajtatok.

Megérkezünk az apartmanba, ami nagyon közel van a piramisokhoz, így a Duracell elemem bőven föl fog tudni töltődni 3 hét alatt.

Az itteni szabályok szerint egyiptomi férfinak tilos együtt lakni nővel, ha az illető nem a felesége, szállodába, és semmilyen másik helyre sem csekkolhat be itt az ember fia és lánya, ha nem házasok.
A tulajdonos egy hithű muszlim 50 körüli kedves nő, aki kéri  a házassági igazolásunkat.
Egyelőre csak a nem vagyok házas arabra lefordított verziónk van, mivel most készülünk házasodni, addig is valahol lakni kell.
Nem akar beengedni, megesküszöm neki, hogy mivel 2 nagy szoba van, nem fogok együtt aludni a párommal, és nem fogom a lakását megbecsteleníteni, ami egyébként is olyan, mint egy templom: a Korán idézeteivel van tele a fal minden helységben, így valóban nekem sem fordul meg a fejemben, hogy bűnbe essek, hiszen akkor Isten megbüntet, méghozzá nagyon.

Olyan Indiai feelingem van. Olyan, mintha az utcán aludnék, milliárdnyi autó dudál egyszerre, és fülsüketítően üvölt bele az estébe az imára hívó müezin éneke.

És akkor jön a lelkiismeret-furdalás: Hogyan kell imádkozni, ha a párom nem a házastársam, bűnös vagyok, és nem imádkozhatok, mert bűnhődnöm kell. –Szóval, az esti műsor kezdetét vette, ugyanakkor nagyon jól végződött.

Bekapcsoltuk a biztonsági öveket, és elutaztunk az öröm szigetére. :)

Persze, nem lehet az ember állandóan magasabb dimenziókba, így vissza kellett érkezni a 3-ik D-be, mert vasárnapig még rengeteg papírt kell beszereznünk a házassághoz.