Egy nyugodt pénteki nap, ami Egyiptomban munka szüneti napot jelent

Ma végre nem kell rohanni sehova, nem kell állandóan nézni az órát, hogy oda érjünk.

Nem is kelek nagyon hajnalok hajnalán, jó érzés kipihenten ébredni az elmúlt napok fáradalmai után.

A nagy meleg ellenére a reggeli gyakorlásom nem marad el, olyan bikram jóga feeling, már egy kutya pózban is ömlik rólam a víz, és sajnos nem az indiai párás, hanem a nagyon száraz meleg, az a tikkasztó, fullasztó fajta.

A párom még alszik, így bőven van időm mindenre, egy kis hűsítő pranayamára is.
Lassan, úgy dél körül ő is fölébred, és elkészítjük a reggelit, amit nem is nagyon értek… Nekem max zöld tea és egy kis hideg dinnye, ami most lecsúszik.
Amit ő elpusztít….. azon csak bámulok: Omlett sajttal, falafel, saláta hegyek, kenyér, sült krumpli, sajt, párolt zöldségek, nem sorolom, ha egy tizedét megenném, mentő jönne értem.
Elfogadom, nem tartok kis előadást, hogy ha így folytatja, nagyon gyorsan el fog hízni és minimum cukorbeteg lesz… -a lényeg, hogy nem akarom kiszámolni, hogy egy reggeli alatt a napi szénhidrát adagját elpusztította. Nagyban különböznek az étkezési szokásaink, az már biztos.
Nálam meg már szakmai ártalom, hogy már egy sima reggelinél is a következményekre gondolok.

Reggeli után elmondja, hogy a mai ima nagyon fontos, sőt neki még fontosabb, hogy ma vele imádkozzak.

Hűha, gondolom magamban, az szép lesz.
Szóval megtisztítjuk magunkat (mosakodás, aminek külön ceremóniája van), aztán belefogunk az általa imának elkönyvelt mozdulatok és szöveg váltakozása által kialakult szertartásba, ami szerintem meg jóga, mert benne van az Ishvara Pranidhana (Isten iránti odaadás), ráadásul uttanasana, addho mukka virasana.
A teljes odaadást, összekapcsolódást látom rajta, és ismét látom, hogy mindegy, hogy odaadással jógázom, imádkozom, a magasabb dimenziókkal, az Istennel való kommunikáció a lényeg. :)

Ima után még néhány fontos dolgot kér tőlem:

Az a kérése, ha majd meghal, akkor a szülőfalujába temettessem el, nagyon fontos, hogy bárhol is fogunk élni akkor éppen, otthon szeretne nyugovóra térni, ott ahol született.
Nagyon meglepő a téma számomra, nem is nagyon gondolkodtam még rajta, hogy majd ha eljön az utolsó pillanat, akkor hogyan szeretném az utolsó szertartásomat, és hol.
Persze rákérdez, hogy én hogyan szeretném.
Mondom neki, hogy hamvasztással és szórjatok az óceánba.
???????Nos, ezzel végképp nem tud mit kezdeni, ugyanis itt mindenkit fehér lepelbe csavarnak és temetnek el, nem szokás a hamvasztás.

Lassan már délután van, most az én imám jön gondoltam, és elkezdtem a jógámat.

Azonnal mellém szegődött és mondta, hogy akkor most ő is szeretné velem végig gyakorolni.
Délutáni fordított pózok. Mondom neki, hogy azért ezt kezdőknek nem lehet -na persze, magyarázd el ezt egy pasinak, aki 23 éves, és a vak ló bátorságával megy neki a dolgoknak…

Fejen áll (közben erőlködik, hogy ki tudja tartani), kézen áll, pincha majurasana, hiába mondom, ne erőlködjön, ne tartsa ki annyi ideig, mint én -de ő ezerrel, akaratból gyűri, én meg csak mosolygok az orrom alatt, mintha magamat látnám 10 évvel ezelőtt. Itt az élő tükör arra, hogy milyen voltam, és hogyan mentem fejjel a falnak. Nem, mintha most nagyon változott volna a helyzet, némi különbséget mégis érzékelek, némi könnyedséget azért sikerült bele vinnem a gyakorlásba, a mindennapokba. :)

Jól elfáradunk, az utolsó néhány póz kiüti nála a biztosítékot, mert hát azért padmasana és virasan nem feltétlenül akarat, hanem rugalmasság és alázat kérdése.

Megnyugtatom, hogy teljesen természetes, ha nem tudja végrehajtani, hiszen sok-sok év gyakorlása szükséges ehhez. Meséli, hogy ő kung fu edzésekre járt, akkor hajlékonyabb volt -most már jógázni fog, mert látja, hogy szükséges, és mennyire jó érzés.
A végén picit csak üldögélünk szwasztikászanába csukott szemekkel, majd a Namaste zárja a közös gyakorlást. :)