Már megszoktam, hogy itt Indiában
minden az elengedésről szól számomra. Hogy a gyakorlásnál hiába pakolok
magamnak eszközöket, azonnal eltűnik egy pillanat alatt, a minden mindenkié elv
lapján működik minden.
Mégis picit nehezemre esett felfogni,
hogy a kedvenc esőkabátom (amit pár éve Franciaországból rendeltem, hatalmas
bringás, poncsó szerű, nagyon jó minőségű darab) is be lett dobva a közösbe, illetve
aki éri, viszi, és használja.2 hét alatt mindig ott tároltam, eddig nem vitték el, de gondolom most jött el az ideje, hogy búcsút mondjak neki, bízva abban, hogy jó kezekbe került és vigyáznak majd rá, gondját viselik.
Esőkabátot kell venni, elindulunk
Mónival, újra esik az eső.
Végre sikerül találni, persze egy
közel sem olyan jó minőségű, de vidámabb darabot, az árból is engedtek. Ki
akarom fizetni, de nem akarja elfogadni a pénzt, nem értem................. Próbálom
megérteni, mit magyaráz és mutogat olyan szenvedélyesen.Kicsit későre esett le a tantusz, bal kézből Indiában nem fogadnak el pénzt, ugyanis a bal kézzel mossák a hátsójukat... - csak jobb kézzel szabad enni, fizetni, bal kézzel pedig csak azt az egy dolgot, amit imént említettem.
Amikor ebédelni megyünk négyen, csak a férfitól veszik föl a rendelést, illetve fizetni is neki lehet. Volt már rá példa, hogy Marcsi nyújtotta a pénzt, és tőle nem vették el. Itt aztán igazán férfinak érezheti magát Lackó. :)
A hölgyek Indiában picit máshogy
vannak kezelve, mint a nyugati országokban.
Egy példa erre, ha ciklusa van egy
nőnek, 5 napig el van különítve egy másik szobába, semmilyen kapcsolat felvétel
nincs a családdal, hiszen ő ilyenkor tisztátalan és az Istenekkel sem
beszélhet, imádkozhat, ebben a formában a családtagok részére sem szerencsés
úgy szertartást és imákat, tisztításokat végezni, ha tisztátalan személlyel
kapcsolatba lépnek.Őszintén szólva, maximálisan el bírnám viselni, ha havonta 5 napig kötelező szabira lennék küldve, mindenkitől elszeparálva, csak a pihenés és tisztulás lenne a feladatom.
De kérdezem én, hogy a mai teljesítmény centrikus, rohanó világban, amikor a nők lassan túlteljesítik a pasikat, ki engedhetné meg magának ezt a luxust, hogy csak saját magára figyeljen, felmentést kapva még a házi munka alól is. De hajrá, kellett nekünk emancipáció, most megkaptuk.
Érdekes megtapasztalni ezt az óriási kontrasztot a két világ között, a nyugati rohanó, robotszerű és az itteni nyugis, emberközpontú, szeretetteljes világ között.
Visszatérve az első mondatokhoz,
esőkabát kifizetve, és indulunk picit körülnézni: gyönyörű ruhák, szárik,
kendők, ékszerek. Ilyen szép kézzel készített ruhákat még sehol a világon nem
láttam.
Gyönyörű anyagok, amiket a helyszínen
a kedves vásárló igényeinek megfelelően elvileg egy óra alatt megvarrnak. Móni
választ két szépséges anyagot, gondoltuk, ha egy óra alatt elkészül, akkor ám
legyen.Csak azt nem mondták el, hogy az egy óra milyen időszámítás szerint van, mert egy óra múlva még mindig szaladgáltak, hogy találjanak egy emberkét a varráshoz.
Közben leülünk, teát hoznak, ebédet
is kapunk, vízzel kínálnak és beszélgetünk. Olyan náluk vagyunk vendégségben
érzésem van. Végülis nem rohanunk sehova, délután van saját gyakorlás, otthon
is van jóga szőnyegünk, ezért semmi ok az aggodalomra. Jönnek a helyi vásárlók
is, segítséget kérnek a lányok tőlünk, hogy melyik ruhát, melyik anyagot
válasszák. Mintha szakértők lennénk, próbáljuk az arcukhoz és stílusukhoz
megfelelő színeket ajánlani, ők pedig ránk hallgatva veszik meg a csodásabbnál
csodásabb rucikat van, aki otthon varrja magának.
Kíváncsi vagyok, mennyire tudják itt,
Pune városában a jóga fogalmát, esetleg ismerik Gurujit??? Legalább 60 embert
kérdezek meg, fogalmuk sincs mi a jóga, némelyik mosolyogva énekel, hogy igen ő
tudja, a jóga a Hare Krisna Hare Krisna...... -vidáman énekel. Mondom neki,
igen az a bhakti jóga, de mi egy más rendszerben tanulunk. Egy ember volt, aki
úgy válaszolt a kérdésemre, hogy igen a jóga az előrehajlást jelent, és egy
állásból előrehajlást próbál mutatni, kevés sikerrel, mert a keze a térdéig sem
ér le.
Pune hatalmas város (5 000 000
lakos), a reggeli és délutáni órákra sok helyi emberke jár jógázni az
intézetbe, de nyilván az egy másik közeg, másik kaszt, egy máshogy gondolkodók
csoportjának való.
Ahogy a ruhabolt életébe
bekapcsolódunk, olyan gyorsan elrepül az idő, hogy azt vettük észre, már
legalább 4 órát töltöttünk velük, nagyon jól érezzük magunkat, megszűnt idő és
tér.
Bizonyos vásárlók után tértisztítást
végeznek a srácok, ami azt jelenti, hogy citrommal a kezében megy a helységbe,
és köröket rajzol a levegőbe. Tisztítod a teret?? -kérdezem. Mosolyog, és
igennel válaszol. Beugrik a kép, hogy az utolsó 3 nő, aki most távozott, picit
más energiákkal viszonyultak, mint az átlag, gondolom, ezért volt szükség egy
kis tértisztításra.A kis oltár sem hiányozhat egy boltból sem, mint ahogy itt is nagy jelentősége van. Ganésa szobor üldögél az oltáron, élő virág koszorúval a nyakában, füstölő illatokba burkolózva, minden nap fölajánlanak egy kis tálban valami finomságot is az isteneknek. Egy kis gyümölcs, virág, rizs, kókusz, a füstölőkkel pedig folyamatosan elűzik a rossz szellemeket és kellemetlen energiákat.
Szépen lassan, de biztosan, a ruha
is elkészül, de jönnek még azért akadályok a vásárlás nehezítéseként. Nem ugyanis
működik a bankkártya leolvasó gép.
Átgyalogolunk a piac másik végébe a
sráccal, ott tudják levonni az összeget, Móni pedig megkapja a két nőcis csini
ruháját, majd újra egy teát kapunk, még mindig nem akarnak elengedni,
beszélgessünk-mondják.
Ki gondolta volna, hogy itt,
Indiában, egy ruhavásárlás majdnem egy teljes egész napig is el tud tartani. Itt
nem is a ruhán van a lényeg, hanem a társasági és a közösségi életen, a
beszélgessünk, értsük meg egymást, szeressük egymást érzése a domináns.
Majd lassan elköszönünk: Namaskara
tenyerek együtt a mellkas előtt. Jelentése "szívből köszöntelek" -
már a köszönésükben is benne van egy teljesen más hangsúly, mintha csak egy
helló, vagy szia lenne.
De a mi szépséges magyar nyelvünkben
is lehet találni olyan köszönési mondatot, hogy Isten áldjon.Az én édesapám pedig így szokta köszönteni az embereket, szülőfalumban ma is az Isten áldja meg (Áldjon meg) mondattal üdvözlik egymást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése