2011. december 12., hétfő

Ahogy a fény felcsillan az árnyék fölött






Éjjel 4 óra van, az éjszaka, a sötétség, a mozdulatlanság időszaka.


Csak néhány csillag szórja sugárzó fényét az égbolton.
Az óceán eget rengető, végtelen erejű morajlásban, hullámzásban csapkodja a partot.
Mindent elsöprő ereje szinte félelmetes számomra.
Majd szépen lassan a felhők mögött ébredezik a nap, a felhőket maga körül rózsaszín, pink, narancs és sárgás színekbe burkolja.
E látványra és élményre az óceán haragja is elcsitul, és átadja magát a nap sugarainak, mondván, hogy simogass, melegíts föl, ölelj körbe, áraszd rám a fényedet.
A madárkák is fölébrednek, békák kuruttyolnak, tücskök, bogarak zeneéjétől hangos a part.


Elindulok futni a homokban, a föld energiája a talpamon keresztül tölt, a nap sugarai pedig az egész testemet beborítják.
Apró kis rákok ugrálnak a homokban előttem.
Egy helyi balinéz nénike pedig összegyűjti a nagy mennyiségű zöld algát a parton, amiből majd a jó kis alga pakolások és táplálék kiegészítők készülnek.
Mosolyogva rám köszön, mint minden reggel, ő boldog, mert a természettel ébredhet.
Elképzelése sincs arról, hogy van a világnak néhány része, ahol az emberek betontömbökbe zárva dolgoznak, mint a robotok.
Nem látnak napot, fényt, óceánt, és nagyon messzire távolodtak a természettől, arról nem is beszélve, hogy milyen rettenetes módon tették tönkre környezetüket.


Vége a reggeli kocogásnak, irány az óceán, fölfekszem a vízre, óceán vagyok, és nap is egyben. Ringat a víz elem, perzsel a nap sugara, és csak befogadok, újra gyönyörködök.
Elraktározom e csodás élményt, hogy majd otthon, a téli reggeleken telepatikusan újra kapcsolódhassak e mesés helyszínhez.




2011. december 8., csütörtök

Időjárás jelentés Baliról, szokásokról, ájurvédáról



Hőmérséklet 31 fok, az óceán sajnos lehűlt 29-ről 26 fokra, a páratartalom 70%-os.


Egy picit a balinéz szilveszterről, vagyis az év végéről, és az új év kezdetéhez kapcsolódó szokásokról:
Bali szigeteken a vallási arány 90 százalékban hindu.
Az év utolsó napján óriási démonokat készítenek, a színes, giccses, feldíszített démonok, szinte versenyeznek, hogy mewlyik a legnagyobb, majd a rossz szellemeket elűzve elégetik a démonokat.


Az év első napján pedig kijárási tilalom van, mindenki meditál egész nap, mert, ahogy kezded az évet, ahogyan töltöd az első napod, annnak fényében fog telni az egész év is. Ezen a napon repülő sem szállhat le, ajtók bezárva, és mindenki otthon mozdulatlanul meditál, és a családjával van.
Esküvő után pedig a menyasszony nem mehet ki  a lakásból 3 napig, hogy semmilyen rossz szellem és rossz energia ne férkőzzön a közelébe, ami majd árthatna az ifjú párnak.


Nagyon érdekes, ugyanakkor nagyon közel áll hozzám ez a felfogás. A múlt év végét is hasonlóképpen zártam, és így kezdtem a mostani évet, az egész napos meditációval, pedig nem is vagyok hindu.
Ugyan démonokat nem készítettem, de idén lehet, hogy kipróbálom, ha elégetem őket, akkor valóban megszabadulok-e minden ártó, negatív szellemtől??


Ma egy ájurvédás kezelésen vettem részt, sirodhara, ami annyit jelent, hogy masszázs után meleg olajat csurgatnak nagyon lassan és vékonyan a homlok (harmadik szem) területére.
Szintén az idegrendszer nyugtatása a cél. Ennél jobban már tényleg nem tudnak lenyugtatni, de ismét nagyon jól esett, ezúttal felfrissülten, és pihenten távozok, van még erőm, így rohanás, mert vár az óceán, és elringat újra…










2011. december 7., szerda

Kényeztetés Balinéz módra



A szállodában található spa csábító szolgáltatásai által csalogatja az itt nyaraló vendégeket. Már a második este úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk, majdnem az egész csapat.
Az első lépés a lábmosás: leültetnek, először sóval tisztítják a lábam, majd szappan, lemosás és meg is törlik.
Majd irány a kis helység, ahol fölfektetnek a masszázs ágyra. Ahogy lenézek a földre? a látvány meglepő: egy óriási tálban virágszirmok tömkelege kacsint rám.
Adjunk az esztétikának és a szépségnek. -itt valahogy minden erről szól.
Nagyon kellemes relaxációs balinéz zene szól.
A teljes kábulatot pedig egy helyi virág (frangepáni) szirmaiból készült masszázs olaj biztosítja.
Amikor megérkeztünk a reptérre, frangepáni virágból készült koszorút akasztottak a nyakunkba, mondván WELCOME TO BALI


Pillanatok alatt ellazulok, elringat a zene, megnyugtat a masszőr nőci energiája is.
Teljes önkívületi állapot, szegény csajszinak föl kellett ráznia, hogy forduljak a hátamra.
Majd újra elszenderedek, alszom is meg nem is, olyan alfa közeli hullámokon mozoghatok.
Legalább másfél órás volt a masszázs, majd következett a testradír természetes csokoládé és kakaó kíséretében. Leradírozta az egész testemet, tetőtől talpig (néha ugrottam egy nagyot, amikor a leégett vállaimat dörzsölte ezerrel).
Ezután joghurtos pakolás az egész testre, és irány a szauna, vagyis szauna helyett egy indiai ájurvédikus svedana, ami annyit jelent, hogy inkább gőz, kb. max 50 fokos. A fej kint van, hogy ne forrjon fel az ember agya, mert amúgyis mindig fő a nyugati ember feje, nem kell még tetőzni a 30 fokos melegben újabb forraló módszerekkel.


A látvány vicces: ülök egy széken joghurtban úszkálva, gőzben gőzölnek, be vagyok zipzárazva, csak a fejem látszik ki. Nem is a látvány a lényeg, hanem a jó érzés, és élvezem nagyon. –Nyilván, mivel a joghurt táplálja a bőrt a gőzzel együtt. 20 percig elviselem, hogy olyan vagyok, mint egy joghurtos, gőzölgő gömb, egy fejjel a tetején.
Kiengednek a gőzből, tusolás, és jöhet a virágfürdő.
Óriási kőből épített sarok kád, meleg víz, tele van a víz virágszirmokkal, és mellé még egy gyömbér teát is kapok, hogy legyen mit kortyolgatni. Na, ez aztán az élet!!


Minden pillanatban hálát adok, hogy az élet örömeihez hozzá férhetek, hogy megteremthetem, amire vágyom.
Persze, pici vagyok én mindezekhez, az Univerzum és Égi segítség nélkül semmire nem mennék.
Kiárasztom a hálámat és a szeretetemet az élet és az egész világ iránt.
Lassan végére értünk a 3 órás programnak, továbbra is önkívületi állapotban szédelgek a szobám felé.
A szedáció sikeres volt, semmi másra nem vagyok képes, mint hajmosás, és irány az álmok színes, csodás világába.




2011. december 5., hétfő

Csodás reggelek az óceán partján




Hajnal 4 óra van.
Meditációmat az óceán partján kezdem. A homokban fekszem, fejemet a víz felé fordítom.
Hallgatom az óceán hangját, figyelem, és átveszem az üzeneteit. Mit mond a lágyságról, a könnyedségről, a hullámzásról, az érzelmekről.
Hogyan lehet a hullámzást elcsendesíteni, egy háborgó, csattogó, mindent elsöprő hullámzás hogyan csendesedik el és válik mozdulatlanná egy pillanat alatt. Egyenletes lesz, és nem háborog, csend van.


A madarak éneke az életről zeng örömódát.
Repülni, szállni, a földtől elrugaszkodni. Ahogy hallgatom őket, egy pillanatra azonosulok velük. Madárkává válok, és velük játszok a levegőben. A fákon ugrándozva látom, hogy 3 mókus is csatlakozott a társaságunkhoz. Ők is játszanak, bolondoznak, gyorsaságukkal megszédítenek.


Újra a homokban fekve érzékelem a testem, a földanya biztonságos támaszt ad.
Bemegyek a vízbe, nagyon kellemesen meleg, legalább 26-28 fokos.
Ráfekszem a vízre, és engedem, hogy magával ragadjon. Nem irányítok, nem tűzök  ki célokat, hagyom magam vezetni. Sodorjon oda, ahova akar, vigyen oda, ahol dolgom van.
Nem számít, hol kötök ki, nincs ragaszkodás. Nem számít az ország, a nemzet, a nyelv.
Az univerzum nézőpontjából mindenki egy, bőrtől, nemtől, nemzetiségtől függetlenül.


Ismét bevillan egy kép, újra lemúriai életeket látok. Egy helyet, ahol a szeretet, a fény, az egység, a feltétel nélküli elfogadás  jellemzi a közösség életét. Mindenki egy, és egy mindenki.
Újra átélem az öröm eufóriáját az öröm szigetén.
Aztán hirtelen egy szívszorító, fojtogató fájdalom tör felszínre. Zokogásba kezdek, az elmúlás, a vég, a megsemmisülés érzése hatalmába kerít. Ahogyan véget ért az élet ezen a szigeten, fájdalmak, életeken át hordozott emlékek erről a végről.


Az óceán elringat, simogat,  mintha azt suttogná: engedd el, leveszek rólad minden terhet, amit sok életen keresztül a hátadon hordoztál. Megtisztítalak, és felkészítelek az újjászületésre, egy új életre.
Örömet adok, hogy tovább vidd az örömök hírét.


Vérzik az emberek szíve, mert elfelejtették az öröm dalát. Nem emlékeznek az élet csodáira, és repülni sem tudnak már, mert saját szárnyaikat semmisítették meg a félelmeik és rettegéseik csapdájába rohanva. Lebegj, szárnyalj, dalolj, nevess. Bármi is történik veled a földön, ne veszítsd el az örömöt, találd meg a szépséget, és gyönyörködj.
Emelkedj a problémák fölé.


Lassan visszatérek, idő van az indulásra, ma egy egész napos kirándulásban lesz részünk.
Meseszép helyeken járunk. Tanah lot templom az óceánon. Tanah földet, lot pedig vizet jelent. Az 1700-as években Jáváról egy hindu pap jött meditálni erre a helyre, nagyon pozitív, jó energiákat érzett, és megkérte a helyieket, hogy építsenek templomot.
Sorba állunk, áldást kapunk a hindu papoktól szentelt víz és rizs kíséretében, amit a homlokunkra raknak.
Egy óriási kanyargózó kígyót lehet látni a templomoknál, amely a legenda szerint az Istennő által a földre ejtett fehér és fekete kis anyagból változott kígyóvá.


A mai napon a fémek ünnepe van, amikor felajánlásokat tesznek az isteneknek (gyümölcsök, rizs, füstölő), hogy biztonságosan közlekedjenek az autók, és ne romoljanak el a számítógépek.
Minden autót földíszítenek, ünneplőbe öltöznek, megáldják az autókat, motorbicikliket, és minden fémet tartalmazó eszközt.
Útközben még egy tűz Istennek bemutatott ceremóniát is láthatunk, ahol minket csodálnak a helyiek, mi meg őket… :)


 


 


2011. december 1., csütörtök

Mint a mesékben



Gyorsan elrohant az első napunk a Bali szigeteken. Ez a hely számomra a csodával azonos.


Kedves, mosolygós, segítőkész emberek. Orchideák, és 1000 féle csoda virág ontja illatát, mintha azt mondaná, csodálj meg, merülj el a szépségemben, érezd az illatom, elvarázsollak és megnyugtatlak.
Hajnalban a lótuszvirág is kitárja szirmait, készen áll a napsugár befogadására.
Gyönyörű rizsteraszok szinte világító zöld színe ragad magával. Nagyokat sóhajtunk, a látvány kifejezhetetlen szavakban.
A jelen pillanatban időzünk, és belebámulunk, beleolvadunk a természetbe.


A fűszerkertbe érkezve speciális kávé és tea kínálatot kóstolgatunk, élőben látjuk a zöld tea, jázmin, vanília, kávé, gyömbér fákat. Pár csomaggal be is vásárolunk, hogy majd otthon is e teákat kortyolgatva, újra a mese színhelyére tudjuk transzportálni magunkat, az emlékeink színterén utazva.


Egy fárasztó nap után, a víz elem sem maradhat ki a mai élmények repertoárjából.
Elmerülünk, és úszkálunk az indiai óceánban, ami jelenleg 26-28 fokos. Eggyé válva a víz simogató, lágy, enyhe hullámaival, egy ringatózás veszi kezdetét.
Ölébe fogad és átölel az Óceán, az Istennő üzen általa, a nőiségről mesél - lemúriai emlékek és képek jönnek (múltbéli).
Tanít a lágyságra, a befogadásra, az ellazulásra, az elengedésre, elringat, mintha újra az anyaméhbe akarna vissza utaztatni, emlékeztetni.


 


 


 











2011. július 1., péntek

Áldásoddal megyünk



Áldásoddal megyünk, megyünk innen el.
Néked énekelünk vidám éneket.
Maradj mindig velünk, ha útra kelünk, őrizd életünk minden nap, minden nap.
-Éneklem, ahogy beszállunk az autóba, ami 5 óra helyett 6 órára  érkezett meg.


Indiai szokásokhoz képest 1 óra késés oly kevés, lehetett volna akár 5-6 óra is.
Mivel logika szempontjából nem állnak a helyzet magaslatán, ezért Lackó ésszerű pakolására van szükség ahhoz, hogy minden elférjen. 3 óra alatt megérkezünk a reptérre. Atyaég, csak reggel 6-kor indulunk! Addig mi a fenét fogunk csinálni???????


Bemegyünk a váró helyiségbe, és jegyzetelünk vadul, de egy idő után már nem bírom nyitva tartani a szemem, alszom egy picit, nem részletezném, hogy milyen pózban.
Indiai utazók nem nagyon bonyolították túl a dolgot, a pad alá terítettek egy papírt, és arra feküdtek le, hogy aludni tudjanak. Gondolkodtam rajta, hogy a jóga szőnyegemet kicsomagolom, és én is követem a  példájukat, de hidegnek találtam a követ, így maradt a pados megoldás.


Rövid időn belül kiderül, hogy 5 óra helyett 6:30-kor indulunk, így még van időnk bőven.
Újra jegyzetelhetünk, már kezdünk érdekesen kinézni: Fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál...........
Lassan elérkezik a becsekkolás ideje, rádöbbenek, hogy 20 kg helyett 27, 7 kg lett a bőröndöm.
Szerencsére annyira rendesek voltak, hogy mint kis csoportot összevontak minket, ezért Marcsi és Lackó kevesebb súlya kompenzálta a mi túlsúlyunkat. -Hozzáteszem, amikor először rákérdeztem, nagyon szépen mosolyogtam a srácra, aki segített megoldani ezt a problémát.


Még egy kis zöld tea vásárlás, iszunk egy teát, pihenek egy picit a meditációs szobában (meditation and prayer room). Még ilyet se láttam sehol, a Mumbai-i reptéren van ima szoba.
Bemegyek, sarokülés, fejem a talajon, beleszundítok egy picit, közben muszlim nők és férfiak kelet felé fordulva dicsőítik Istent, a hinduk meditálnak. Maradtam, nagyon jól regenerálódtam 20 perc alatt.
Érdekes élmény, bárcsak minden reptéren lenne ilyen lehetőség.


Majd beszállás, és ahogy elfoglaltam a helyem, azonnal elaludtam.
Szegény Móni, szerette volna megmutatni, milyen gyönyörű a felhő, de mire észbe kapott, mindannyian mélyen aludtunk. Csak akkor ébredtem föl, amikor hozták a reggelit, és nagyon morcos voltam, hogy fölráztak…


Megkezdtük a landolást Isztambul fölött: tenger, hegyek, hajók, természet, csodás helyek.
Ámulva csodálom, és legközelebbi Indiai utam előtt szeretném látni ezt a várost. Lenyűgözőnek és mesésnek látszik föntről.
Leszáll a gép, egy kis pihenő, zöld tea, almás pite, és újra repülünk, gondoltuk mi.
Úgy tűnik, az egy órás késés, amit a tervezett induláshoz képest még Punéban kaptunk, hazáig kísér.
Isztambulból is 1,5 órás késéssel indulunk, de nem zavar.
Érdekes volt, indulás előtt a háziak kérdezték, hogy ugyan már, és mi különbség van, ha nem 5-kor, hanem 6-kor indultok??? Hát, valóban semmi. Megérkezik a jó kis törökös ebéd felszállás után, és olyan gyorsan repül el a két óra, hogy észre sem vettük, de landoltunk Budapesten.


Jó érzés itthon lenni, beugrani a fürdőádba és élvezni, amint a víz lemossa az utazás fáradalmait, minden terhet, és végre az ágyamban aludni.
Nagyon mély álomba merülök, csodás álmok jönnek, és magamtól ébredek már reggel 5 kor.


 


 








2011. június 29., szerda

A bucsúzás fájdalmas pillanatai





Elszaladt az egy hónap. Alig vettük észre, épp csak megérkeztünk, és újra indulás haza.


Reggeli meditáció, megköszönöm a madaraknak a nagyszerű reggeli muzsikát, amelyet minden reggel csodálhattam.
7 órától pranajama órán jegyzetelünk.
9:30-tól utolsó női óránk, amit Guruji unokája tart elméletileg, gyakorlatilag meg Guruji is tanít.
Nehezen jutnak el az instrukciók, talán már alig van hely, ahova befogadni lennénk képesek ennyi új infó után. Nem volt egy könnyed óra, de a végén ülő pranajama és savászana is volt.


Az eszközöket a helyükre pakoljuk, Guruji éppen egy hosszas supta virasanából tér vissza.
Odamegyünk hozzá (mi magyarok 4-en), letérdelünk, homlokom a földön, és kitör belőlem a zokogás. Hirtelen minden megszűnik, nem hallok, nem látok, nem érzékelek -mint egy hullám, tör föl belőlem.
Gyorsan visszatérek, érzékelem, hogy Marcsi is zokog, és a többiek is mögöttem -nem tudom, mi történik, de valami nagyon mélyen és legbelül.......................... Guruji is meghatódik, szívből szívbe áramlik a szeretet, a hála.
Kiterjesztem a hála érzését, nagyon boldog vagyok, hogy itt lehettem, hogy tanulhattam, hogy tapasztalhattam, hogy más világban voltam.

Ahogy ballagunk ebédelni, a pici kislánytól is elköszönök, akit eddig minden nap fájó szívvel üdvözöltem. Néha megfogta a kezem, és sétált velem egy kis távon. A hídépítők picikéje, 1 éves lehet. Sátorban laknak az utcán. A játékszere az utca kövei, a pocsolya, és a benne lévő mocsok, mégis hihetetlenül elmélyülten tud belefeledkezni a játékba. A mamája az utcán szoptatja őt, olyan természetesen, mintha egy csendes, kulturált helyen lennének.
Ahányszor látom őket, mindig mosolyognak.

A szokásos helyen ebédelünk, ugyan hullámzó volt az állapotom az ittlétünk alatt, de ebéd közben van egy olyan érzésem, hogy szívesen maradnék még egy hónapot.
Lassan csomagolni kell. Igaz, holnap reggel 5-kor száll föl a gép, de Indiában soha nem lehet kiszámolni pontosan az eseményeket, ezért ma délután 5-re hívtuk az autót, ami kivisz a reptérre (innen  4 óra az út).

Haza repülünk, nagyon sok élménnyel többek vagyunk, idő kell még, hogy ezt a sok mindent be tudjuk építeni az életünkbe.









2011. június 27., hétfő

Még mindig csendben



A napokban nemcsak írni, de beszélgetni sem volt kedvem.
Érdekes állapot, nem akarsz mondani semmit, nincs kérdés, nem várok választ, csak úgy szemlélődök.


Haza érkezett a mi drága mesterünk, a mi Gurujink is Kínából, és újra az ő fényétől és energiájától ragyog az egész csapat. Újra tanít, mosolyog, néha morcosnak tűnik, de csak akkor, ha valamit nagyon nem úgy hajtunk végre, ahogy ő szeretné.


Csütörtök óta pranajama hét van, végre pihenünk -gondoltuk mi…
Első reggel 7 órakor fejenállással kezdünk (variációkkal 20 percig kitartva), majd köteles gyakorlatok következnek. - Nesze neked pranajama és pihenés, küzdöttem rendesen.
Minden órán elmondják, hogy a testnek föl kell készülnie a pranajamához.
A kezdőket is úgy megdolgoztatta egy fiatal csajszi (tanárunk), hogy csak lestünk. Mi csak jegyzeteltünk, de empátiánkat és együttérzésünket fejeztük ki a résztvevőknek.
Mire eljutottak a savászanához (hulla póz, pihenő póz), addigra már maximum csak beájulni, bealudni voltak képesek. Páran úgy beszunyáltak, hogy ébresztgetni kellett őket.
A ma reggeli órán pedig már csak laza pihenő pózok vannak, és lassú, nyugodt, puha légzés.


Fekvésben óriási a csábítás az alvásra, sajnos egy picit el is aludtam, és ma ismét az volt az érzésem, hogy Prasant nem angolul, hanem kínai nyelven beszél.
Arra gondoltam, most jött el az a pillanat, amikor már az agyam felmondta a szolgálatot. -Egy hónapon keresztül napi 4-7 órában angol utasításokat hallani, végre hajtani........ huhuhu, most már sok.
Most gondoltuk végig, hogy mit csináltunk végig, és hogyan is bírtuk…
Minden nap (vasárnap kivételével) reggel 7-12 gyakorlás, ebéd egy kis pihi, majd délután újra vissza 4-6 (néha tovább, mert jegyzeteltünk) -nem is tudom… Közben még vizsgára készülünk, otthon leírjuk az aznap gyakorolt szekvenciákat, és mindehhez általában reggel fél 5-kor kelés.


Most van egy olyan érzésem, hogy nem kifejezetten nyaralni jöttünk, de mégis olyan szinten töltődünk, hogy talán 5 nyaralás sem jöhetne a közelébe e mostani állapotnak.
Sajnos már csak 1,5 napunk van itt, döbbenet, hogy milyen gyorsan elszaladt 1 hónap.
Pillanatokon belül már azt fogom érezni, hogy újra otthon vagyok, és minden a szokásos, a jól bevált.
A mosógépemet meg fogom puszilgatni, meg a fürdőkádat is… :)
Ki lehet bírni nélkülük, de most már nagyon fogom értékelni, hogy nem kell vödörben mosni, és törökülésben fél óráig zuhanyozni.


 





2011. június 25., szombat

Csendesen



Nincs semmi, és minden van. Nem létezem, és mégis vagyok.
Nagy a csend, nem számít, mi van kívül, belül nagyon sok minden van. Nem kell beszélni, csak lenni.
Belül lenni, és kívül is. Nincs hullámzás, tisztul az óceán.
Nincsenek szavak, oly kevés a szó, mely kifejezné a pillanatot.


Geeta és Prasant tanítása, minden egyes szava olyan mélyen érint meg, hogy leírhatatlan.
Ahogy az aktív férfi részem a háttérbe vonul, elsőbbséget adva az intuitív, befogadó női részemnek, könnyeim által tisztára mosva, és bocsánatért esdekelve, békét köt bennem a férfi és a nő.
Megbocsájtás, kibékülés, tisztelet - nincs többé férfi uralom, alázatban, megértésben együttműködve fonódnak össze.
Mindkettőjük fontos szerepet tölt be, szükség van mindkét oldalra.


Namaste