Zűrzavar, káosz, őrjítő zajok, majd újra csend

Eljött a pillanat, a nap, amikor betelt a pohár.

Amikor úgy érzem, az intenzív gyakorlás hiperérzékennyé tett, és az érzékszerveim ki vannak hegyezve minden egyes zajra, a szememet zavarja minden olyan történés, amit eddig észre sem vettem.

Ez az a pont, amikor legszívesebben magamra zárnám az ajtót, és ki sem mennék 1 napig, amikor nem akarok látni, hallani, érezni, érzékelni, csak úgy lenni.

Az utcán olyan hangzavar van, hogy szinte garantált a hallás károsodás.

Bárcsak érteném, minek dudál minden motoros és autós egyszerre ezerrel.  Persze jelzi mindenki, hogy itt vagyok és én vagyok az első, egyszerre ennyi ember nem lehet első.
Tömeg, hangzavar, kosz, nyomor, illatok vagy szagok?? Erős fűszeres kaja szag, hagyma és füstölő illattal keveredve. Olyan igazi káosz, közben egész Indiára jellemző, hogy ebben az őrületben mindenki boldog, vidám, mosolyog, elégedett, senki nem rohan.

A nagy bevásárlóközpont 11:30-kor nyit ki, nem egy korán kelő csapat, gondolom magamban.

Az utcán, ahogy végig megy az ember, a sertés család köszönti, akik a pocsolyában hemperegnek, a tehenek nem messze a gyalogos átkelőhelytől az egész úttestet elfoglalva pihennek sarokülésben. :)
A kecskék a szemétdombon keresik a betevőjüket, változatlan a forgalom az utcán. Embertömeg, és a hozzá tartozó jéééé, itt egy ufó nézések, ahogy engem látnak.
Honnan pottyantál közénk te, ilyen fehér bőrű, kék szemű idegen lény??
Van, aki mosolyog, van, aki elcsodálkozik, van, aki ráncolja a homlokát, és nem is érti...........
A kedvencem, amikor az úttest egyik oldaláról át akarok jutni a másikra: nem kevés időbe telik, ugyanis gyalogos átkelőhely ugyan minek, tábla, lámpa, szintén itt fölösleges lenne.........

Az intézetben sokkal többen vannak, mint júliusban, szinte nem telik el olyan nap, amikor ne rúgná le a fejem valaki a saját gyakorlás közben. Itt az a kifejezés, hogy az enyém, nem ismert.

Megharcolok az eszközeimért, majd lemegyek a mosdóba, és 1 percen belül máris valaki gyakorol a helyemen, mondván, hogy itt minden mindenkié, és kezdődik az egész előről.
Ennyire azért nem tragikus a helyzet, csak én élem meg így most ebben a pillanatban.
Most jön az igazi hatása a jógának, amikor  a tudattalan, tudat alatti dolgok feltörnek, és hát tudjon az ember úgy lavírozni, hogy valamelyest a helyére tegye, és a helyén kezelje a dolgokat.
Az álmokról nem is beszélve.

Összefolyik a múlt, jelen, jövő.

Kapcsolatok a múltból, jövőképek, bűntudat, megbocsájtás, elengedés,
Képek, arcok, jelenetek, öröm, bánat, szeretet, harag, mosolyok, könnyek, el nem hullatott könnyek, visszafojtott mondatok, érzések, érzelmek. Erre a hétre eme állapot jellemző, ahogy fölszakadnak a szelepek és kiengedem a gőzt, próbálok nem gőzölögni, több kevesebb sikerrel.

A ma esti pranayama óra pedig csodákat tett velem:

Geeta tanít, a létszám maximális, ha alacsonyabban lennének a ventilátorok, és stabilabbak lennének, akkor még ott is ülne néhány ember. Újra matrac matracot ér, lógunk egymás aurájában.
A hulla póz (savasana) gyakorlása teljesen kiüríti a csapongó elmém összes sztoriját, lassan leáll a belső kommunikáció, megérkezem a jelenbe, ahol semmi nincs, magam vagyok és egy Istennel.
Egységben mindennel, nincs harag, béke költözik a szív területére és el is foglalja azt.
Tér keletkezik belül, ami az egész világűrt jeleníti meg bennem.

Bennem az Univerzum és én Őbenne. Nincs fájdalom a testben, a lélek elnyugszik benne.

A test csak egy porszemnyi, ami azon túl van, elvezet az ismeretlenbe.
Ami azon túl van jóval magasztosabb, szabadabb és béke van benne. :)

Zuhan az ego, mint a vízesés. Gondolatok a halálról

A tegnapi női órán, amit ismét Geeta tartott (Iyengar mester lánya), rekordot döntöttünk létszámban.

200 lelkes nő, matrac matracot ér. Panaszra semmi ok, hiszen itt vagyunk, itt lehetünk, és semmi más nem számít.

Még mindig a kedves, mosolygós, viccelődős formáját hozza, néhány embert azért kihív, hogy felsorolja, megmutassa, milyen óriási hibákat követnek el gyakorlás közben és, hogy valójában az oklevél csak egy ego kultúra, mert nem az számít, hány okleveled van, hanyadik szinten vagy, a gyakorlásodon látszik minden, nem is kell bemutatkoznod, egy ászanád az egész lelked és szellemed tükre.

Hajajj, gondoltam magamban, akkor van még mit szépíteni és javítani, ami nyílván rengeteg gyakorlást igényel. -A motiváció és inspiráció óriási, és úgy érzem, annyit kaptam itt az eddig eltelt 5 hét alatt, hogy bőven ki fog tartani addig, amíg újra jöhetek majd. :)

A mai nap nagyon nyögve nyelősen indul.

Hajnalban kelés, jegyzetelek már 6-kor, döbbenet, hogy reggel 6 óra, és telt ház van a Raya óráján, helyiek és kezdők.
Saját gyakorlásom is olyan nyugiban, visszafogottan zajlik, az eső hangja megnyugtat, és persze legszívesebben aludnék egy nagyot. Majd eszembe jut Guruji mondata, hogy lusták vagytok.

Nem lehetsz lusta, nem engedheted meg magadnak, hogy lazsáljál, ha a tested lusta, akkor az elméd is, és nincs tudatosság, válts át negatívról pozitívra, a lehetőség a te kezedben, légy tudatos!

Szóval visszaidézve e mondatokat, végigcsinálom a tervezett programot, de nem azért, hogy kipipáljam, hanem mert egyszerűen valahogy jól esik. Van egy kis izomlázam, ami a gyakorlás végére mintha csillapodna.

Az esti óra viszont megtette kellő hatását.

18 órakor Raya haladó órát tart.
Álló és ülő előre hajlások. Az elején úgy érzem magam, mint egy kezdő, aki véletlenül betévedt a haladó csapatba: remeg kezem lábam, az előttem gyakorló német csajok is remegnek, mint a kocsonya, ők is Rita tanítványok, így azt gondolom, ha nem csak én remegek egyedül, akkor máris jobban érzem magam. :)
Raya úgy látja, hiába magyaráz, valahogy nem jut el hozzánk a mondanivaló, így bedob egy kis filozófiát.

Az előrehajlásban az egódnak meg kell hajolnia. Mint a vízesés, ellenállás nélkül. a vízesés sem fordul, és folyik visszafele, hanem egyszerűen csak zuhan,

Sokszor a félelmeink és ragaszkodásunk tart vissza, a hullámzó elme képtelen elcsendesedni, megadni magát, és csak úgy áramolni, elengedni, meghajolni.
És itt jön az alázat kérdése: Hiszen a jógához alázatra aztán szükség van, itt nincs ego fényezgetés, jó vagy, szép vagy, hú de jól csinálod. Megtörés, betörés, taposás az van, aki nem kellőképpen adja meg magát, olyat kap a hátára, hogy csak úgy nyekken… :)

Az alázat nem minden esetben mások iránti alázatot jelképezi, hanem saját magunk iránti alázat is a témához tartozik. Meg tudunk-e hajolni a bennünk lévő Isten előtt, ki tudunk állni az igazságért, és megvédeni saját magunkat, vagy megalázkodva hagyjuk, hogy hülyének nézzenek, és átverjenek?

Tudjuk-e magunkat igazán szeretni, és nem kizsigerelni minden pillanatban. Merjük-e vállalni a felelősséget a tetteinkért, vagy inkább a gyáva viselkedést választjuk?  Inkább ne mondjuk el az igazat, csakhogy szépnek látszódjon minden? Ezáltal becsapjuk saját magunkat, és másokat is persze.
És majd ha eljön a vég, amikor elmegyünk, akkor a mi lelkünket fogja nyomni a tetteink súlya, a kérdés majd nem úgy hangzik el, hogy hány autód volt?? Hány lakásod és milliárdod van a bankban?? Hány nővel, avagy pasival feküdtél le, mennyire vagy szép?? Hanem, hogy tudtál-e szeretni? Másokat és magadat?? Ha magadat nem, akkor másokat sem vagy képes szeretni, és a világ egy borzadállyá válik a számodra….

És lehetsz szépségkirálynő, fitnesz modell, milliárdos, sovány, kövér, mindenkinek eljön majd a pillanat, amikor lepereg a film, és majd abban a pillanatban tudunk úgy visszatekinteni, hogy jó volt, megérte, szép volt, jól éreztem magam, tudtam szeretni, tudtam elfogadni, a szeretet nyelvén beszéltem, tudtam adni az embereknek, hasznára váltam a társadalomnak.

Vagy pedig csak azt látom majd, hogy hú, de elrontottam, akár élhettem is volna, szerethettem volna, lehettem volna alázatosabb magammal szemben. Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok jöttek a felszínre a mai óra után, és még most is hatása alatt vagyok, pedig csak jógáztunk.

Nálam a jóga itt kezdődik, amikor az ember azt hiszi, testgyakorlatokat végez, a tapasztalat meg, hogy  a mentális és érzelemtest is beavatást nyer e folyamatokba, és a folyton hullámzó elménk, a fő állásban agyalónk is néha egy picikét visszavonul.

Az ego pedig nem feltétlenül cselekvésre akar már sarkallni, hanem visszavonulót tart egy kis időre, így megfigyelhetjük ebben az állapotban, hogy milyen a pörgésen kívül elnyugodni, csendet találni mélyen, legbelül… :)

Vasárnap a barátok napját ünnepelték Indiában-itt állandóan buli van :)

Szombaton korán reggel megyek jegyzetelni mesterünk unokájának az órájára, sajnos nem ő tartja, de a lány, aki helyettesíti szintén profi, így még egy szenzációs sorozattal gazdagodott a füzetem. :)

9:30-tól női óránk következik, ami egészen a mai napig mindig Guruji instrukcióival zajlott, úgy, hogy unokája tartotta az órát, ő pedig egy pózból mindig kikiabált, hogy mit nem csinálunk jól, és újabb instrukciókat adott.

Furcsállom, hogy mindjárt kezdődik az óra, Guruji sehol, unokája szintén........................ Mi lesz ebből? -Jönnek a kérdőjelek, akkor most vajon ki fogja tartani az órát.

Kellemes meglepetés, Guruji lánya jött, Geeta Iyengar. :) Nagyon hálás voltam, hogy végre ászanákat is tanít, nemcsak pranayamát, amit péntekenként szokott.

Az eddig megszokott katonai kiképzős stílustól és ordítástól eltérően ma Geeta kedves, mosolyog, nevetgél, mintha kicserélték volna. Annyi szeretet árad belőle, mint még soha eddig. Finom, nőies energiákkal vezényli le az órát, a nehézségi fokozat nem változott, fejenállás most sem volt kevesebb, mint 10 perc, és még mindig csak küzdök vele. :)

Azért nevetve megjegyezte, hogy úgy egyáltalán nincs megelégedve a pózainkkal, szóval adott az egónknak, nehogy véletlenül még valaki elszálljon, és többnek gondolja magát, mint aki.

Fő az alázat és elfogadás, akinek nincs, az vagy egyáltalán nem jut el ide, vagy 1 nap leforgása alatt haza zavarják.
Nagyon gyorsan elröppent ez a két óra, délután még saját gyakorlás, és következhet a vasárnap, végre szabad nap.

Indiában szenzációs, hogy szinte minden nap van valami ünnep, vasárnap éppen a barátság, barátok napja van, így elindulunk hárman csajok egy szuper helyi indiai étterembe megünnepelni a barátságunkat, illetve a szabadságunkat. :)

Chese maysoore dosa -az ebéd, ami picit talán hasonlít a pizzára, hajszálvékony, sajttal, paradicsomszósszal, kókuszos csatnival (mártás) és a szokásos isteni finom kardamonos, gyömbéres, fűszeres tea, tejjel.

Ebéd után pedig a háziak egyik lánya meghív minket, hogy menjünk föl a hegyekbe pávákat nézni.

Bepattantunk egy riksába, és máris elrobogtunk egy picit a város zajától. Egy erdőben találtuk magunkat, ahol végre csönd és nyugalom vett körül. Gyönyörű fák, amiknek színes virágaik tarkítják a szépséges zöld erdőt.
Hallgatjuk a pávák különleges hangját, ahogy egymással kommunikálnak. Sajnos, csak nagyon rövid időre csodálhattunk meg egy hatalmas pávát, türkiz színeiben pompázva, óriási legyező-szerű tollaiva. :)
Annyira gyönyörű, hogy még a lélegzetem is eláll.

Tovább sétálunk a bányatavakhoz, ahol néhány srác fürdik -amúgy 20 fok van, óriási szél, és néha belezendít az eső is. Csodaszép virágok és kaktuszok tárulnak elénk, picit megpihenünk, aztán indulás haza. Nagyon jól esett tiszta oxigént juttatni a szervezetünkbe, mert alapvetően Pune városa talán híres is lehetne a szmogról, meg az őrületes zajos forgalmáról.

Olyan az utca, mintha motoros felvonulás lenne minden pillanatban, még tegyük hozzá az autókat és riksa karavánokat is. És mit ad az Isten, a haza felé vezető úton két óriási teve is a forgalomban gyalogol, cseppet sem zavartatva magukat.
Réka és Ági pedig tegnap egy elefántot láttak a kereszteződésben várakozni, és kérdés volt, hogy a piros lámpa váltására várt (ami alapvetően itt senkit nem érdekel), vagy éppen egy elsőbbségadás kötelező táblát talált. :)

A hétvége elszáguldott villámgyorsan, ma reggel kezdtünk Prashant órájával hajnalban, teljes kómában. Nem jutott ma el hozzám, amit mondott, fogalmam nem volt, hogy hol vagyok, miért vagyok, mi a feladat, csak próbáltam követni a többieket.

Aztán a ma esti órára már bőven fölébredtem, ugyanis úgy megszivatott minket a Raya, hogy kezünk lábunk remegett, mint a kocsonya.

Sétálok hazafelé, és látom, hogy ismét valami buli féle készülődik a kereszteződésben:

Kis sátor, éppen az aktuálisan ünnepelt Isten képe és szobra, kaja, pia, virágszirmok, festékek.
Csak be akartam nézni, azonnal jöttek a pasik, és betessékeltek.
Sorba álltam, és néztem az előttem lévőt, hogy mi a jó fenét kell csinálnom itt most, egyáltalán milyen buli van már megint.
Virágszirmokat szórok az Istennek, festéket kapok a homlokomra (harmadik szem), a tenyerembe kapok egy kis tejes rizst, amiből a rizst kieszem, a tejet pedig a hajamra kenem (még jó, hogy pár órája mostam hajat), majd kapok még egy kis tisztított vajon pirított búzadarát, és egy kis árpagyöngyöt teával.
Vacsorázni sem terveztem, de magyarázzák, hogy azt okvetlenül meg kell ennem, mert különben az Isten megsértődik.
Aha, a srác a kezével merte ki a kis fém tálkába a cuccot (ki tudja, egyáltalán mosott-e kezet előtte), és hát így, itt az utcán, a higiénia fogalma eléggé elvont… - És persze kézzel kell megennem.
Na, mindegy, gondolom magamban, ha ilyen szent kereszteződésben eszem, biztos nem kapok semmi fertőzést, és amilyen nagy szeretettel fogadtak és magyarázták a szertartás mozzanatait, nem mondhattam, hogy nem fogadom el - adtam az immunrendszeremnek is, hadd küzdjön meg vele.

A vicc pedig az, hogy itt szinte minden nap ünnepelnek valamit, és megkeresik naponta az öröm forrását, és az Istennek való odaadás leckéjét remekül meg lehet tanulni tőlük, sőt a tapasztalás útján történő tanulás mélyebben megmarad, mert az élményeket könnyebben raktározzuk el. :)

Lemerült a Duracell, eddig bírtam :) Cserébe dióhéjban az ájurvédáról :)

Egészen a mai napig minden reggel még óracsörgés előtt kipattantam frissen fitten az ágyból, de ma történt valami -lehet, hogy a telihold..... Vagy csak a puszta fáradtság??

Egy biztos, reggel fél 4 helyett fél 11 kor sikerült fölébrednem. Furcsa volt, hogy világos van, amikor megnéztem az órát, háááát.

Belegondoltam, hogy reggel 7-9-ig jegyzetelhettem volna egy kezdő és egy haladó gyakorlást, saját gyakorlásom pedig 9-12-ig éppen zajlik, én meg itt ülök az ágy szélén teljes kómában, és fejtegetem, hogy most akkor mi legyen. Sietni nem akarok, nem tudok, nem birok, a lelkiismeret furdalás és bűntudat azért mardossa a lelkem.

Hogy voltál képes 12 órát egyben csak alvással tölteni? Máris jön a válasz bentről, hát úgy, hogy nem lehet hosszú távon 4, 5, 6, óra alvással élni, néha a kompenzációnak is meg kell történnie, amikor is egyszerűen kómába esik az ember, se kép, se hang, csak a bambulás van. :)

És így van jól, szépen lassan elfogadom, hogy ez van, ez történt, majd az esti órán részt veszek, gyakorolni pedig itthon is tudok.

Ez alatt a pár hét alatt rátaláltam egy szuper ájurvédás dokinőre, aki 25 éves tüneményes kis lény. :).

Hogyan is zajlik egy ájurvédás tanácsadás és kezelés??
Hát viccesen, legalábbis a mai rendkívül mókás volt… :)
Hosszan kikérdeznek a napi rendedről, a táplálkozásodról, ha van bármi betegséged, panaszod, részletes kérdések emésztésed ügyében, hangulatod, lelki állapotod, életkorod, testsúlyod-nem is sorolom.
Pulzus kontroll, szemvizsgálat, izmok, ízületek állapota.
A hosszas kikérdezés és vizsgálatok által megállapítják a testtípusodat, és hogy a szervezetedben melyik elem van túlsúlyban (föld, víz, levegő), és annak érdekében, hogy az eredeti állapotodat elérd, amivel megszülettél és újra harmóniában kerüljön a szervezeted étkezési tanácsokat adnak, javasolnak kezeléseket is, amit vagy kipróbálsz, vagy azt mondod, hogy háááááát, azért ez már sok. :)
Gondolom, már sejtitek, hogy a kipróbálom verziót választottam. :)

És hogyan is zajlik egy ilyen kezelés??

Az első lépés az Abhyanga, ami azt jelenti, hogy a testtípusodnak megfelelő olajjal beolajozzák a tested.
Fekszel egy asztalon és konkrétan rád öntik az olajat, majd bele masszírozzák az ízületeidben, izmokat is érintve.
Ezt követi a Swedan. Egy emelettel lejjebb fekszel (mintha az asztal alatt feküdnél), olyan koporsó kinézetű, a fejed kint van és gőzölik az egész tested, most már nemcsak az olajban tocsogsz, hanem izzadsz is hozzá jólesően, mert tényleg nem robban szét az agyad a melegtől.
És utána jön a várva várt beöntés meleg olaj  gyógynövény koncentrátummal  keverve.
Ima, hogy nehogy visszajöjjön a jó kis folyadék, csak eljussak előtte a mosdóba… :)
Shirodhara a következő lépés, ami annyit jelent, hogy újra fekszel az asztalon, a homlokra meleg olaj és meleg gyógynövény koncentrátumok csurgatva szép lassan, a harmadik szem területét tisztítva és az elmét lecsendesítve.

Kb 30 percig csurog az olaj, amitől újra kómába esek, ugyanis a központi idegrendszert nyugtatja, meg a csapongó elmét csendesíti, akár a jóga. :)

Túl nyugodt leszek már, gondoltam magamban - ha majd ezt a klubban elmesélem… :)
Utolsó állomás a Nasya-olajos, vajas gyógynövényes folyadékot öntenek az orrodba, hogy a homloküreg és arcüreg is kitisztuljon, csíp, éget, folynak a könnyeim.
A hajam olyan, mintha frissen 5 liter olajat öntöttem volna rá -megéri, mert kilazultam, könnyebbnek érzem magam.

A történet vicces része csak most következik.

Elindulok haza, köhentek egyet az utcán és hát a beöntés távozik, szerencsére bokáig érő ruha van rajtam, és senki nem veszi észre, hogy folyik az olaj egészen a belső bokámig, az eső szakad, így amúgy sem lenne feltűnő, csak az a gond, hogy a papucsom is csúszkálni kezd az olajtól.
Szóval haza csúszkálok, és rohanok, nagy öröm, hogy végre itthon vagyok, és közel a mosdó.
Aztán órákig eltart, mire kimosom magam az olajból, és végre megtisztulva gyakorolni kezdek. - Mennyire jó, hogy most nincs este brutál óra, csak pranayama.
Ugyanis a következő olaj adag fejenállásban távozott….

De jó, hogy itthon vagyok, már láttam magam előtt, ahogy gyakorlunk 100-an, és fejenállásban csurogni kezd az olaj az arcom felé....... jajjjjj, de jó hogy itthon történik mindez.

Az élet apró örömei. :)

18 órától Geeta Pranayama órát tart.

Iszonyat tömeg van, egymás hegyén-hátán, nem számít a lényeg, hogy itt vagyunk, és lelkesedésünk határtalan (kivéve a mai reggelt).
Teljesen újjá születtem a pranayama óra után, így újra frissen ébredek majd holnap, legalábbis reménykedem.

Remélem, legalább annyira jól szórakoztatok most velem, mint én a mai napon -jó ha az ember nevetni tud a saját nyomorán… :)

Egy különös telihold Indiában ünnepélyes keretek között-Raksabandhan

Az indiai hagyományokról, a hindu ünnepekről szeretnék egy kisízelítőt adni nektek.

Tegnap már mesélték a háziak, hogy holnap óriási ünnepre készülnek, ők úgy hívják, hogy Raksabandhan, ami lefordítva kötvény védelem, azaz a testvérek közötti kötelék védelme. :)

Szeretet, testvériség, magasztos érzelmek.

Ezen a napon a fiútstvér ellátogat a lánytesvéréhez, és egy kis szertartás keretében egy évre megerősítik a testvéri köteléket. :) A lánytestvér saját kézzel készített karkötőt köt a fiútestvér csuklójára, hogy a tesvére, és a kettőjük kapcsolata is védelem alatt álljon, ugyanakkor imádkozik érte, hogy egészséges legyen, szerencsében legyen része, és az ég áldását kéri az egész családra, miközben rizst, és szentelt vizet szór a homlokára.

A fiútestvér cserébe ajándékot ad (előtte egyeztetnek, hogy minek örülne legjobban), és erre az alkalomra az egész család apraja, nagyja összegyűlik.
Finom indiai ételek és édességek kerülnek az asztalra, esznek, énekelnek, zenélnek. - Társasági élet a javából.

Annyira imádni valóak, és olyan lelkesedéssel mesélték, hogy még így is, hogy nem vettem részt, megtelt a szívem szeretettel. Ugyanakkor belegondoltam, hogy a nagy nyugaton hányszor szakítunk időt egymásra, hányszor ünnepeljük meg azt, hogy összetartozunk?

Nyilván Karácsony, Húsvét jó alkalmak, de az itteni ünnepeknek valahogy más a hangulata, igazán érzékelni lehet a feltétel nélküli szeretet és elfogadás kincseit.
A közvetlen egymás felé fordulást és nyitottságot, segítő készséget vélem felfedezni a még nem elnyugatiasodott, varázslatos Indiában… :)

A nagy ünnepektől függetlenül az intézetben zavartalanul mennek az órák, az esti óra után láttam, hogy ma Guruji házában is összegyűlt a népes család, élő zeneszó, kacajok, jókedv -élvezni az életet, és áramoltatni a szeretetet… :)

 

Hogyan is zajlik a hónap utolsó hete az Iyengar intézetben?:)

Az utolsó hét, azaz szerdán lesz vége, és szerdán kezdődött, a regeneráló gyakorlatok, a pihenő pózok és légzőgyakorlatok hete.

Nekem olyannak tűnik, mintha az Iyengar család visszavonulót tartana ezen a héten.

Guruji nem tanít, és a gyakorlását gondolom, a saját szobájában végzi. A héten Geeta sem volt, Raya, Abhiyata az unoka sem látható. Néhány, minden nap látott senior tanár is eltűnt valahogy a felszínről, a gyakorlók is jóval kevesebben vannak.
Van, aki már haza utazott, a többiek pedig azért már fáradnak rendesen velem együtt, bírjuk még, bírjuk még, sőt élvezetes a kisebb erőbedobást igénylő pihentető pózok hete (imádom).
A terápiás órákon is alig van tanár, így a héten bőven elkel a segítségem, jóval többet tudok tanulni, mint az elmúlt hetekben.

Közben lassan érkeznek az új emberkék is, búcsút veszek az orosz, finn, francia, amerikai barátoktól, névjegy csere, és a viszontlátás reményében átöleljük egymást. -Jó volt együtt, jól éreztük magunkat nagyon. :)

Őket elengedve nagy örömömre szolgál, hogy megérkeztek a magyarok is. :) Augusztustól már 3-an képviseljük Magyarországot, legalábbis a nagy Magyarországot. Milyen érdekes:Réka és jó magam Erdély, Ágink pedig Szlovákiát képviselve, így együtt hármasban fogjuk tengetni az indiai napokat. :)

Az eső is nagyon eleredt ma, így 23 fok és 80% nedvesség, páratartalom -még mindig imádom ezt az időjárást.

Ma délután ballagok a terápiás órára, ahogy bejutok az épületbe, látom, hogy valami izgalmas dolog vette kezdetét: Egy japán jóga mester tanítványaival érkezett, hogy meglátogassa a mi drága mesterünket. Korban hasonló, szintén talpig fehérben, sugárzó tekintettel össze találkozik a két mester… :)

Mi meg sarokülésben a földön követjük az eseményeket.
Egy tolmács fordít, és csak úgy röppennek a kérdések Guruji felé.
Ő pedig némi humorral fűszerezve válaszolgat a lelkes japán érdeklődőknek.

Guruji szerint annyira csapongó az elménk, hogy nem vagyunk képesek meditálni, ha leülünk és várjuk a sült galambot.

Ha koncentrálunk, és a tudatosságunkat kiterjesztjük az egész testünkre, maximális figyelemmel benne vagyunk minden sejtünkben, akkor az elme csendes lesz, és egy csendes elme képes a meditációra.
Ha leülsz mantrázni, és a mantra át tudja járni a sejtjeidet, el tud jutni a nagy lábujjadba is teljes, tökéletes tudatossággal, akkor mantrázol.
Fél figyelemmel csak mechanikusan végzel valamit, esetleg rutinszerűen.

A jóga ott kezdődik, amikor a figyelem, a fókusz tökéletes, és a tudatosság, az intelligencia kiterjed az egész testre, lélekre. -Így tudunk a saját mikro kozmoszunkkal összekapcsolódni, majd a kis mikro kozmosz ki tud terjedni a makro kozmosz felé és eggyé, olvadni vele.

Teljesség, egység -ez a jóga.
Sorolhatnám még órákig, hogy miket mondott, minden egyes szava, úgy éreztem, a sejtjeimig hatol, és dolgozni kezd. Bejut a véráramba, és máris érzékelhető az egység.
Hiszen, ha valaki ilyen magas szinten és egységélményben van, a puszta jelenlétével is át tudja adni a körülötte lévőknek eme  állapotot.

Szóval az inspirációs készletem ma is 100%-ra töltődött és Guruji jelenlétében éreztem a csendességet, a jóga lényegét, amit könyvekből kiolvasva nehezen lehet megtapasztalni. :)

Namaste

Vulkán kitörés, idő utazás, melyik dimenzióban is vagyok most??

Ami tegnap történt, először feldolgozásra került. Gondolkodtam rajta, hogy egyáltalán megírjam-e, de valami azt súgta belülről, hogy igen.

Majd ahogy olvasod a sorokat, elképzelhető, hogy olyan érzésed lesz, olyan gondolatod támad, hogy teljesen megbuggyantam, ne lepődj meg, én is így gondolom.

A hajnali ceremónia a szokásos kerékvágásban halad, reggeli zöld tea, és még mindig nem unom a mangót.

Reggel 6-kor már jegyzetelek Raya kezdő óráján, 7 órakor pedig Prasant órája veszi kezdetét (Guruji fia).
Csak pihenő, fekvő pózok vannak, teljesen meglepett, csak légzés figyelés és persze közben azért megy a filozófia ezerrel.
Fekszem a földön henger párnákon, hallgatom, amit mond, néha elszakad a cérna és belealszom, fölébredek és folytatom, olyan mintha párhuzamosan egy másik síkon is jelen lennék, mégis itt vagyok.
Óra után gondoltam kimegyek egy teára és utána folytatom a saját gyakorlásomat. Ahogy kifele tartok, Guruji is megjön, és a szokásos módon meghajolok, letérdelek, fejem a földre hajtom. Ő mosolyog, mint általában -olyan jó a közelében lenni! :)

Ahogy a bejáratot elhagyom, nos, kezdetét veszi valami, egy történet, több történet..... nem tudom, hogy mi.

A könnyeim elerednek, és olyan zokogás tör ki belőlem, hogy elmondhatatlan. Sétálok az utcán, és zokogok, miközben semmi okom nincs rá. Olyan jól indult a nap, jól érzem itt magam, tehát semmi okom nem lenne sírdogálni, zokogni meg végképp.
A jóga kezdetét veszi, a tisztulás elindul. A mélyebb rétegekbe hatolva, megérintve az érzelem testet, a mentális oldalt, olyan tudat alatti elfojtások, emlékek, képek és történetek jönnek, hogy követni is alig vagyok képes.
Emberek, arcok, életek, múlt, jövő, konfliktusok, boldog pillanatok. Leülök egy padra, és bármennyire is akarom irányítani, ezúttal nem tudom, csak sírok és sírok.
Néhány ember megkérdezi, segíthetnek-e. Mi baj van? Mi történt??
Válaszolni nem tudok, pontosan azért, mert nem történt semmi, vagyis történt még régen, sok minden történt, ami ebben a pillanatban még nekem is sok.

Elsétálok a templomig, ahol Ganesha üldögél, hangos mantrázás közepette.

Leülök, hallgatom a nyugtató mantrákat, becsukom a szemem és abban a pillanatban egy kép, majd egy történet veszi kezdetét. -Megszűnök létezni, belemerülök a történetbe.

Egy kislány születését látom, valahol egy mennyeien csodás, színes helyen, mintha nem is a földön lenne.

Megszületik a fény oltalmában és szeretet veszi körül. Már egész pici korában hiper érzékeny a negatív energiákra, és ha nem a fényt és teljességet tapasztalja, akkor máris betegség alakul ki nála.
Folyamatosan érzi az égi jelenlétet, ugyanakkor az árnyék is kísérti néha napján.
A családban harmóniára törekednek, mivel megvalósítani nem tudják, ezért egy fátyol mögé rejtőznek, kívülről minden szépnek látszik, olyan fényes, példa jellegű.
Amikor egy gyönyörű almába harapsz, és a belső része fekete -így tudnám jellemezni.
A szokás, a minta, ha bármi bajod van, az valójában nem létezik. Ásd el jó mélyre, ne foglalkozz vele, ne beszélj róla, a külvilág felé ne mutasd, egy színdarab van jelen.
Minden rendben, minden szép és jó.

A kislány minden nap hosszasan imádkozik, könyörög Istenhez, hogy hozzon békét, harmóniát, őszinteséget. Hozza el az igazi szeretetet, ahol az emberek mernek szeretni, mernek a problémákkal is szembe nézni. Megoldani közösen a gondjaikat, és nem egymás ellen fordulni.

A szeretetlenség és az agresszió, a meg nem értettség teljesen beteggé tették a lelkét, nem adta föl, imádkozott, és csak imádkozott.
Volt, hogy éjszakákon át sírt, legszívesebben belehalt volna a fájdalmába, néha föladta.
Néha úgy érezte, nincs is Isten, hiszen olyan kitartóan imádkozik, mégsem hallgatja meg őt, nem segíti őt.
Úgy gondolta, ha valóban létezik, akkor nem engedné meg, hogy sötét és negatív erők létezzenek, hiszen maga a teremtő mindennél és mindenkinél erősebb.

Aztán egy kis idő elteltével újra visszatalált, és újra érezte az égi jelenlétet.

Most már azért kezdett imádkozni, hogy adjon erőt, kitartást és hitet, hogy az árnyék ne tudja megérinteni, megtámadni. Hiszen a kívülről érkező sötétség valójában belül is létezik, a vonzás törvénye alapján, ami bennünk van, azt vonzzuk.
Így hát a napi imák mellett, kérdéseket tett föl, amikre szeretett volna választ kapni. Ha elfogadja a sötétséget, akkor nem vonzza többé?? Ha tökéletesen levédi magát, akkor nem tud megérintődni
Nagyon sokszor álmában jöttek válaszok a kérdéseire, a polaritás együtt létezik, nincs egyik a másik nélkül.
Néha megértette, voltak szép napok, ugyanakkor a kísértés mindig ott volt.
Amikor felnőtté vált, és megérett rá, eljött a tanulás ideje.
A tanítója sok kérdésére válaszolt, amikre korábban nem kapott választ.
Megerősítette a hitében, önbizalmában, felkészítette a nagy útra, ami kívülről befelé vezet, nem pedig fordítva.

A tanítás hosszú, hosszú éveken át tartott, és csakis kizárólag a szív rezgésein keresztül történt.

Csak akkor érkezett meg a mondanivaló, ha a lakatok, láncok és kulcsok egy adott pillanatban ki tudták nyitni a lezárt ajtókat, el tudták engedni a falakat. -Szépen lassan leestek a láncok, kinyíltak az ajtók, és így már szívből szívbe tudott áramolni a szeretet, az elfogadás, az alázat.

Amikor már szabad utat kapott a szeretet, a tanító elküldte tanítványát, hogy áramoltasd és tanítsd, vidd tovább a szeretet útját, a szív útját, ragyogj, repülj, légy boldog.

Nyisd a szíveket, ahogy én is nyitottalak téged, törd át a korlátokat, amik a szeretet útjába álnak.
Olvaszd ki a megfagyott szíveket, adj megnyugvást a háborgó léleknek, adj biztonságot az érzelmileg instabil embereknek, hallgasd meg, akinek abban a pillanatban arra van szüksége.
Vidd tovább a szívedben a szeretetet és ébreszd föl az embereket.
A történet itt a végére érkezett.

Olyan élő volt, hogy minden egyes mozzanata megrázott.

Mosolyogva sétálok vissza gyakorolni, és érzem, hogy ma valahogy sokkal könnyebben fog menni a gyakorlás, mint eddig. :)