Szombaton korán reggel megyek
jegyzetelni mesterünk unokájának az órájára, sajnos nem ő tartja, de a lány,
aki helyettesíti szintén profi, így még egy szenzációs sorozattal gazdagodott a
füzetem. :)
9:30-tól női óránk következik, ami
egészen a mai napig mindig Guruji instrukcióival zajlott, úgy, hogy unokája
tartotta az órát, ő pedig egy pózból mindig kikiabált, hogy mit nem csinálunk
jól, és újabb instrukciókat adott.
Furcsállom, hogy mindjárt kezdődik
az óra, Guruji sehol, unokája szintén........................ Mi lesz ebből? -Jönnek
a kérdőjelek, akkor most vajon ki fogja tartani az órát.
Kellemes meglepetés, Guruji lánya
jött, Geeta Iyengar. :) Nagyon hálás voltam, hogy végre ászanákat is tanít,
nemcsak pranayamát, amit péntekenként szokott.
Az eddig megszokott katonai kiképzős
stílustól és ordítástól eltérően ma Geeta kedves, mosolyog, nevetgél, mintha
kicserélték volna. Annyi szeretet árad belőle, mint még soha eddig. Finom,
nőies energiákkal vezényli le az órát, a nehézségi fokozat nem változott,
fejenállás most sem volt kevesebb, mint 10 perc, és még mindig csak küzdök vele.
:)
Azért nevetve megjegyezte, hogy úgy
egyáltalán nincs megelégedve a pózainkkal, szóval adott az egónknak, nehogy
véletlenül még valaki elszálljon, és többnek gondolja magát, mint aki.
Fő az alázat és elfogadás, akinek
nincs, az vagy egyáltalán nem jut el ide, vagy 1 nap leforgása alatt haza
zavarják.Nagyon gyorsan elröppent ez a két óra, délután még saját gyakorlás, és következhet a vasárnap, végre szabad nap.
Indiában szenzációs, hogy szinte
minden nap van valami ünnep, vasárnap éppen a barátság, barátok napja van, így
elindulunk hárman csajok egy szuper helyi indiai étterembe megünnepelni a
barátságunkat, illetve a szabadságunkat. :)
Chese maysoore dosa -az ebéd, ami
picit talán hasonlít a pizzára, hajszálvékony, sajttal, paradicsomszósszal,
kókuszos csatnival (mártás) és a szokásos isteni finom kardamonos, gyömbéres,
fűszeres tea, tejjel.
Ebéd után pedig a háziak egyik lánya
meghív minket, hogy menjünk föl a hegyekbe pávákat nézni.
Bepattantunk egy riksába, és máris
elrobogtunk egy picit a város zajától. Egy erdőben találtuk magunkat, ahol
végre csönd és nyugalom vett körül. Gyönyörű fák, amiknek színes virágaik tarkítják
a szépséges zöld erdőt.Hallgatjuk a pávák különleges hangját, ahogy egymással kommunikálnak. Sajnos, csak nagyon rövid időre csodálhattunk meg egy hatalmas pávát, türkiz színeiben pompázva, óriási legyező-szerű tollaiva. :)
Annyira gyönyörű, hogy még a lélegzetem is eláll.
Tovább sétálunk a bányatavakhoz,
ahol néhány srác fürdik -amúgy 20 fok van, óriási szél, és néha belezendít az
eső is. Csodaszép virágok és kaktuszok tárulnak elénk, picit megpihenünk, aztán
indulás haza. Nagyon jól esett tiszta oxigént juttatni a szervezetünkbe, mert
alapvetően Pune városa talán híres is lehetne a szmogról, meg az őrületes zajos
forgalmáról.
Olyan az utca, mintha motoros
felvonulás lenne minden pillanatban, még tegyük hozzá az autókat és riksa
karavánokat is. És mit ad az Isten, a haza felé vezető úton két óriási teve is
a forgalomban gyalogol, cseppet sem zavartatva magukat.Réka és Ági pedig tegnap egy elefántot láttak a kereszteződésben várakozni, és kérdés volt, hogy a piros lámpa váltására várt (ami alapvetően itt senkit nem érdekel), vagy éppen egy elsőbbségadás kötelező táblát talált. :)
A hétvége elszáguldott
villámgyorsan, ma reggel kezdtünk Prashant órájával hajnalban, teljes kómában.
Nem jutott ma el hozzám, amit mondott, fogalmam nem volt, hogy hol vagyok,
miért vagyok, mi a feladat, csak próbáltam követni a többieket.
Aztán a ma esti órára már bőven
fölébredtem, ugyanis úgy megszivatott minket a Raya, hogy kezünk lábunk
remegett, mint a kocsonya.
Sétálok hazafelé, és látom, hogy
ismét valami buli féle készülődik a kereszteződésben:
Kis sátor, éppen az aktuálisan
ünnepelt Isten képe és szobra, kaja, pia, virágszirmok, festékek.Csak be akartam nézni, azonnal jöttek a pasik, és betessékeltek.
Sorba álltam, és néztem az előttem lévőt, hogy mi a jó fenét kell csinálnom itt most, egyáltalán milyen buli van már megint.
Virágszirmokat szórok az Istennek, festéket kapok a homlokomra (harmadik szem), a tenyerembe kapok egy kis tejes rizst, amiből a rizst kieszem, a tejet pedig a hajamra kenem (még jó, hogy pár órája mostam hajat), majd kapok még egy kis tisztított vajon pirított búzadarát, és egy kis árpagyöngyöt teával.
Vacsorázni sem terveztem, de magyarázzák, hogy azt okvetlenül meg kell ennem, mert különben az Isten megsértődik.
Aha, a srác a kezével merte ki a kis fém tálkába a cuccot (ki tudja, egyáltalán mosott-e kezet előtte), és hát így, itt az utcán, a higiénia fogalma eléggé elvont… - És persze kézzel kell megennem.
Na, mindegy, gondolom magamban, ha ilyen szent kereszteződésben eszem, biztos nem kapok semmi fertőzést, és amilyen nagy szeretettel fogadtak és magyarázták a szertartás mozzanatait, nem mondhattam, hogy nem fogadom el - adtam az immunrendszeremnek is, hadd küzdjön meg vele.
A vicc pedig az, hogy itt szinte minden nap ünnepelnek
valamit, és megkeresik naponta az öröm forrását, és az Istennek való odaadás
leckéjét remekül meg lehet tanulni tőlük, sőt a tapasztalás útján történő
tanulás mélyebben megmarad, mert az élményeket könnyebben raktározzuk el. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése