Időutazás a kairói éjszakában-ébren vagyok, vagy álmodok??

Május 19, az utolsó napunk Egyiptom fővárosában, ezért úgy döntünk, nem pazaroljuk az időt alvásra, inkább bámuljuk a nagyvárost, és bulizunk éjszaka.

Nem tűzünk ki célokat, hogy hova menjünk, csak elindulunk, aztán majd lesz valami jelszóval hagyjunk magunkat sodródni a spontaneitás elvére alapozva.
Ha taxival szeretnénk menni, csak mi ketten, az legalább 30-60 font. A helyi nyitott mikrobuszos megoldás pedig, amivel a helyiek utaznak 1 fontért, igen viccesen fest. Menet közben lehet be- és kiszállni, egymás hegyén-hátán, ölében ülnek az emberek. Mondtam a férjemnek, hogy most már aztán végre beszállhatnánk menet közben mi is egy körre, egy bulira. :)
Valóban ezt szeretnéd?? Biztos vagy benne?? Na ná, mi sem izgalmasabb, mint úgy igazán bele kóstolni a helyi életbe, szokásokba.

Beugrunk a kis buszba, üvölt a HABIBI zene olyan hangerővel, hogy a  halláskárosodás szinte garantált.

A sofőr ritmusra ugrál az ülésen, táncolva csapkodja a mellette ülő csávó térdét, mindenki visít a röhögéstől, énekelnek és annyira örülnek, mintha aznap mindenki megnyerte volna a lottó ötöst.
Annyira csodálom ezt az életkedvet és öröm képességet! Olyan nyomorban, szegénységben és nincstelenségben élnek, hogy ha nem látom, akkor nem hiszem el –mégis, az életkedvüket nem veszítették el, viccelődnek, buliznak, teljesen jól érzik magukat.
Nem is akarok leszállni, annyira élvezem ezt a különleges utazást. Legalább 2 órát utaztunk ezzel a csuda járgánnyal, majd leszállás.

Mangót veszünk az utcán, és megesszük úgy, ahogy van, kés, tányér, és minden hozzá való nélkül. Annyira mézédes és más ízű itt a mangó, hogy Indián kívül sehol még hasonlót sem ettem. - Így még édesebbé varázsoljuk a mézes heteinket.

Aztán irány a boltba ruhát vásárolni, a férjem szerint ugyanis valami normális, egyiptomias ruhára van szükségem. Vesz nekem egy bokáig érő farmer ruhát, ami stílusban egyáltalán nem tér el az ízlésemtől, egy fekete farmert, bő hosszú ujjú fölsővel. Millió csaj van a boltban, lökdösnek, üvöltöznek, csak a szokásos.

Még jó pár ruhát felpróbálok, de nem annyira tetszik a többi, így marad a hosszú és bő farmer ruha, ami szerintem egyáltalán nem egyiptomias, ám legyen az Uram akarata (bár nekem is bejön).

Olyan jó hangulatú kávézók, teázók vannak, olyan földön ülős vízipipázós helyek, ahova szeretnék beülni, de nem lehet, mondja a férjem, mert itt csak pasiknak van hely. Amint látod, egy darab nő sem ül egyik helyen sem.

De kár, annyira sajnálom. -ez van, tiszteletben tartom a helyi szabályokat. Nem értek vele egyet, ellenben elfogadom.

Következő állomásunk a piramisokhoz vezet, éjszakai fényben pompáznak, zöld, lila és piros fénnyel vannak megvilágítva a piramisok és a szfinx. Ennyire gyönyörűen pompázó és világító állapotukban még soha nem láttam, és még hab a tortára, hogy ne csak a látvány legyen mennyei, komolyzene szól, mintha egy komoly zenei koncerten vennénk részt.

Lenyűgöz az egész, kiárad a hála a szívemből. Nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek, hálás a párom miatt, hogy megismertük egymást, és a nehézségek ellenére kitartottunk egymás mellett, egymásért.

Kérem az égiek segítségét, védelmét és támogatását a jövőre nézve is, bár tudom, nem lesz egyszerű a közös élet, mégis bizakodó vagyok, és nincsenek félelmeim.
Lassan véget ér a mai buli a piramisoknál, haza ballagunk -vagyis ezúttal riksával. :)
Indiai feeling, a különbség itt is a zene: HABIBI-HAYETI, egy kis diszkó fénnyel meg fűszerezve.
Megyünk pár kört még a mobil diszkós riksával, és hajnalodik lassan.

Jönnek a hétköznapok, mindenről teljesen másképp gondolkozunk :)

Hogy ti is derüljetek egy picit, elárulom, én már nem is tudom, hogy sírjak vagy nevessek…

Most már az utolsó előtti  napunkat töltjük Kairóban, úgy érzem, bőven elég is volt, és most már tuti, hogy képtelen lennék itt élni. :) Vasárnap Dahabba utazunk egy kis tengerparti kikapcsolódásra. VÉGREEEEEEEEE.

Nos, amikor megérkeztem, a kedves férjem elment bevásárolni, mondván, hogy akkor majd együtt főzünk, mosunk, éljük az életet, ahogy erre felé szokás.

Amikor a bevásárlásból megérkezett, azt kérdeztem, hogy hány ember jön vendégségbe, netán az egész hadsereg nálunk fog lakmározni két hétig?? Ugyanis brutál mennyiségű élelmiszert hozott haza. Már akkor láttam, hogy ebből gáz lesz, mert amit hozott, abból konkrétan szinte semmit nem fogok megenni. Nem szóltam semmit, gondosan kipakoltam, bepakoltam a hűtőbe.

Az itteni elvárások szerint minimum 3 alkalommal főtt étel kerül az asztalra a hozzá tartozó kiegészítőkkel. Most csak egy napot vázolok föl, bőven elég lesz, azt hiszem:

Reggeli: sajtos, sonkás omlett, sült krumpli, párolt zöldségek, nyers zöldségek, falafel, mivel a sült krumpli nem elég, így egy kis csipsz, sajt hegyek, egy kis halva, ami szezám krém tömény cukorral, padlizsán krém, tehina (szintén szezám), lencse krém. Ha mindezt betolták, akkor jöhet a fekete tea 4 kávéskanál cukorral, elnyomtatva dinnyével és banánnal. Leöblítve kólával, fantával, vagy éppen mangó itallal - nesze neked, ájurvédikus étrend...
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, nem számolom ki, hogy egy reggelinél hány napi kalória és szénhidrát mennyiség fogy.

Megiszom a zöld teámat egy kis dinnyével, és bőven elég, másnap egy kis szósz (padlizsán vagy lencse), pittával, salátával.

Alapvetően annyira a kaja körül forog minden nálam is otthon, hogy este eszembe jut, hogy jajj, ma még nem ettem semmit… -persze ez a másik véglet, teljesen helytelen verzió.

Sorolom tovább: tízóraira tökmag, pisztácia, kesudió, mandula zacskó számra.

Oké, gyakorolhatom a feltétel nélküli elfogadást, de valahol felelősnek érzem magam a férjem miatt, nem szeretném, ha 40 évesen feldobná a bakancsot, és ha így folytatja, hamarosan magas vérnyomás, cukorbetegség...... -nem, inkább nem gondolok bele… Legalább a kólát meg a cukrot ne fogyasztaná ilyen mennyiségben!!

Ebédre csirke vagy hal rizzsel, krumplival, kenyérrel, salátával, leves, desszert, ismét kóla, fekete tea cukorral, továbbra is 4 kévéskanállal, baklava mandulás, mogyorós, diós. -Én már komolyan a látványától is rosszul vagyok….

Megelégelte a férjem, hogy nem igazán eszem szinte semmit, és tegnap nagy örömmel mondja, hogy na, most főz nekem vega cuccot, sok-sok zöldség, olyan pörkölt szerű paradicsom szósszal.

Rosszat sejtek, amikor a vörös hagymát és fokhagymát kezdi pucolni... - jaaaajjj, nnnnnnnnnneeeeeeee, légyszi ne rakd bele, én ezt sem eszem.
Enélkül nincs semmi íze, és durr, bele a kajámba az egy fej hagymát és fokhagymát.
Jóságos ég, mi lesz itt?! Nyilván, ha bele döglök is ennem kell belőle, mert annyira édesen és lelkesen főz nekem. Fordított helyzetben, ha én is ennyit dolgoznék, és ilyen szeretettel főznék a páromnak, és ő nem enne belőle, hát nagyon rosszul esne.

Megebédelünk, betolom a hagymás-fokhagymás zöldség pörit, ami tényleg nagyon- nagyon finom, aztán durván egy óra múlva érzem, hogy jujjjjjjj, baj van...

Fölpuffadva hason fekszem a földön, párna a hasam alatt, és próbálom hasi légzéssel javítani a problémát.
Gondolom, rosszul nézhetek ki, mert teljesen bepánikol, és mondja, hogy akkor most menjünk az orvoshoz, de leginkább hívja az orvost, és telefonál is.
NNEEEEEEEEEEEEEEEE! Én soha nem megyek orvoshoz, nagyon jól vagyok, csak egy picit a gyomrom ki van. Kérlek, csörögj vissza, hogy nincs szükségem orvosra.
Nehezen meggyőzöm, hogy ne hívjon senkit, rendbe jövök hamarosan. :)

Következő kedvenc témám a TV: 4 év egyedül élés kicsit önzővé tett, bevallom. Nincs otthon televízió, nem is hiányolom, a férjem meg imádja. Legszívesebben reggelig tévézne, én meg nem akarom megváltoztatni - vagy mégis??

Hosszasan magyarázom, hogy az idegrendszer és az agy éjszaka tud pihenni a legjobban, és nem jó dolog, ha felborul a bioritmus a tv miatt… Nehezen fogadja el, de végül kikapcsolja, és egy új bioritmusra próbál átszokni, ami nem minden nap működik. Gyakran előfordul, hogy arra ébredek, hogy kilopakodott a hálóból a nappaliba, és üvölt a tévé, miközben ő alszik a tévé előtt.
Komolyan mondom, nem is tudom, mi a megoldás, ha ennyire más világból jöttünk, és hogyan lehet a kompromisszumokat kialakítani, hogy mindenkinek jó legyen…

A jövő zenéje a hogyan, gondoltam, mesélek, hogy ti is nevessetek, mert én nagyokat tudok derülni saját magamon ilyen helyzetekben. :)

 

Csodás, álomszép, kalandos, mókás nap

Május 14-et írunk, még mindig nagyon pozitív és támogató energiák vannak. :)

Egyiptomban egy picit másképp működnek a dolgok, mint a nagy Európában.

Teljesen fölösleges volt időpontot kérnünk egy szépség szalonba, ahol készül a hajam és sminkem a fotózáshoz. A hely ugyanis zárva van, nem veszik föl a telefont sem, így keresgélhetünk egy új hely után, hátha éppen nyitva lesz, és ha igen, akkor talán lesz is kedvük foglakozni velem…

A férjem gyorsan föltalálja magát, neki természetes, hogy itt így működnek a dolgok. Le is beszéli a csajszikkal, hogy max 2 órájuk van rá, hogy egyiptomivá varázsoljanak -persze, ez vicc volt, mert hát azért az durva lenne, két óra leforgása alatt.

Gyors szemöldök szedés mellé társul az arcbőr simítás, ami annyit jelent, hogy a létező összes kis szőke pihét cérnával kitépik. Csurognak a könnyeim, ők meg szakadnak a röhögéstől, hogy most először történik velem ilyesmi az életben.

Következő lépésként rám applikálják a ruhámat, és sminkelnek, méghozzá olyan erősen, hogy nem ismerek magamra. Mondják, nem aggódjak, egy visszafogott, szolid sminkem lesz, ami illik hozzám.
Na, ehhez képest be kellett magamnak mutatkoznom… :)

Utána jött a frizura készítése: a háttérben olyan műsor és színház folyik, hogy igaz, alig értek belőle valamit, én is röhögök, mert annyira műsoroznak… :)

Legalább 3,5 óra telt el, közben a férjem haza ugrott magára ölteni az ezüst öltönyét -mindjárt jövünk a haverokkal érted, mondja. A mindjárt itt legalább fél napot jelent, de nem bánom, mert én is jól el vagyok a csajokkal. :)
Ahogy végeztem, és megjöttek értem, már érzetem, hogy valami készülőben van: Kilépek az ajtón, és dobokkal, csörgőkkel nyomják az élő zenét: HABIBI. Minden szava a szerelemről szól a daloknak, a csajok pedig hujjognak nem is kicsit, a hangulat megemelkedett, MABROUK -üvölti mindenki az utcán, és mindenhol (gratulálok).

Nagyon, nagyon, nagyon felemelő érzés, nem nagyon tudom szavakba foglalni -a szívünk táncot jár, olyan delfines magas szintű örömfelhő vesz körül! Legszívesebben kibújnék a bőrömből, vagy sírnék, vagy nevetnék, magamhoz ölelnék mindenkit, annak ellenére, hogy nem is ismerem.

Irány a fotó stúdió, ahol legalább 2 órát fotóznak, beállított romantikus jelenetek, élvezzük mindketten, mosoly és mosoly. -Sajnos nem kapkodják el a dolgokat, egy hónap múlva készülnek el a képek, sehova nem rohan senki. Tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy holnap, vagy egy hónap múlva lesz kész, nem igaz??

Fotózás után irány hajókázni a Níluson, üvölt a zene, táncolunk, tapsolunk, és lebegünk a boldogságtól, az öröm szárnyain repkedünk a felhők tetején.

Hajókázás után pedig a csodás kairói esti fényeket bámuljuk, minden olyan szép, mókás, kalandos.

Buli az utcán, mindenki gratulál, táncol, és fel sem tűnik senkinek, hogy én valójában nem is egyiptomi csaj vagyok.. :)

Egy nyugodt pénteki nap, ami Egyiptomban munka szüneti napot jelent

Ma végre nem kell rohanni sehova, nem kell állandóan nézni az órát, hogy oda érjünk.

Nem is kelek nagyon hajnalok hajnalán, jó érzés kipihenten ébredni az elmúlt napok fáradalmai után.

A nagy meleg ellenére a reggeli gyakorlásom nem marad el, olyan bikram jóga feeling, már egy kutya pózban is ömlik rólam a víz, és sajnos nem az indiai párás, hanem a nagyon száraz meleg, az a tikkasztó, fullasztó fajta.

A párom még alszik, így bőven van időm mindenre, egy kis hűsítő pranayamára is.
Lassan, úgy dél körül ő is fölébred, és elkészítjük a reggelit, amit nem is nagyon értek… Nekem max zöld tea és egy kis hideg dinnye, ami most lecsúszik.
Amit ő elpusztít….. azon csak bámulok: Omlett sajttal, falafel, saláta hegyek, kenyér, sült krumpli, sajt, párolt zöldségek, nem sorolom, ha egy tizedét megenném, mentő jönne értem.
Elfogadom, nem tartok kis előadást, hogy ha így folytatja, nagyon gyorsan el fog hízni és minimum cukorbeteg lesz… -a lényeg, hogy nem akarom kiszámolni, hogy egy reggeli alatt a napi szénhidrát adagját elpusztította. Nagyban különböznek az étkezési szokásaink, az már biztos.
Nálam meg már szakmai ártalom, hogy már egy sima reggelinél is a következményekre gondolok.

Reggeli után elmondja, hogy a mai ima nagyon fontos, sőt neki még fontosabb, hogy ma vele imádkozzak.

Hűha, gondolom magamban, az szép lesz.
Szóval megtisztítjuk magunkat (mosakodás, aminek külön ceremóniája van), aztán belefogunk az általa imának elkönyvelt mozdulatok és szöveg váltakozása által kialakult szertartásba, ami szerintem meg jóga, mert benne van az Ishvara Pranidhana (Isten iránti odaadás), ráadásul uttanasana, addho mukka virasana.
A teljes odaadást, összekapcsolódást látom rajta, és ismét látom, hogy mindegy, hogy odaadással jógázom, imádkozom, a magasabb dimenziókkal, az Istennel való kommunikáció a lényeg. :)

Ima után még néhány fontos dolgot kér tőlem:

Az a kérése, ha majd meghal, akkor a szülőfalujába temettessem el, nagyon fontos, hogy bárhol is fogunk élni akkor éppen, otthon szeretne nyugovóra térni, ott ahol született.
Nagyon meglepő a téma számomra, nem is nagyon gondolkodtam még rajta, hogy majd ha eljön az utolsó pillanat, akkor hogyan szeretném az utolsó szertartásomat, és hol.
Persze rákérdez, hogy én hogyan szeretném.
Mondom neki, hogy hamvasztással és szórjatok az óceánba.
???????Nos, ezzel végképp nem tud mit kezdeni, ugyanis itt mindenkit fehér lepelbe csavarnak és temetnek el, nem szokás a hamvasztás.

Lassan már délután van, most az én imám jön gondoltam, és elkezdtem a jógámat.

Azonnal mellém szegődött és mondta, hogy akkor most ő is szeretné velem végig gyakorolni.
Délutáni fordított pózok. Mondom neki, hogy azért ezt kezdőknek nem lehet -na persze, magyarázd el ezt egy pasinak, aki 23 éves, és a vak ló bátorságával megy neki a dolgoknak…

Fejen áll (közben erőlködik, hogy ki tudja tartani), kézen áll, pincha majurasana, hiába mondom, ne erőlködjön, ne tartsa ki annyi ideig, mint én -de ő ezerrel, akaratból gyűri, én meg csak mosolygok az orrom alatt, mintha magamat látnám 10 évvel ezelőtt. Itt az élő tükör arra, hogy milyen voltam, és hogyan mentem fejjel a falnak. Nem, mintha most nagyon változott volna a helyzet, némi különbséget mégis érzékelek, némi könnyedséget azért sikerült bele vinnem a gyakorlásba, a mindennapokba. :)

Jól elfáradunk, az utolsó néhány póz kiüti nála a biztosítékot, mert hát azért padmasana és virasan nem feltétlenül akarat, hanem rugalmasság és alázat kérdése.

Megnyugtatom, hogy teljesen természetes, ha nem tudja végrehajtani, hiszen sok-sok év gyakorlása szükséges ehhez. Meséli, hogy ő kung fu edzésekre járt, akkor hajlékonyabb volt -most már jógázni fog, mert látja, hogy szükséges, és mennyire jó érzés.
A végén picit csak üldögélünk szwasztikászanába csukott szemekkel, majd a Namaste zárja a közös gyakorlást. :)

A véletlenek műve, meg volt írva, avagy mi irányítjuk az életünket???

Annyira fáradtak voltunk este, hogy a nagy zaj és dudálás ellenére, mint akit fejbe csaptak, olyan mélyen aludtunk, és fölkelni is nehezemre esett ma kivételesen.

A reggeli meditáció nem marad ki, a vizualizációval megspékelve, annak ellenére, hogy nagyon kevés időnk van. Ma minden rendben lesz, és minden szükséges papírt be fogunk szerezni, ha az Isten is úgy akarja.

Kérem az Égiek támogatását és védelmét, áldását a mai napra, és egy feltétel nélküli bizalommal, ráhagyatkozással indulunk ma útnak.

Már  8-ra megérkezünk a magyar nagykövetségre, ahol hála az Égnek nagyon kedvesen és segítő készen fogadnak, viszonylag gyorsan haladnak a dolgok.

Mosolyogva hallgatják a sztorinkat, hogy igen, lassan négy éve, hogy megismerkedtünk, és tudom, hogy nagyon sok tragikus sztori létezik, ami az elmúlt években megtörtént, én mégis maximális optimizmussal közelítem meg a mi találkozásunkat, és hiszem, hogy a két nagyon különböző kultúra összeköthető, hogy létezik egy híd, ami által össze lehet kapcsolni.

Amikor olvassátok e sorokat, érzem, hogy mosolyogtok, hogy mennyire naiv és eszement vagyok, és ez így is van. :) Én elfogadom magamat ilyen őrült nőszemélynek. :)

Időközben kiderül, hogy az ügyintéző kisasszony is Erdélyben született. :)
Hát ennyire kicsi lenne a világ?! :) Igen, ő már három éve itt él, egyiptomi a férje, és igenis boldognak láttam őt. :)
Bár ki mondta, hogy egyáltalán boldognak kellene lennünk, és egyáltalán mi az a boldogság?? Kinek mi.....

Dél körül végzünk a követségen, sok boldogságot kívánva köszön el a konzul, mi meg rohanunk ezerrel, hogy a külügyminisztérium újabb pecsétet dobjon a vallási nyilatkozatomra.

Nagy sor van, de a bácsi, akivel tegnap színházasait játszottunk, megismer. :) Hogy vagy??? - kérdezi magyarul. Újra nagy jelenetek, végül a kezemben az áhított papír, hogy én keresztény vagyok. :) Megcsókolom a papírt.
Miért?? Mert fogalma sincs senkinek, hogy mennyi időre és harcra volt szükségem kivívni, hogy én márpedig keresztény vagyok, és az is maradok.
Ha az Isten annak teremtett, azt  gondolom, túl kicsi vagyok ahhoz, hogy ezt megváltoztassam bármi, bárki kedvéért.
Nem beszélve arról, hogy az én olvasatomban minden vallásnak ugyanaz a lényege, minden út Istenhez vezet, és mindenkinek az ő Istene az egyetlen és legfontosabb.

A harmadik állomásunk a bevándorlási hivatalba vezet, ahol olyan tömeg van, hogy úgy kell át verekednünk magunkat a sok emberen.

Hogy minek nekem egy itteni tartózkodási engedély, ezt sem értem, de felvilágosítanak, hogy nagyon fontos a házassághoz az, hogy egy hónapot itt vagyok, és nem elég a turista vízum.
Ám legyen, és itt is nagyon gyorsan végzünk, ugrándozva távozunk. Nem hiszem el, hogy MINDEN PAPÍR KÉSZEN VAN!!!

Erre a párom bepörög kegyetlenül, de jó gyorsan menjünk, és házasodjunk most azonnal.

Úristen, és hogyan magyarázzam el, hogy valójában az asztrológia tanárom gondosan kinézte nekünk, hogy a bolygó állás 13-án reggel 9-kor a legjobb a házasságra....... Hajthatatlan, elindulunk, és ugrál örömében, hogy már ma a felesége leszek, már majdnem 4 évet várt erre a pillanatra.
Én meg elengedem a terveimet, az akaratomat, nem akarom befolyásolni -minden úgy van, ahogy meg van írva, vagy úgy van, ahogy teremtjük, vagy úgy van, ahogy álmodjuk?????????

Füstbe ment terv, gondoltam magamban, de hát ennyire nem lehet irányítani a dolgokat egyébként sem.

Megérkezünk, és lőn, zárva volt az iroda, csak ma 13 óráig, minden más napon 15 óráig.. :)
Most meg én örülök, hogy van még remény a 13-ra :)

Egy kis adrenalin - Hogyan gyakorolhatom a jógát Cairóban :)

Annak ellenére, hogy egy teljes listám van arról, hogy milyen papírokat kell beszerezni egy külföldinek (és már mindent elintéztem otthon), tegnap bementünk a külföldiek házassági irodájába, ahol újabb infók jöttek:

Korházba kell menni orvosi vizsgálatra…:), a bevándorlási hivatal majd pecsétel az útlevelembe, hogy itt vagyok, és házasodok (ha addig nem kapok idegösszeomlást…….. :)) A hajadoni igazolást pedig az itteni külügyminisztériumba is el kell vinni, mert egy újabb pecsét szükséges.

Kezdünk a külügyben, ahol a pasi közli, nem jó az a papaír (otthon 3 hét alatt készült el, és rengeteg volt az utánajárás). Magyaráznom kell neki kézzel-lábbal, hogy, na de uram, ez az eredeti magyar, a második oldalon az arabra fordított verzió, stb... Nos, az igazság az, hogy fölemelem a hangom, mert nem tűröm, ha valaki csak azért, mert a másiknak keresztbe akar tenni, visszaél a hatalmával. A pasi nagyon meglepődik, végig néz rajtam, és azt mondja: „Ez igen.” Elmosolyodik, és közli velem magyarul, hogy gyorsan, gyorsan, és viszontlátásra.

A lényeg a színházi jeleneteken van, mert itt nem működnek a dolgok, de ha kivered a balhét, az talán néha segít.

Következő állomás a kormányzati korház, ahol elegánsan küldenek el, mert 11-ig voltak, amúgy meg egy hét alatt készül el az orvosi igazolás a házassághoz. -Nos, itt már kezdek elbizonytalanodni, de ami segít ebben a pillanatban, az a szakaszos belégzés, és az elnyújtott, hosszú kilégzés.

Szerencsére eszembe jutnak a pranayama gyakorlatok…

Már valószínűleg az arcom is kezdett átváltozni, észrevette a párom, hogy kezd szakadni a cérna.

Ő halál nyugiban, énekelve kezelte a kialakult helyzetet: mosolyogj, nyisd ki a szíved, ha így teszel, minden rendben lesz, mert Isten segít nekünk -mondja.
Megoldom, nem kell aggódnod... :) Telefon hegyek, és máris előkerül valaki, aki segít, elvisz minket egy másik helyre, ahol vár egy fickó a kapuban, és bekísér minket.
Vérvétel, vizelet-vizsgálat, vércukorszint mérés (bárcsak érteném, hogy minek), elfogadom, nem ellenkezek.

És ha eddig nem lett volna elég, jöhet az ujjlenyomat, keresztkérdésekkel a menstruációmon át a betegségeimről, lemérik a súlyunkat, magasságunkat, majd 12 orvos aláírása szükséges, akik egyenként kérdezik meg, hogy ugye muszlim vagyok, és ha még nem, akkor ugye holnap már az leszek.

Mosolyogva bólogatok, közben az összes ott tartózkodó csecsemő nézeget, mosolyog, és jön az ölembe.
A legnehezebb pillanatok és kihívások közepette is áramlik a szeretet energia, pontosan ezt tapasztaltam, amint rám kattantak a csecsemők, és ahogyan néztek rám, mosolyogtak............. Szenzációs volt.
Hosszas korházban tartózkodás után elkészül a papírunk, és ugrálunk az örömtől, hogy na, egy nehézséggel kevesebb.

Harmadik célpont, bevándorlási hivatal: pecsét az útlevelembe, hogy most Kairóban tartózkodom 10 napig.

Igen ám, csak éppen a Tahrír téren van ez a hely, ahol a katonák több irányból lezárták az utcákat. Engedélyt kell kérnünk, hogy nekünk fontos, hadd menjünk, bármi is van, ma nekünk oda kell mennünk. Híradót nem néztünk, inkább nem is akartam megtudni, hogy mi is történhetett ott.
Nos, végre megérkezünk, és mondják, hogy zárva, egy percet késtünk, így lemaradtunk…

Itt már elfáradtam és leültem a földre, mondtam a páromnak, hogy 20 perc szünetet kérek. Hagyjon magamra, különben nem ígérem, hogy továbbra is jó fej és türelmes leszek…

A legzajosabb helyen neki kezdek a pratjahara gyakorlásának, ami az érzékszervek visszavonása.
Magamban csendben zöngetem az Om-ot, minden megszűnik körülöttem, nem hallom már a zajokat, nem kapcsolódom a mai nap történeteihez, hanem egy jóval magasabb dimenzióba érkezem, ahol valójában nem számít, hogy most házasodok vagy sem, a szerelem nem papír függő, sőt a lényeg a feltétel nélküli elfogadáson és szereteten van.

Lassan visszatérek, és újra a teljességben fürdőzve folytatom a napot… :)

Nehezen tudom megértetni a párommal, hogy mi volt ez az egész, és hogyan lehetséges 20 perc alatt ennyire frissen és vidáman visszatérve máshogy látni a világot. :) Pedig nem is álltam fejen a téren, csak egy kis meditáció Om mantrával fűszerezve a mentális tisztítás érdekében. :)

Lassan haza érünk, jól esik pihegni, pihenni, és végre újra egymásba is elmerülni. :)

A nagy kaland kezdete Kairóban

Nem is hiszem el, hogy megérkeztem, és újra landolt a gép Kairóban.

Mindig a haza érkeztem érzése tölti be a szívemet Egyiptom területén, mintha itt születtem volna (ki tudja, hány életen át kószáltam e területen. :)

És most először a párom is jöhet értem a reptérre, végre vége a 2 év katonaságának, nincs többé bujkálás, rejtőzködés, nem kell eljátszani, hogy mi nem is ismerjük egymást.

A találkozás visszafogott, errefelé nem ugrándoznak egymás nyakába nyilvánosan az emberek az utcán.

Az érintés, és minden szerelmi érzékiség helye kizárólag a hálószoba -ahogy mondják, mindennek meg van a maga helye.
Így marad a kézfogás, és a játék a szemekkel, hiszen majd fölfaljuk egymást a szemeinkkel, már a taxis csávó is észreveszi, hogy boldogság van. :)
Meg is jegyzi: nagyon örültök egymásnak. Isten adjon életetek végéig ugyanennyi örömet, mint amit most látok rajtatok.

Megérkezünk az apartmanba, ami nagyon közel van a piramisokhoz, így a Duracell elemem bőven föl fog tudni töltődni 3 hét alatt.

Az itteni szabályok szerint egyiptomi férfinak tilos együtt lakni nővel, ha az illető nem a felesége, szállodába, és semmilyen másik helyre sem csekkolhat be itt az ember fia és lánya, ha nem házasok.
A tulajdonos egy hithű muszlim 50 körüli kedves nő, aki kéri  a házassági igazolásunkat.
Egyelőre csak a nem vagyok házas arabra lefordított verziónk van, mivel most készülünk házasodni, addig is valahol lakni kell.
Nem akar beengedni, megesküszöm neki, hogy mivel 2 nagy szoba van, nem fogok együtt aludni a párommal, és nem fogom a lakását megbecsteleníteni, ami egyébként is olyan, mint egy templom: a Korán idézeteivel van tele a fal minden helységben, így valóban nekem sem fordul meg a fejemben, hogy bűnbe essek, hiszen akkor Isten megbüntet, méghozzá nagyon.

Olyan Indiai feelingem van. Olyan, mintha az utcán aludnék, milliárdnyi autó dudál egyszerre, és fülsüketítően üvölt bele az estébe az imára hívó müezin éneke.

És akkor jön a lelkiismeret-furdalás: Hogyan kell imádkozni, ha a párom nem a házastársam, bűnös vagyok, és nem imádkozhatok, mert bűnhődnöm kell. –Szóval, az esti műsor kezdetét vette, ugyanakkor nagyon jól végződött.

Bekapcsoltuk a biztonsági öveket, és elutaztunk az öröm szigetére. :)

Persze, nem lehet az ember állandóan magasabb dimenziókba, így vissza kellett érkezni a 3-ik D-be, mert vasárnapig még rengeteg papírt kell beszereznünk a házassághoz.