Gyógyítsd magad jógával

Az elmúlt napokban már nagyon elcsendesedett minden.

Szinte nem is hallom már a zajokat, a káosz sem zavar, minden úgy van jól, ahogy van.

Hajnalban kelek, és örülök, hogy a meditációmhoz énekelnek a madarak, kis állatok hangját hallom, zaj van és csend egyszerre.

Szerda, péntek kivételével Prashanji tanít reggel 7-től, és mindig újabb téma és filozófia kerül a porondra gyakorlás alatt. Kivételesen a betegségekről és terápiáról kezd el beszélni.
Mi is hallottuk már mindannyian, arról a szóról, hogy pszichoszomatika.

Vagyis minden testi fájdalmunk és betegségünk a lelki problémáink megtestesülése.

Ha elmész az orvoshoz, a legjobb és leghatékonyabb gyógyszert kéred tőle, ami azonnal hat.
Ha nem megfelelő mennyiségben és potenciálban használod, akkor árthatsz vele, okozhatsz vese, máj, tüdő és egyéb problémákat.

Így van ez a jógával is: csináld jól, és jó potenciált, jó mennyiséget válassz.

Ne csináld túl, ne a mennyiségre, hanem a minőségre figyelj. A kettő együtt nem megy.
Csináld a saját legjobbadat, a saját legjobb minőségedet.

Sokféle gyógymód létezik ma már: homeopátia, ájurvéda, kínai orvoslás, nyugati orvoslás.

Ha feltételezzük, hogy ezek a gyógymódok a Jupiterről vagy akár az andromédáról származnak, akkor gondolj bele, hogy a jóga meg a teljes univerzumot magába foglalja.
Ahogy a benned lévő mikro kozmosz a makro kozmosszal egyesül, magába foglalja az összes bolygót, csillagot, magát a mindenséget öleled magadba.

Ha tudsz a saját jó minőségedben gyakorolni, akkor a jóga válik a te jógapátiáddá.

Semmi másra nincs akkor szükséged, hiszen az univerzummal egységben létezel.

Továbbra is álló pózok vannak, fejjel lefelé pózok, köteles mellkas nyitások.

Perzselő meleg, 36 fok van, most valahogy  szárazabb a szokásosnál.
Éppen ezért a szokásosnál sokkal lazábbak az órák, több a csendesítő, hűtő, nyugtató póz, mert a melegben felforr az ember agya és a hűtő pózok pedig úgy hatnak, mint egy valódi agymosás, nemcsak hűt, hanem a gondolatokat is kimossa.

Az esti órák keményebbek, Guruji unokája Abhyjata általában megdolgoztatja rendesen a jó népet, látni lehet, hogy ömlik róluk a víz, mi meg csak jegyzetelünk és jegyzetelünk, hogy nektek is meg tudjuk mutatni, hogyan gyakorolnak itt a forrásnál Iyengar jógát.

Amit este jegyzetelünk, általában másnap a délelőtti saját gyakorláson kigyakorlunk, hogy a testünk is memorizálja az új instrukciókat, akciókat.

Így telnek a napok erre felé, imádom minden percét.

Szárnyalás, menyország, béke. Állítsuk meg az időt most...

Most már 2 éve nem láttam a tengert, és nagyon erős elvonási tüneteim keletkeztek.

Az elmúlt évek alatt az indiai tartózkodásom során kizárólag csak a tanulásra és gyakorlásra koncentráltam.

Most úgy éreztem, jár egy kis feltöltődés másképp, a tengernél, a tengerben, a tengerrel. :) A természet a mindenem.

Ha össze tudok kapcsolódni, és gyönyörködni benne, akkor az egekbe repít pillanatok alatt.
Pénteki kiruccanásunk Goára vezetett, a pihenésre vágyva nem vállaltuk be az autós-buszos utat.
Vannak jó kis helyi járatok, érdekes volt megtapasztalni, milyen csak indiaiakkal utazni. Ahogyan a repülőre felszálltunk, a stuardesek Namastéval köszöntenek, és a tenyerük együtt a mellkas előtt. :)
Csak egy óra volt az út, kijövünk a reptérről, és agyon vág az az igazi 38 fokos 84%-os páratartalmú tengeri levegő. -Belélegzem, és úgy érzem, minden porcikámnak kellett már nagyon, így csak raktározom, és gondolatban a sejtekig juttatom.
Belélegzem a szabadság illatát is, és fürdőzöm benne. Oly régen áhított pillanat, ne múlj el, kérlek.
Itt és most állítsuk meg az időt. Nem lehet... -válaszolt ő. :)

Megérkezünk a szállásra, és egyik ámulatból a másikba esünk.

A napsütés, a meleg párás időjárás, a tenger látványa, a szabadság érzése a felhők fölé emel, és csak szállok és szállok és repülök, messze földekre, úgy érzem, valóban vannak szárnyaim, és vannak… :)
Nem sokáig várakozom, bele is vetem magam a meleg tengerbe, és eggyé válok vele.
Hagyom, hogy dobáljon, vigyen ide, oda, bárhova, mindegy is most.

Jelen pillanat, nincs senki más, csak a tenger, én vagyok a tenger, a végtelen, az óceán, a víz, a csoda, a könnyedség, a hullám, az apály, a dagály.

Tenger vagyok, hullámzik mindenem.
Háttal ráfekszem a vízre, ringass, ringass, a fejem is beleengedem, csillag formában fekszem.
Vagyok és megszűnik minden, vagy elkezdődik valami, valami végtelen, elmondhatatlan, amiben nincs értelem.
Lehet, hogy nem is létezem??
Ebben az érzésben és állapotban telt el két nap, nem sikerült megállítanom az időt.
Kívánhatnánk, hogy minden napunk legyen ilyen. :)

 

Hogyan tudunk a szenvedéstől megszabadulni??

Lassan, de biztosan, most már az alvás is egész jól megy, megszoktam a zajokat, egyszóval megérkeztem teljesen.

Föl tudok már korán kelni, a reggeli meditációm elcsendesít és ráhangolódom a mai napra.

Reggel 7-től Prashant, Guruji fia tanít.

Azt hittem, nem lesz nagy tömeg, de tévedtem, alig férek el a hátsó sorban.
Sok indiai gyakorló van, most a szokásosnál kevesebb külföldi. Sebaj, a lényeg, hogy gyakoroljunk.
Kézenállás (adho mukha vriksasana) az első póz, mint általában nála lenni szokott.
Mivel nincs annyi kötél a falon, hogy ennyire sok embernek elég legyen, úgy van a gyakorlás, hogy 3 csoportra vagyunk osztva.
Első csapat kézen áll, második kötélben lóg, harmadik középen a szőnyegen tadasanában.
Kimondja Prashant a póz nevét, és irány mindenki gyorsan beleengedi magát az aktuális pózba.
Kénytelen beleengedni, mivel legalább 10 percig tartani kell, így csak akkor megy, ha megadod magad, feltéve, ha sikerül.

Instrukciók nem jönnek, helyette filozófia, minden mennyiségben.

Ha mindenki befejezte, akkor jön a második gyakorlat csoport, szintén felváltva.
Álló pózokat gyakorlunk, (trikonasana, adho mukha svanasana kötélben, trikonasanan falnál kötélben kapaszkodva).

A mai nap témája a szenvedés. Érdekes, gondoltam magamban, vajon hova fogunk jutni e témába, mert a mai kor emberének nagyon aktuális.

Tudunk szenvedni, ha kell, ha nem, akár van rá okunk, akár nincs, és mivel képtelenek vagyunk elhinni, hogy szenvedni nem muszáj és megérdemeljük a jót, ezért bebiztosítjuk magunkat szenvedés terén, a gondolatainkkal állandóan a szenvedést, vagyis olyan eseményeket teremtünk, amivel garantáltan tudunk szenvedni.
Prasant kéri, hogy figyeljük meg, hol érzünk fájdalmat, a gerinc, a comb, a csípő, vagy esetleg a mellkas területén??
Menj még mélyebbre, addig, amíg nem éred el a szenvedést, mi a te gyengeséged, amitől fájdalmat érzel, amitől szenvedsz?? Érzelmi, fizikai, mentális síkon??
Mert ha a tested szenved, a mentális és érzelmi tested szenvedését tükrözi, a lelked kiabálását testesíti meg.
Menj még mélyebbre és vidd oda a légzést, lélegezz be pránát (energiát), amelynek segítségével a test és elme szövetségre lép, így akár meg is tudod szüntetni a szenvedést.
Ahhoz, hogy megszüntesd, először meg kell tapasztalnod, bele kell magad engedned, a mélységből tudsz csak magasra emelkedni.

Lélegzem, és mélyebbre megyek, nehezen tartom ilyen hosszú ideig a pózt, ahogy jön az ellenállás, lélegzem, lélegzem, lélegzem.

Könnyűvé válok, könnyű a póz, engedem, elengedem, vagyok, és nem vagyok.
Hol vagyok, ki vagyok??
Miért vagyok?
Záporoznak a kérdések, lélegzem, újra, még mélyebben, eltűnnek az ellenállások, nem fáj már, van még tovább is. :)
Utolsó póz székes sarvangasana (gyertya).

Tovább lélegzem, az ablak mellet Guruji helyére keveredtem erre az egy pózra.

Mindig ott gyakorolt, még érezni is lehet, még mindig ott van az energiája.
Lélegzem, tovább lélegzem, és velünk van ő is, melegség önti el a szívemet, az űr betöltődik.
Elmúlik a keresés, és elfoglalja a helyét a szeretet.

Ember tervez, Isten végez

Nagyon, nagyon nehéz az alkalmazkodás a sok irányból megváltozott környezethez, az időeltolódáshoz, a hőmérséklet emelkedéshez, magyarán minden más, és azt hiszem lőttek a bioritmusomnak. :)

Tegnap megvolt az első jóga óra este, utána gondoltam, hogy most aztán behozom a sok elmaradt alvást, és 9 kor megyek aludni minden nap. Így is történt, addig a pontig, hogy fekszem az ágyon. -Bele gondolok, hogy otthon még csak fél 5 van…

Olyan zaj jön be az utcáról, hogy nem is nagyon tudom, hogy valójában egy házban, az ágyban, vagy az utcán fekszem-e, mert hasonló.
Dudaszó, zene, hangos bogár, madár........... -minden hang irritál.
Képtelen vagyok aludni. Fölkelek, olvasok, jógázom, fejen állok....... semmmi. Sikerült reggel 4-kor álomba szenderülni, ami annyit jelent, hogy az óra csörgést egyáltalán nem hallottam, és teljesen lemaradtam a reggeli gyakorlásokról.

11 órás fölriadás, aztán irány az ájurvéda klinika a megbeszéltek szerint.

Bár már tegnapra is meg volt beszélve, a doki nénim nem ért rá, így ma kezdődött a hogyan hozzuk harmóniába, amit 3 és fél év alatt elrontottam a táplálkozással, túl sok aktivitással és kevés pihenéssel.
Leírom a füzetembe a címet, és egy riksa állomásra megyek, ahol sorban állnak a riksák.
Mutatom a címet, és 5, 6 férfi kiabálva próbálja kitalálni, hogy akkor most vajon hova is kell menni.
Beszállok, haladunk, aztán megállunk tovább érdeklődni, a sofőr szerint megérkeztünk, berohan, és jön vissza, hogy zárva. -Akkor már tudtam, hogy nem jó helyre vitt, hiszen engem fél 2-re várnak....
Leállítok egy úriembert, aki beszélt angolul, és ő elmagyarázza a riksás embernek, hogy ez nem az a hely, menjen vissza...
Ohhhhh...... mivel nem magyarul és angolul vannak a kiírások, átérzem, és tapasztalom a férjem problémáit, az idegen országban élni nem könnyű címmel.
Laza 20 perc késéssel megérkezem, és elkezdődik a vizsgálat. A vata dósám, ájurvéda szerint az egyik elem (levegő), az egekben van. Minden tünet erre utal, ezt kell csökkenteni, punk tum.
Bő olajos masszázst kapok, majd a több liternyi olajban tocsogva befekszem a gőzölőbe (swedana), ami egy olyan pad ahol fekszik az ember, rád csuknak egy fedelet, a fej kint marad és tolják a gőzt az egész testre.

Aztán jön az olajos beöntés, a végén meg a koncentrációs teszt, amikor is olajat csurgatnak a homlokomra.

Most már a hajam is úszik az olajban, kapok egy fül dugót és riksázhatok haza, egy igazi kihívás ilyen zajban és forgalomban megőrizni a relaxált állapotot.
Végre így 3 kor ebédhez is jutok, bár alig vagyok éhes.
Meleg van, és magas a páratartalom, szuper bőrtápláló és szívmelengető.
Este irány gyakorolni, egy haladó órán veszek részt, ahol álló pózokat gyakorlunk.


A jógások kedvéért a sorozatot is leírom:
Uttanasana, adho mukha svanasana, urdhva mukha svanasana.
Surja namaskara, tadasana, uttanasana.
Tadasana, Trikonasana, Tadasana, Uttanasana,
Virabhadrasana 2, Uthita parshvakonasana,
Virabhadrasana 1, Parshvottanasana,
Parivritta trikonasana, Parivritta Parshvakonasana
Adho mukha virasana, addho mukha svastikasana
Sirsasana, Sethu bandha sarvangasana, Supta baddhakonasana, Savasana.


Mivel most már 11 óra van, nyugovóra térek, és a nyugodt alvás reményében elköszönök tőletek.

Dimenzió váltás, az első 24 óra. Hol is vagyunk ??

Szerencsésen megérkeztünk, hála Istennek.

Fantasztikus utazás volt, nagyon gyorsan elszaladt.


Repültem volna még legalább 10 órát, fentről nézve minden más, csak úgy lenni a levegőben, saját magammal, a gondolataimmal, álmodozva, zenét hallgatva.

Mivel nagyon hiányzott a férjem, így kis híján elbőgtem magam, ennek tiszteletére végig szerelmes arab zenét hallgattam, konstatálva, hogy nagyon nagy lehet a baj........... Aztán rájöttem, nem, csak ennyi bajom legyen, és akkor máris minden rendben van. :) Hiszen fő a szeretet, és semmi más nem lényeges, a szív útja az egyetlen igaz út. :)

Az utazás alatt az átszállásnál konkrétan sprintelnünk kellett, hogy elérjük a Doha-Mumbai járatot, volt még némi affér egy indiai úriemberrel, aki úgy gondolta, hogy a helyünkre ül, és mi majd ülünk, ahova tudunk.

Elég erélyesen szóltam rá, hogy 19A - its our place (a mi helyünk). Komfort zóna ide vagy oda, ha két ember közé vagyok beszorítva a gépen 4 órán keresztül, annyira nem lett volna vidám az utazás.

Ahogy kifele tartottunk a reptérről, áldottuk az eget, hogy bár nagy nehezen sikerült elintézni, mennyire jó, hogy elektronikus vízumunk van, ugyanis a másik oldalon kilométeres sorokban várakozott a jó nép, hogy majd egyszer csak kijusson a csodás reptérről.

Várt ránk a fuvarozónk egy Mumbai-Pune 100 km es távra, az izgalom itt már azért elkezdődött.

A sofőr számomra életveszélyes stílusban vezetett, nemcsak gyorsan, hanem oly mértékű előzésekbe lavírozott, hogy kis híján megállt bennem az ütő, éppen ezért úgy gondoltam sokkal jobb lesz, ha inkább szundizok egy pár órát, hiszen itt már hajnal 3 óra és tegnap dél óta úton vagyunk.
Szépen álomba ringatóztam, jobbra balra leesett mindig a fejem, kitört a nyakam, de sebaj, végre itt vagyunk.

Reggel 6-kor megérkeztünk a szállásunkra, nagyon kedvesen fogadott a házigazdánk, finom indiai csájjal (tea) várt, és bár még a család többi tagja aludt, máris elkezdtük a hivatalos bejelentési dokumentumokat kitölteni, tiszta kómás állapotban.

Mondtam az úrnak, ha elmondaná, hogy hol is vagyunk, mire jött a válasz: ITTHON (at home:)

Lepapíroztuk a dolgokat, majd átvettük az apartmanunkat, ahol az utóbbi 2 alkalommal is laktam.
Óriási változások és meglepetések fogadtak: VAN MOSÓGÉP, és nem kell majd órákat a vödörben dörzsölgetni kézzel a ruhákat. Juhéé, és a zuhanyzó is sípcsont magasságból térdig ér már, így akkor már álló helyzetben is tudok zuhanyozni, nem kell hozzá különböző jóga pózokba tekerednem.

Egyszóval fantasztikus, az időjárás csúcsszuper, 30 fok, pára van, így az arcom bőre hamarosan puha lesz és nedves, mint a babáké, ahogy mondani szokták.

Nagyon gyorsan szereztek a háziak egy hölgyet, aki minden nap finom indiai ebédet fog főzni, az elsővel máris elvarázsolt, dahl, csapati, rizs és zöldséges ragu volt.
A gyomrunk is nagyon hálás volt érte.

Becsekkoltunk időközben az iskolánkba, szerencsére nincs most tömeg, nyugisabb ez a hónap általában, így lehet, hogy nem kell megküzdeni az eszközökért sem.

Összességében minden szuper, a hiányérzet és üresség még a szívemben van, a tekintetemmel Gurujit kutatom, nagyon fura érzés........ és nem jön........úgy már nem tud, mint régen.

Nem igazán tudom leírni, amit érzek, így maradok az érzésben, és majd alakul..... –talán. Lehet, hogy nem fog??

Az idő??
Hogy is van ez most akkor??

Kalandra fel, India hív és vár

Biztonsági öveket bekapcsolni!

Indulás, újra eljött az idő, az alkalom, a pillanat. Útirány ismét Pune városa, az Iyengar yoga intézet. Tanulás, gyakorlás, énidő, töltődés,

Vegyes volt ez a hét.

Volt a nem akarok Indiába menni fejezet, amikor belegondoltam abba, hogy milyen szinten fogok kilépni a komfort zónámból, vajon milyen lesz úgy elmenni, hogy a másik felem nem tart velem??
Egész más érzés itthon hagyni a párom, mint amikor ő még Egyiptomban élt és úgy mentem Indiába, útba ejtve Egyiptomot is.
Aztán jött a hasmenéses periódus, azaz amikor az ember a félelemtől már minden fizikai tünetet is produkál.
Ugrálnak a kérdőjelek és a vajonok......

Guruji nincs már, vagyis a fizikai testben legalábbis, az energiája mindenhol van, bennünk él.

Eddig még nem tudtam írni róla.
Az ő halála szembesített azzal a kérdéssel, hogy hogyan is vagyok én most a halál témával.
Ott és akkor kiderült, számomra nehéz a téma.

Elengedésből nem vizsgáztam jelesre sajnos. Nagyon, nagyon nehezemre esett.

Azt hittem, ő halhatatlan, azt hittem, hogy számomra természetes a halál.
Visszatükrözte, hogy nem természetes számomra, nagyon is hadilábon állok, és a csontokig, sejtekig hatoló ürességet, azt a kimondhatatlan valamit nem tudom hova tenni.

Mit jelent az elengedés, vajon meddig mardos még bennem ez a fura, soha nem tapasztalt érzés??

A válasz később érkezett, egy álomban:

A Margitszigeten sétálok és egy hatalmas fa bungallóban, látom Gurujit talpig fehér ruhában.
Integet nagy mosolyogva, és mondja, hogy TUDOD, MINDENHOL OTTVAGYOK. :)
Menj csak utadon, haladj tovább.

Abban a pillanatban valamit megértettem, elfogadtam, talán elengedtem.

Bár még nem vagyok benne teljesen biztos.
Az elkövetkezendő 16 napban egész biztosan ki fog derülni.
Most már csak a bepakolás van hátra, holnap délben repülünk. :)
Szálljunk fel, én is akarom… :)

Kihívások, megmérettetések, célok. Miért fontosak??

Visszatekintek: 2009 nyár. 6 év munkájának a gyümölcse, és kezünkben tartjuk Iyengar jóga oktatói oklevelünket, mesterünk aláírásával.

Punéból, Indiából érkezett az oklevél, külföldi tanárok vizsgáztattak. Nemzetközi képzés, és világszerte nagyon elismert metódusról van szó.

Mi voltunk az első csoport Magyarországon, az úttörők, az elsők, és tanáraink által sokat emlegetett lelkes csapat.

Úgy éreztem, ez még csak a kezdet, hiszen vannak bőven még vizsgák, magasabb szintek, lehet célokat kitűzni, haladni, fejlődni, tanulni. A célom, követni a tanáraimat, akik maximálisan példát mutatva élnek, tanulnak a mai napig és újabb vizsgákra készülnek ők is.
De az alap képzés fölötti szintek már nehezebbek, nehezebb pózok, sokkal precízebb végrehajtás, stabilitás.
Más szempontok alapján pontoznak a tanárok.

2012 októberben Németországban vizsgáztam, osztrák, finn, lengyel és német jógás barátokkal.

Számomra annyira nehéz volt fizikailag, úgy éreztem bőven meghaladja a képességeimet. tehát az én tempóm szerint 3 éves felkészülésre volt szükség.
Mivel vannak nehézségeim régebbi gerinc problémákból visszamaradt merevségek, ezért nálam lassabban kell haladni. Ha nem tartom tiszteletben a testemet és a határaimat, akkor azonnal sikeresen összehozok egy sérülést, ami akár hónapokig eltarthat, és akadályoz a gyakorlásban. Nálam a lassan haladj, tovább érsz módszer válik be.

Újra elrepült 3 év, és Varsóban találom magam: Vizsgafelkészítő workshop szeretett tanárunkkal, Rita Kellerrel.

4 napos kőkemény gyakorlás a hőségben, nincs megállás, nincs nyavalygás, csak koncentráció.
Legalább 70 gyakorló van, és mindenki kőkeményen gyűri a matracot.
Már a 8ik napja vagyok itt és azóta napi 2 óra alvás, napközben gyakorlás, éjszaka felkészülés a tanításra, mert ugyebár ha az ember nem az anyanyelvén tanít egy picivel nehezebb.
És eljön a nap.

Nehezen alszom el, és már 3 kor talpon vagyok. Megbeszéltük a csajokkal, hogy bár 8-kor kezdődik a vizsga, már 6-ra ott leszünk, és bemelegítünk..

Izgulok, még hozzá nagyon, vizsga helyzetekben mindig extrán stresszes állapotba kerülök.
Megbeszélem a testemmel, hogy legyen rugalmas, tartson ki, tartson meg a fejen állásban, melegítek és melegítek és közben olyan az érzés, mintha a Himalája tetejéről akarnék a semmibe leugrani.
Huhh és megérkeznek a vizsgáztatók, Rita Keller, Henrik és Konrad mindannyian nagyon régen gyakorló és tanítók.

És kezdünk. Az adrenalin szintem az egekben van, de jó is lenne lemérni.

Álló pózok, csináljuk, remegek, mert melegem van, és mert egy picikét izgulok, és félek is talán.
Mitől is?? A bukástól, attól, hogy nem leszek elég jó, elég megfelelő.

Lélegzem, és megy belül a párbeszéd:

Nyugi, a jóga nem gimnasztika, a tudatosság a lényeg, hogy a jelen pillanatban vagy, hogy a figyelmedet ki tudod terjeszteni minden sejtedre, nem arról szól, hogy mennyire vagy erős, vagy hajlékony, hogy éber és tudatos tudsz-e maradni órákon át és csak a jelen pillanatban létezni.
8tól megállás nélkül 12:30-ig helyt állunk.
Nagyon örülök, hogy ki bírtam hosszan tartani a fejenállást variációkkal, nem kellett lejönnöm, és szerintem ott abban a pillanatban olyan erősnek éreztem magam, úgy éreztem, most bármit meg tudok csinálni, és bármeddig ki tudom tartani.
Olyan hidat csináltam, hogy magam is meglepődtem, és nem akartam kiugrani belőle, csak kiterjesztettem magam, és még jobban tudtam nyitni a mellkast.

Szóval a lényeg, hogy mindent meg tudunk csinálni, csak akarni kell. Nem a negatív képtelen vagyok rá hozzáállással, hanem a határozott döntéssel, hogy megcsinálom, hiszen én uralom a testem, nem pedig fordítva.

12:30-kor elvonulnak a tanárok értékelni, és kapunk egy kis pihit, mert a tanítás rész még csak most következik: Mindenkinek le kell tanítani 2 pózt.

Szóval az izgalom folytatódik, vajon melyik lesz az a póz, mit nem csináltam elég jól, mert általában azt kell tanítani, amit nem teljesen jól tudtál bemutatni.

Meglepetésemre két teljesen számomra egyszerű és kedvenc tartást kaptam.
Úgy éreztem, ez nem fog igazán kihívást jelenteni.
Ha-ha, a kihívás az, amikor tanítod, és a tanulóid nem igazán jól tudják végre hajtani,, és neked már pedig ki kell javítanod, és egy számukra is végre hajtható módszerrel átvariálnod az egészet az eredetihez képest.
És akkor itt jönnek a teljesen egyénre szabott megoldások, mert nincs két egyforma test, van, aki merev, van, aki túl hajlékony, és minden esetben különböző módszert kell használni.
Viszonylag gyorsan megoldottam a helyzetet, korrigáltam és még nem is telt le a tanítási idő, leállítottak, hogy elég lesz, köszönjük.

Huhh, én voltam az első, aki tanított. Fejenként 12 perc, atyaég mire mindenki végez, megesz a fene az izgalomtól, várom az eredményt, de nagyon.

És egy egész napos izgalom után végre eljön a pillanat: Gratulálunk sikerült.

Néhány tanács: ne félj, légy bátor, és használd a képességeidet, több van benned, mint amennyit gondolsz.

És mennyire igaz, az ember a megfelelési kényszerében hajlamos leértékelni önmagát.

Köszönöm magamnak, hogy kitartottam és volt bátorságom eljönni erre a megmérettetésre.

Lételemem, hogy céljaim legyenek, hogy tudjam merre tartok, legyenek mérföldkövek, ahova elérek, és onnan is van tovább és tovább.

Nincs megállás, cselekvés van, haladás.

Köszönöm a férjemnek is, hogy kibírta a sok elutazásomat és felkészülésemet.
Köszönöm a főnökömnek, hogy a szabadságomat bőkezűen kezelte és mindenben támogatott.
Köszönöm a helyettesítő tanároknak, hogy tanítottak helyettem.
Köszönöm a tanítványaimnak, hogy a vizsga sorok gyakorlásában nyitottak voltak és ügyesen gyakoroltak.
Hála önti el a szívemet és most kikiabálom a világnak, hogy okleveles Intermediate 2es szintű (junior) Iyengar jóga oktató lettem.

Természetesen ez is egy kezdete valaminek, és az újabb célok kijelölve. :).

Szeretnék gratulálni még 2 csoporttársamnak, akik áprilisban Németországban senior vizsgán voltak.
Bár még van néhány leadandó dolgozat, és néhány Indiai gyakorlás, idén ők is már kezükben tarthatják az oklevelüket, és igazán megérdemlik mindketten, mert keményen megdolgoztak, és megdolgoznak érte.

Büszke vagyok rátok, csak így tovább! :)