Hogyan tudunk a szenvedéstől megszabadulni??

Lassan, de biztosan, most már az alvás is egész jól megy, megszoktam a zajokat, egyszóval megérkeztem teljesen.

Föl tudok már korán kelni, a reggeli meditációm elcsendesít és ráhangolódom a mai napra.

Reggel 7-től Prashant, Guruji fia tanít.

Azt hittem, nem lesz nagy tömeg, de tévedtem, alig férek el a hátsó sorban.
Sok indiai gyakorló van, most a szokásosnál kevesebb külföldi. Sebaj, a lényeg, hogy gyakoroljunk.
Kézenállás (adho mukha vriksasana) az első póz, mint általában nála lenni szokott.
Mivel nincs annyi kötél a falon, hogy ennyire sok embernek elég legyen, úgy van a gyakorlás, hogy 3 csoportra vagyunk osztva.
Első csapat kézen áll, második kötélben lóg, harmadik középen a szőnyegen tadasanában.
Kimondja Prashant a póz nevét, és irány mindenki gyorsan beleengedi magát az aktuális pózba.
Kénytelen beleengedni, mivel legalább 10 percig tartani kell, így csak akkor megy, ha megadod magad, feltéve, ha sikerül.

Instrukciók nem jönnek, helyette filozófia, minden mennyiségben.

Ha mindenki befejezte, akkor jön a második gyakorlat csoport, szintén felváltva.
Álló pózokat gyakorlunk, (trikonasana, adho mukha svanasana kötélben, trikonasanan falnál kötélben kapaszkodva).

A mai nap témája a szenvedés. Érdekes, gondoltam magamban, vajon hova fogunk jutni e témába, mert a mai kor emberének nagyon aktuális.

Tudunk szenvedni, ha kell, ha nem, akár van rá okunk, akár nincs, és mivel képtelenek vagyunk elhinni, hogy szenvedni nem muszáj és megérdemeljük a jót, ezért bebiztosítjuk magunkat szenvedés terén, a gondolatainkkal állandóan a szenvedést, vagyis olyan eseményeket teremtünk, amivel garantáltan tudunk szenvedni.
Prasant kéri, hogy figyeljük meg, hol érzünk fájdalmat, a gerinc, a comb, a csípő, vagy esetleg a mellkas területén??
Menj még mélyebbre, addig, amíg nem éred el a szenvedést, mi a te gyengeséged, amitől fájdalmat érzel, amitől szenvedsz?? Érzelmi, fizikai, mentális síkon??
Mert ha a tested szenved, a mentális és érzelmi tested szenvedését tükrözi, a lelked kiabálását testesíti meg.
Menj még mélyebbre és vidd oda a légzést, lélegezz be pránát (energiát), amelynek segítségével a test és elme szövetségre lép, így akár meg is tudod szüntetni a szenvedést.
Ahhoz, hogy megszüntesd, először meg kell tapasztalnod, bele kell magad engedned, a mélységből tudsz csak magasra emelkedni.

Lélegzem, és mélyebbre megyek, nehezen tartom ilyen hosszú ideig a pózt, ahogy jön az ellenállás, lélegzem, lélegzem, lélegzem.

Könnyűvé válok, könnyű a póz, engedem, elengedem, vagyok, és nem vagyok.
Hol vagyok, ki vagyok??
Miért vagyok?
Záporoznak a kérdések, lélegzem, újra, még mélyebben, eltűnnek az ellenállások, nem fáj már, van még tovább is. :)
Utolsó póz székes sarvangasana (gyertya).

Tovább lélegzem, az ablak mellet Guruji helyére keveredtem erre az egy pózra.

Mindig ott gyakorolt, még érezni is lehet, még mindig ott van az energiája.
Lélegzem, tovább lélegzem, és velünk van ő is, melegség önti el a szívemet, az űr betöltődik.
Elmúlik a keresés, és elfoglalja a helyét a szeretet.

Ember tervez, Isten végez

Nagyon, nagyon nehéz az alkalmazkodás a sok irányból megváltozott környezethez, az időeltolódáshoz, a hőmérséklet emelkedéshez, magyarán minden más, és azt hiszem lőttek a bioritmusomnak. :)

Tegnap megvolt az első jóga óra este, utána gondoltam, hogy most aztán behozom a sok elmaradt alvást, és 9 kor megyek aludni minden nap. Így is történt, addig a pontig, hogy fekszem az ágyon. -Bele gondolok, hogy otthon még csak fél 5 van…

Olyan zaj jön be az utcáról, hogy nem is nagyon tudom, hogy valójában egy házban, az ágyban, vagy az utcán fekszem-e, mert hasonló.
Dudaszó, zene, hangos bogár, madár........... -minden hang irritál.
Képtelen vagyok aludni. Fölkelek, olvasok, jógázom, fejen állok....... semmmi. Sikerült reggel 4-kor álomba szenderülni, ami annyit jelent, hogy az óra csörgést egyáltalán nem hallottam, és teljesen lemaradtam a reggeli gyakorlásokról.

11 órás fölriadás, aztán irány az ájurvéda klinika a megbeszéltek szerint.

Bár már tegnapra is meg volt beszélve, a doki nénim nem ért rá, így ma kezdődött a hogyan hozzuk harmóniába, amit 3 és fél év alatt elrontottam a táplálkozással, túl sok aktivitással és kevés pihenéssel.
Leírom a füzetembe a címet, és egy riksa állomásra megyek, ahol sorban állnak a riksák.
Mutatom a címet, és 5, 6 férfi kiabálva próbálja kitalálni, hogy akkor most vajon hova is kell menni.
Beszállok, haladunk, aztán megállunk tovább érdeklődni, a sofőr szerint megérkeztünk, berohan, és jön vissza, hogy zárva. -Akkor már tudtam, hogy nem jó helyre vitt, hiszen engem fél 2-re várnak....
Leállítok egy úriembert, aki beszélt angolul, és ő elmagyarázza a riksás embernek, hogy ez nem az a hely, menjen vissza...
Ohhhhh...... mivel nem magyarul és angolul vannak a kiírások, átérzem, és tapasztalom a férjem problémáit, az idegen országban élni nem könnyű címmel.
Laza 20 perc késéssel megérkezem, és elkezdődik a vizsgálat. A vata dósám, ájurvéda szerint az egyik elem (levegő), az egekben van. Minden tünet erre utal, ezt kell csökkenteni, punk tum.
Bő olajos masszázst kapok, majd a több liternyi olajban tocsogva befekszem a gőzölőbe (swedana), ami egy olyan pad ahol fekszik az ember, rád csuknak egy fedelet, a fej kint marad és tolják a gőzt az egész testre.

Aztán jön az olajos beöntés, a végén meg a koncentrációs teszt, amikor is olajat csurgatnak a homlokomra.

Most már a hajam is úszik az olajban, kapok egy fül dugót és riksázhatok haza, egy igazi kihívás ilyen zajban és forgalomban megőrizni a relaxált állapotot.
Végre így 3 kor ebédhez is jutok, bár alig vagyok éhes.
Meleg van, és magas a páratartalom, szuper bőrtápláló és szívmelengető.
Este irány gyakorolni, egy haladó órán veszek részt, ahol álló pózokat gyakorlunk.


A jógások kedvéért a sorozatot is leírom:
Uttanasana, adho mukha svanasana, urdhva mukha svanasana.
Surja namaskara, tadasana, uttanasana.
Tadasana, Trikonasana, Tadasana, Uttanasana,
Virabhadrasana 2, Uthita parshvakonasana,
Virabhadrasana 1, Parshvottanasana,
Parivritta trikonasana, Parivritta Parshvakonasana
Adho mukha virasana, addho mukha svastikasana
Sirsasana, Sethu bandha sarvangasana, Supta baddhakonasana, Savasana.


Mivel most már 11 óra van, nyugovóra térek, és a nyugodt alvás reményében elköszönök tőletek.

Dimenzió váltás, az első 24 óra. Hol is vagyunk ??

Szerencsésen megérkeztünk, hála Istennek.

Fantasztikus utazás volt, nagyon gyorsan elszaladt.


Repültem volna még legalább 10 órát, fentről nézve minden más, csak úgy lenni a levegőben, saját magammal, a gondolataimmal, álmodozva, zenét hallgatva.

Mivel nagyon hiányzott a férjem, így kis híján elbőgtem magam, ennek tiszteletére végig szerelmes arab zenét hallgattam, konstatálva, hogy nagyon nagy lehet a baj........... Aztán rájöttem, nem, csak ennyi bajom legyen, és akkor máris minden rendben van. :) Hiszen fő a szeretet, és semmi más nem lényeges, a szív útja az egyetlen igaz út. :)

Az utazás alatt az átszállásnál konkrétan sprintelnünk kellett, hogy elérjük a Doha-Mumbai járatot, volt még némi affér egy indiai úriemberrel, aki úgy gondolta, hogy a helyünkre ül, és mi majd ülünk, ahova tudunk.

Elég erélyesen szóltam rá, hogy 19A - its our place (a mi helyünk). Komfort zóna ide vagy oda, ha két ember közé vagyok beszorítva a gépen 4 órán keresztül, annyira nem lett volna vidám az utazás.

Ahogy kifele tartottunk a reptérről, áldottuk az eget, hogy bár nagy nehezen sikerült elintézni, mennyire jó, hogy elektronikus vízumunk van, ugyanis a másik oldalon kilométeres sorokban várakozott a jó nép, hogy majd egyszer csak kijusson a csodás reptérről.

Várt ránk a fuvarozónk egy Mumbai-Pune 100 km es távra, az izgalom itt már azért elkezdődött.

A sofőr számomra életveszélyes stílusban vezetett, nemcsak gyorsan, hanem oly mértékű előzésekbe lavírozott, hogy kis híján megállt bennem az ütő, éppen ezért úgy gondoltam sokkal jobb lesz, ha inkább szundizok egy pár órát, hiszen itt már hajnal 3 óra és tegnap dél óta úton vagyunk.
Szépen álomba ringatóztam, jobbra balra leesett mindig a fejem, kitört a nyakam, de sebaj, végre itt vagyunk.

Reggel 6-kor megérkeztünk a szállásunkra, nagyon kedvesen fogadott a házigazdánk, finom indiai csájjal (tea) várt, és bár még a család többi tagja aludt, máris elkezdtük a hivatalos bejelentési dokumentumokat kitölteni, tiszta kómás állapotban.

Mondtam az úrnak, ha elmondaná, hogy hol is vagyunk, mire jött a válasz: ITTHON (at home:)

Lepapíroztuk a dolgokat, majd átvettük az apartmanunkat, ahol az utóbbi 2 alkalommal is laktam.
Óriási változások és meglepetések fogadtak: VAN MOSÓGÉP, és nem kell majd órákat a vödörben dörzsölgetni kézzel a ruhákat. Juhéé, és a zuhanyzó is sípcsont magasságból térdig ér már, így akkor már álló helyzetben is tudok zuhanyozni, nem kell hozzá különböző jóga pózokba tekerednem.

Egyszóval fantasztikus, az időjárás csúcsszuper, 30 fok, pára van, így az arcom bőre hamarosan puha lesz és nedves, mint a babáké, ahogy mondani szokták.

Nagyon gyorsan szereztek a háziak egy hölgyet, aki minden nap finom indiai ebédet fog főzni, az elsővel máris elvarázsolt, dahl, csapati, rizs és zöldséges ragu volt.
A gyomrunk is nagyon hálás volt érte.

Becsekkoltunk időközben az iskolánkba, szerencsére nincs most tömeg, nyugisabb ez a hónap általában, így lehet, hogy nem kell megküzdeni az eszközökért sem.

Összességében minden szuper, a hiányérzet és üresség még a szívemben van, a tekintetemmel Gurujit kutatom, nagyon fura érzés........ és nem jön........úgy már nem tud, mint régen.

Nem igazán tudom leírni, amit érzek, így maradok az érzésben, és majd alakul..... –talán. Lehet, hogy nem fog??

Az idő??
Hogy is van ez most akkor??

Kalandra fel, India hív és vár

Biztonsági öveket bekapcsolni!

Indulás, újra eljött az idő, az alkalom, a pillanat. Útirány ismét Pune városa, az Iyengar yoga intézet. Tanulás, gyakorlás, énidő, töltődés,

Vegyes volt ez a hét.

Volt a nem akarok Indiába menni fejezet, amikor belegondoltam abba, hogy milyen szinten fogok kilépni a komfort zónámból, vajon milyen lesz úgy elmenni, hogy a másik felem nem tart velem??
Egész más érzés itthon hagyni a párom, mint amikor ő még Egyiptomban élt és úgy mentem Indiába, útba ejtve Egyiptomot is.
Aztán jött a hasmenéses periódus, azaz amikor az ember a félelemtől már minden fizikai tünetet is produkál.
Ugrálnak a kérdőjelek és a vajonok......

Guruji nincs már, vagyis a fizikai testben legalábbis, az energiája mindenhol van, bennünk él.

Eddig még nem tudtam írni róla.
Az ő halála szembesített azzal a kérdéssel, hogy hogyan is vagyok én most a halál témával.
Ott és akkor kiderült, számomra nehéz a téma.

Elengedésből nem vizsgáztam jelesre sajnos. Nagyon, nagyon nehezemre esett.

Azt hittem, ő halhatatlan, azt hittem, hogy számomra természetes a halál.
Visszatükrözte, hogy nem természetes számomra, nagyon is hadilábon állok, és a csontokig, sejtekig hatoló ürességet, azt a kimondhatatlan valamit nem tudom hova tenni.

Mit jelent az elengedés, vajon meddig mardos még bennem ez a fura, soha nem tapasztalt érzés??

A válasz később érkezett, egy álomban:

A Margitszigeten sétálok és egy hatalmas fa bungallóban, látom Gurujit talpig fehér ruhában.
Integet nagy mosolyogva, és mondja, hogy TUDOD, MINDENHOL OTTVAGYOK. :)
Menj csak utadon, haladj tovább.

Abban a pillanatban valamit megértettem, elfogadtam, talán elengedtem.

Bár még nem vagyok benne teljesen biztos.
Az elkövetkezendő 16 napban egész biztosan ki fog derülni.
Most már csak a bepakolás van hátra, holnap délben repülünk. :)
Szálljunk fel, én is akarom… :)

Kihívások, megmérettetések, célok. Miért fontosak??

Visszatekintek: 2009 nyár. 6 év munkájának a gyümölcse, és kezünkben tartjuk Iyengar jóga oktatói oklevelünket, mesterünk aláírásával.

Punéból, Indiából érkezett az oklevél, külföldi tanárok vizsgáztattak. Nemzetközi képzés, és világszerte nagyon elismert metódusról van szó.

Mi voltunk az első csoport Magyarországon, az úttörők, az elsők, és tanáraink által sokat emlegetett lelkes csapat.

Úgy éreztem, ez még csak a kezdet, hiszen vannak bőven még vizsgák, magasabb szintek, lehet célokat kitűzni, haladni, fejlődni, tanulni. A célom, követni a tanáraimat, akik maximálisan példát mutatva élnek, tanulnak a mai napig és újabb vizsgákra készülnek ők is.
De az alap képzés fölötti szintek már nehezebbek, nehezebb pózok, sokkal precízebb végrehajtás, stabilitás.
Más szempontok alapján pontoznak a tanárok.

2012 októberben Németországban vizsgáztam, osztrák, finn, lengyel és német jógás barátokkal.

Számomra annyira nehéz volt fizikailag, úgy éreztem bőven meghaladja a képességeimet. tehát az én tempóm szerint 3 éves felkészülésre volt szükség.
Mivel vannak nehézségeim régebbi gerinc problémákból visszamaradt merevségek, ezért nálam lassabban kell haladni. Ha nem tartom tiszteletben a testemet és a határaimat, akkor azonnal sikeresen összehozok egy sérülést, ami akár hónapokig eltarthat, és akadályoz a gyakorlásban. Nálam a lassan haladj, tovább érsz módszer válik be.

Újra elrepült 3 év, és Varsóban találom magam: Vizsgafelkészítő workshop szeretett tanárunkkal, Rita Kellerrel.

4 napos kőkemény gyakorlás a hőségben, nincs megállás, nincs nyavalygás, csak koncentráció.
Legalább 70 gyakorló van, és mindenki kőkeményen gyűri a matracot.
Már a 8ik napja vagyok itt és azóta napi 2 óra alvás, napközben gyakorlás, éjszaka felkészülés a tanításra, mert ugyebár ha az ember nem az anyanyelvén tanít egy picivel nehezebb.
És eljön a nap.

Nehezen alszom el, és már 3 kor talpon vagyok. Megbeszéltük a csajokkal, hogy bár 8-kor kezdődik a vizsga, már 6-ra ott leszünk, és bemelegítünk..

Izgulok, még hozzá nagyon, vizsga helyzetekben mindig extrán stresszes állapotba kerülök.
Megbeszélem a testemmel, hogy legyen rugalmas, tartson ki, tartson meg a fejen állásban, melegítek és melegítek és közben olyan az érzés, mintha a Himalája tetejéről akarnék a semmibe leugrani.
Huhh és megérkeznek a vizsgáztatók, Rita Keller, Henrik és Konrad mindannyian nagyon régen gyakorló és tanítók.

És kezdünk. Az adrenalin szintem az egekben van, de jó is lenne lemérni.

Álló pózok, csináljuk, remegek, mert melegem van, és mert egy picikét izgulok, és félek is talán.
Mitől is?? A bukástól, attól, hogy nem leszek elég jó, elég megfelelő.

Lélegzem, és megy belül a párbeszéd:

Nyugi, a jóga nem gimnasztika, a tudatosság a lényeg, hogy a jelen pillanatban vagy, hogy a figyelmedet ki tudod terjeszteni minden sejtedre, nem arról szól, hogy mennyire vagy erős, vagy hajlékony, hogy éber és tudatos tudsz-e maradni órákon át és csak a jelen pillanatban létezni.
8tól megállás nélkül 12:30-ig helyt állunk.
Nagyon örülök, hogy ki bírtam hosszan tartani a fejenállást variációkkal, nem kellett lejönnöm, és szerintem ott abban a pillanatban olyan erősnek éreztem magam, úgy éreztem, most bármit meg tudok csinálni, és bármeddig ki tudom tartani.
Olyan hidat csináltam, hogy magam is meglepődtem, és nem akartam kiugrani belőle, csak kiterjesztettem magam, és még jobban tudtam nyitni a mellkast.

Szóval a lényeg, hogy mindent meg tudunk csinálni, csak akarni kell. Nem a negatív képtelen vagyok rá hozzáállással, hanem a határozott döntéssel, hogy megcsinálom, hiszen én uralom a testem, nem pedig fordítva.

12:30-kor elvonulnak a tanárok értékelni, és kapunk egy kis pihit, mert a tanítás rész még csak most következik: Mindenkinek le kell tanítani 2 pózt.

Szóval az izgalom folytatódik, vajon melyik lesz az a póz, mit nem csináltam elég jól, mert általában azt kell tanítani, amit nem teljesen jól tudtál bemutatni.

Meglepetésemre két teljesen számomra egyszerű és kedvenc tartást kaptam.
Úgy éreztem, ez nem fog igazán kihívást jelenteni.
Ha-ha, a kihívás az, amikor tanítod, és a tanulóid nem igazán jól tudják végre hajtani,, és neked már pedig ki kell javítanod, és egy számukra is végre hajtható módszerrel átvariálnod az egészet az eredetihez képest.
És akkor itt jönnek a teljesen egyénre szabott megoldások, mert nincs két egyforma test, van, aki merev, van, aki túl hajlékony, és minden esetben különböző módszert kell használni.
Viszonylag gyorsan megoldottam a helyzetet, korrigáltam és még nem is telt le a tanítási idő, leállítottak, hogy elég lesz, köszönjük.

Huhh, én voltam az első, aki tanított. Fejenként 12 perc, atyaég mire mindenki végez, megesz a fene az izgalomtól, várom az eredményt, de nagyon.

És egy egész napos izgalom után végre eljön a pillanat: Gratulálunk sikerült.

Néhány tanács: ne félj, légy bátor, és használd a képességeidet, több van benned, mint amennyit gondolsz.

És mennyire igaz, az ember a megfelelési kényszerében hajlamos leértékelni önmagát.

Köszönöm magamnak, hogy kitartottam és volt bátorságom eljönni erre a megmérettetésre.

Lételemem, hogy céljaim legyenek, hogy tudjam merre tartok, legyenek mérföldkövek, ahova elérek, és onnan is van tovább és tovább.

Nincs megállás, cselekvés van, haladás.

Köszönöm a férjemnek is, hogy kibírta a sok elutazásomat és felkészülésemet.
Köszönöm a főnökömnek, hogy a szabadságomat bőkezűen kezelte és mindenben támogatott.
Köszönöm a helyettesítő tanároknak, hogy tanítottak helyettem.
Köszönöm a tanítványaimnak, hogy a vizsga sorok gyakorlásában nyitottak voltak és ügyesen gyakoroltak.
Hála önti el a szívemet és most kikiabálom a világnak, hogy okleveles Intermediate 2es szintű (junior) Iyengar jóga oktató lettem.

Természetesen ez is egy kezdete valaminek, és az újabb célok kijelölve. :).

Szeretnék gratulálni még 2 csoporttársamnak, akik áprilisban Németországban senior vizsgán voltak.
Bár még van néhány leadandó dolgozat, és néhány Indiai gyakorlás, idén ők is már kezükben tarthatják az oklevelüket, és igazán megérdemlik mindketten, mert keményen megdolgoztak, és megdolgoznak érte.

Büszke vagyok rátok, csak így tovább! :)

 

Spontenaitás. Hogyan keveredtem váratlanul egy óriási buli kellős közepébe, pihenés és alvás helyett

Ismét kezemben az útlevél, beszállókártya, bőrönd, a lelkemben meg a boldogság.

Utazok, tanulok, jógázok, mert ez az életem.

A cél Németország. Repülővel Kölnig, egy éjszaka alvás Kölnben (gondoltam én), majd irány Bad Neuenahr fürdővároska, ahol szeretett tanárom, Rita Keller Iyengar Yoga iskolája, stúdiója vár egy újabb vizsga felkészítő 5 napos gyakorlással, tanulással…

Leszáll a gépem, péntek este 10, és rohanok, hogy a vonatot elérjem, irány be a belvárosba.

Már ott furcsa volt, hogy jelmezbe öltözött emberek tömkelege hömpölyög, és a vonaton olyan igazi hering feelingem van. Akkor lepődtem meg igazán, amikor mindenki ott szállt le, ahol én, és még nagyobb tömeg csatlakozott hozzánk. -Innentől fogva nem arra mentem, ahova terveztem, hanem amerre sodort a jó nép.
Úgy érzetem magam, mintha egy időutazás részese lennék, múltszázadbeli karneváli jelmezek, dübörög a zene az utcán, élő trombita, dob, harsog, lüktet, énekelnek, nevetnek, üvöltenek.
Ohh, bárcsak érteném, és Úristen hova keveredtem???

Így jár az, aki utazás előtt nem olvassa el az aktuális város programját.

10 perces séta helyett 3 óra volt az út a vonat megállótól a szállásig.
Igen ám, de hiába mentem be a szobámba, attól még ugyanúgy dübörgött a tömeg, így a teraszról passzív résztvevője voltam az eseményeknek.
Amit érzetem az egészből, a zenéből, e nemzet dalaiból: az erő, a bátorság, az energia, lüktetés.
Úgy éreztem, a köldökömben dobog, és hogy néha mennyire hiányzik belőlem ez a fajta tűz, lobogó, lüktető, égető....
Így hát nulla alvással, hajnalban útra kelek, mert 9-re iskolában kell lennem, a vonat pedig egy óra alatt elrepít a megcélzott helyre.

Megérkezem, gyakorlás ezerrel, kb 15 fő a teremben, Finnország, Litvánia, Belgium, Németország különböző részeiről is érkeztek tanulók.

Mindenki lelkes és figyel, én meg komolyan azt sem tudom, hol vagyok, és mi a szitu??
Ma Bob Blaser tanít, és rögtön elsőre beleránt a mély vízbe.
HAJNI YOU TEACH (Hajni most te tanítasz).
Ellentmondás nincs, összekapom magam, nincs fáradság, nincs semmi, hiszen senki nem kíváncsi arra, hogy mennyit aludtam, mennyire vagyok fáradt, csak a jelen pillanat számít.
A jóga csakis a jelenben történik meg.
Délelőtt végig tanítás gyakorlat volt, még jó, hogy 15-en, és nem ketten voltunk, így csak 4-szer kerültem sorra…

Ebédszünetben loholok, hogy megtaláljam a szállást, térkép a kezemben.

Egy idősebb hölgy megállít, hogy miben tudna segíteni, mutattam a térképet, hogy ezt az utcát keresem.
Mondta, hogy várjak egy pillanatot, és egy gyors telefont ejtett.

2 percen belül megérkezett a férje az autóval, és kapaszkodjatok, a szállásra vittek. Fölhívták a tulajdonost, hogy most azonnal teremjen itt, mert én már az ajtóban állok, és micsoda dolog ez, hogy még nincs ott, hogy a kulcsot átadja... –ejnye-bejnye.

Az úriember 83 éves, a néni sem lehetett sokkal fiatalabb. Nekem, komolyan mondom, annyira, de annyira jól esett ez a vendégszeretet! Vadidegen emberekről beszélek ám, úgy gondolom, ritka manapság ez a hozzáállás. Közben beszélgettünk, mondtam, hogy jógát tanulok itt, a mellettünk lévő utcában.

Megköszöntem a segítséget, és végre már a szálláson vagyok, inkább nem is ebédelek, egy óra alvás most jobban esne.

Délután újra gyakorlás, este nem kell ringatni, sőt, arra sem volt erőm, hogy kipakoljam teljesen a bőröndöm.

Másnap reggel újra gyakorlunk, jön a recepciós hölgy, hogy engem keresnek. Engem??? Ugyan ki kereshet??
Na és ki? Eljött az idős házaspár, hogy megnézzék, minden rendben van-e??
A szállás rendben van, mert ha nem, menjek csak hozzájuk, van náluk hely bőven.
Döbbenet volt számomra ez az egész, megígértem, hogy majd legközelebb szívesen szállok meg náluk, megölelgettük egymást, és elmentek.

Ennyit a kalandos, ugyanakkor szeretetteljes megérkezésemről. :)

Inspiráció, motiváció, mesterek, tanárok

Már nagyon sok bejegyzésben olvashattatok az indiai jóga mesterünkről, Gurujiról BKS IYENGAR-ról.

Hála, hogy sikerült 3 teljes hónapot a Ramamani Iyengar Yoga Institute-ban töltenem, és Guruji közelében gyakorolnom.

Akkor még nem gondoltam, hogy az utolsó alkalmakat lehetek a közelében, mert sajnos 2014 augusztus 20-án haza repült a lelke, szíve tanítványai szívében örökre ott dobog.

Számomra ő volt a sejtekig hatoló inspiráció, csak a puszta jelen léte által, most érzem, hogy az eltávozása után is most még jobban motivál és gyakorlásra, tanításra int.

Az európai országok Iyengar jóga tanári képzéseit többek között a németországi Rita Keller tanárunkra bízta a mi Gurujink. Járja a világot, vezeti és ellenőrzi a képzéseket, vizsgáztat. Olyan igazi Pegazus módjára, úton van állandóan. Viszi a szeretet üzenetét. A szív hangja által szólal meg.

Ritával 2006-ban találkoztam először, amikor hivatalosan is sok év várakozás és előkészítés után végre neki vágtunk az első Iyengar Jóga tanári képzésen tanulni a csoporttársaimmal.
Számomra példakép, nő, igazi nő, tele van szeretettel, elfogadással, empátiával, segít és támogat.
Éppen ezért bár a képzésnek vége lett 2009-ben, azóta is rendszeresen járok ki Kölnbe, illetve Bad-Neuenahr-ba képzésekre.

2015 január 23-án, ismét útra keltem, mert utazni is jó, jógát tanulni, és gyakorolni meg felemelő.

Kiszakadni a mindennapi monoton életből, más emberekkel lenni, más országban, más mentalitású és nemzetiségű barátokat szerezni, igazán kikapcsol és feltölt energiával.
Mindig újult erővel térek haza és nagyobb lelkesedéssel tudok tanítani, dolgozni, ugyanakkor gyakorolni, nap, mint nap.

2014 decemberben Rita Keller, mesterünk lánya, Geeta Iyengar workshopjára utazott, és gyakorolt Indiában, elsajátította az ott elhangzott instrukciókat és természetesen ezen a hét végén átadta nekünk, amiért hálásak és boldogok vagyunk.

Összesen 20 résztvevő volt, lengyelek, németek, litvánok, én meg képviseltem a magyarokat.

A jóga stúdió egy történelmi fürdő és gyógyközpont szálloda épületében található
Tágas, világos, nagyon jól felszerelt, precízen és praktikusan kialakított, bőven van mit tanulnunk a németektől építkezés és belső építészet szempontjából is.
A földszinten egy ájurvéda központ is van, ahol a Rita vezetésével dolgoznak a terapeuták és gyógyítják a betegeket.

A 2 napos tanfolyam témája vegyes volt. Álló pózok picit másképp, mint eddig. Vasárnap délelőtt pranayama volt (légzőgyakorlatok). Óriási élmény az energia akadálymentes áramlása az egész testben, a melegség, az összekapcsolódottság, az egy vagyok mindennel érzése.

Délutánra maradtak az ülő csavaró pózok extra haladó szinten. Nagyon nehéznek és fárasztónak éreztem, nyilván a saját határaimon belül igyekeztem precízen és pontosan kivitelezni ezeket a számomra teljesen új pózokat, van még bőven mit fejlődni. Nem adom fel. :)

Nagyon gyorsan elszaladt a kikapcsolódás ideje, most már újra itthon és veletek. :)

Ritának megjelent egy könyve tavaly, néhány fotót a könyvből csatolok.